https://verskucko.com

Címke: gyermekvers

  • Móra Ferenc – A patkó

    Bánata van Lacikának,
    panaszolja fűnek-fának:
    nem ül többet hintalóra,
    mit ér az, ha nincs patkója?

    Nagyapóka azt ajánlja:
    ezüstpatkót veret rája.
    De csak tovább sír-rí Lackó,
    nem kell neki ezüstpatkó.

    „Aranypatkó kell a lóra!”
    Nyugtatgatja nagyanyóka,
    de csak tovább sír-rí Lackó,
    nem kell neki aranypatkó.

    „Gyémántpatkó legyen rajta!”
    Édesapa cirógatja.
    De csak tovább sír-rí Lackó,
    nem kell neki gyémántpatkó.

    Fordul egyet édesanyja,
    mosolyogva ölbe kapja:
    „Mondanék én egyet, Lackó,
    nesze, egy kis mákos patkó!”

    Nekividul erre Lackó,
    kezébe a mákos patkó.
    Fölpattan a paripára:
    „Gyí, te Csillag, Kisvárdára!”

    Forrás: www.eternus.hu – Móra Ferenc versei

  • Móra Ferenc – Volt nekem

    Csalimese

    Volt nekem egy fakó lovam,
    haja-hajdinárom,
    mikor az a nagy hó esett,
    ráültem a nyáron.

    Gyí, pej lovam! Repült is a
    deres, mint a sárkány,
    fél araszttal sebesebben
    az ólommadárnál.

    Gyí, te hóka, meg se álljunk
    hetedhét országig,
    kerítetlen kerítésig,
    kerek tó sarkáig.

    Ott azután szürke lovam
    fejem alá kaptam,
    legeltetni legelőre
    nyergemet kicsaptam.

    Nem volt egy csöpp alhatnékom,
    mégis fölébredtem:
    egér ette meg a lovam,
    farkas meg a nyergem.

    Odajött egy juhászlegény,
    eltátotta száját,
    szedte, vette szűrujjából
    fűzfa furulyáját.

    Furulya a juhászlegényt
    fújja, fújja, fújja.
    Mese, mese – mondja tovább,
    aki jobban tudja!

    Forrás: www.eternus.hu – Móra Ferenc versei

  • Zelk Zoltán – Karácsonyi ének

    Nem alszik még kis Jézuska,
    lágy szalmában fekszik ébren.
    Három csillag áll fölötte,
    mosolyogva fönn az égen.

    Szól egy csillag két társának:
    „Nem mennénk le Jézuskához?
    Melegítsük, hátha fázik!…
    Keljünk útra jászolához.”

    Így beszélnek, jődögélnek
    égi útról, földi útra.
    Kis Jézuska jászolához
    visz a három csillag útja.

    És odalent már az ajtón
    fűszállal kis bárány tér be,
    s így szól: „E füvecskét hoztam
    én Jézuska örömére.”

    S jönnek lepkék édes mézzel,
    jön a szellő virágporral,
    jönnek a három királyok,
    s jönnek pásztorok nagy bottal.

    Mosolyogna Jézus rájuk,
    de alszik már, nincsen ébren.
    Három pásztor őrzi álmát:
    három csillag fönn az égen.

    Jönnek messzi földről népek,
    hoznak nótát, hoznak kincset.
    Erdő, porszem súgja vélük:
    „Megszületett, ím, a kisded…”

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Benedek Elek: Ördög a kályhában

    Nagyapó! Nagyapó! Édes nagyapókám!
    Mi bajod, galambom, édes kis fiókám?
    Jaj, lelkem nagyapó, sok földet bejártam,
    De még soha olyat, mit a konyhán láttam!
    Mit láttál, mit láttál, édes kis fiókám?
    Ördögöt-bördögöt, édes nagyapókám!
    Láttam a két szemét, huh, de hogy szikrázott!
    Úgy megijedtem, hogy a hideg kirázott.
    A szeme szikrázott, a foga csikorgott,
    Drom, drom, dromdoromdrom, jaj de szörnyen morgott!
    Fogát csikorgatta, száját tátogatta.
    Óh, lelkem nagyapó, te csak nevetsz rajta.
    Pedig rajtam kívül látta Sári, Mári,
    Hogyha ez sem elég: Katóka meg Klári.
    Sári, Mári, Klári, Évike, Katóka –
    No még most sem hiszed, édes nagyapóka?
    Mondá nagyapóka: ezer milljom átok!
    Mégse tréfa dolog, ha ennyin láttátok,
    S nagy bajusza alá mosolygását rejtve,
    Szép lassan elindul, konyhát útba ejtve.
    Évikével kezén elől nagyapóka,
    Aztán Sári, Mári, Kalári, Katóka.
    (Be kár, hogy nagyapó vállán nincsen mente,
    negyvennyolcban se volt ilyen regimentje!)
    Megy nagyapó bátran, előre, előre!
    Ilyen bátran ment ő a csatamezőre.
    Kemence ajtaját kinyitja botjával,
    S eltűnik az ördög szemével, szájával.
    Mindahányan vannak, nevetnek a mókán,
    S egy szívvel kiáltják: Édes nagyapókám!

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Petőfi Sándor: Arany Lacinak

    Laci te,
    Hallod-e?
    Jer ide,
    Jer, ha mondom,
    Rontom-bontom,
    Ülj meg itten az ölemben,
    De ne moccanj, mert különben
    Meg talállak csípni,
    Így ni!
    Ugye fáj?
    Hát ne kiabálj.
    Szájadat betedd,
    S nyisd ki füledet,
    Nyisd ki ezt a kis kaput;
    Majd meglátod, hogy mi fut
    Rajta át fejedbe…
    Egy kis tarka lepke.
    Tarka lepke, kis mese,
    Szállj be Laci fejibe.

    Volt egy ember, nagybajúszos.
    Mit csinált? Elment a kúthoz.
    De nem volt víz a vederbe’,
    Kapta magát, telemerte.
    És vajon minek
    Merítette meg
    Azt a vedret?
    Tán a kertet
    Kéne meglocsolnia?
    Vagy ihatnék?… nem biz a.

    Telt vederrel a kezében
    A mezőre ballag szépen,
    Ott megállt és körülnézett;
    Ejnye vajon mit szemlélhet?
    Tán a fényes délibábot?
    Hisz olyat már sokat látott…
    Vagy a szomszéd falu tornyát?
    Hisz azon meg nem sokat lát…
    Vagy tán azt az embert,
    Ki amott a kendert
    Áztatóba hordja?
    Arra sincsen gondja.

    Mire van hát?
    Ebugattát!
    Már csak megmondom, mi végett
    Nézi át a mezőséget,
    A vizet mért hozta ki?
    Ürgét akar önteni.

    Ninini:
    Ott az ürge,
    Hű, mi fürge,
    Mint szalad!
    Pillanat,
    S odabenn van,
    Benn a lyukban.
    A mi emberünk se’ rest,
    Odanyargal egyenest
    A lyuk mellé,
    S beleönté
    A veder vizet;
    Torkig tele lett.

    A szegény kis ürge
    Egy darabig türte,
    Hanem aztán csak kimászott,
    Még az inge is átázott.
    A lyuk száján nyakon csípték,
    Nyakon csípték, hazavitték,
    S mostan…
    Itt van…
    Karjaimban,
    Mert e fürge
    Pajkos ürge
    Te vagy, Laci, te bizony!

    Szalonta, 1847. június 1–10.