Amikor a földön
Gyermekek zokognak,
Az ég angyalkái
Mind elszomorodnak.
Vidám kacajuknak
Megszegül a szárnya,
Felhőt borítanak
Az ég ablakára,
Bánatos szemükből
Könnyek harmatoznak,
Amikor a földön
Gyermekek zokognak.
Amikor a földön
Gyermekek nevetnek,
Nagy az öröm kéklő
Mezején a mennynek.
Jókedvű angyalkák
Le-lekukucskálnak,
Fellegek nyílásán
Csókokat dobálnak,
Szivárványszalagból
Csokrot kötögetnek,
Amikor a földön
Gyermekek nevetnek.
Forrás: Szeretem a verseket
Megváltozott a szokásom,
nincsen otthon maradásom.
Éltem eddig úri módon,
most mindég az utcát róvom.
Szép nap, csúf nap: mindegy nekem,
az utcára ki kell mennem.
Egész nap csak kóricálok,
boltok előtt álldogálok.
Mindenütt van egy-két játék,
mit egyebütt még nem láték.
Ez is kéne, az is kéne:
bejegyzem a könyvecskémbe.
Aztán szépen tovább állok,
hátha még szebbet találok;
szebbet, jobbat, ékesebbet,
gyermekszívnek kedvesebbet.
Hol kihúzok, hol bejegyzek,
mindegyre ceruzát hegyzek.
Elhegyezem hason-felit,
mire könyvecském megtelik.
Be-benézek könyvecskébe:
ejnye, ejnye, több nem fér be!
Mit tehet most nagyapóka?
Más könyvecskét vesz a boltba.
Egy könyvecske, kettő, három,
a boltokat végig járom.
Most már három könyv van tele –
megyek Jézuskához vele.
Addig megyek, addig járok,
míg egyszer csak rátalálok:
kis Jézuskám, állj meg, kérlek,
olvasd el e könyvecskéket!
Átalveszi, lapozgatja,
szép kis fejét csóválgatja:
három kis könyv, telistele!
Talán elég lesz a fele?
Óh, Jézuskám, kérlek szépen,
három unokám van nékem!
Mást se teszen egy hét óta:
lót-fut értük nagyapóka.
Kis Jézuska, legyen áldott,
könyvecskékkel égbe szállott,
s mind, mi volt beléjük írva,
aranykönyvébe beírta…
Forrás: magyar-versek.hu
