Egész lelkem kapod a dalban:
Megalázott s királyi gőgös,
Vérig kínzott és mégis szánó,
Magasirató, mást dajkáló,
Hívő s pogány egy pillanatban,
Vétkes, vágyas és szűzártatlan –
Egész lelkem kapod a dalban.
Egész lelkedet add cserébe:
Soktitkú fátylad lebbentsd félre!
Csak a szemed s az ajkad látom.
Szemedre és ajkadra szálljon
Titok, kívánság, öröm, álom
S amit csak rejt a lelked mélye:
Soktitkú fátylad lebbentsd félre!
Forrás: Lélektől lélekig
Ne mondd ki ezt a szót: örökre.
Ne búsítsd senkinek szívét,
Mondd te csak azt, hogy – most szeretlek,
Mert a jövő perc nem tiéd.
Örökre… bús, tréfás, hazug szó.
Isten ajkára illik az.
Egy percre, míg egy csók elcsattan
Leányajkon csak ez igaz.
S ne is kívánd e szót: örökre!
Vesd meg, ki mondani meri.
A végtelenséget csúfolja,
Mert nincsenek csak percei.
Szeresd te azt, ki büszke ajkkal
Csak azt ígéri, mit megád.
Örökre… csak a vértelenség
Kendőzi ezzel önmagát.
Ameddig ajkad csókol, éget,
Ameddig szítja lángomat
A férfi-ajkon ez igaz csak
És hazudik, ki mást fogad.
Vesd meg, ki így susog: örökre.
Szeresd, ki csókol s nem ígér.
Örökre szánt fanyar kötésnél
Egy csókterhes perc többet ér
Forrás: Lélektől lélekig
Nem bánat az, bárhogy sajog a szíved,
Ha már tied volt s akkor elveszíted.
Nem bánat az, ha csókolt már az ajka
S most más csüng édes szédülésben rajta.
Ha boldog órák, pásztorórák képe
Kísér a puszta, magányos sötétbe,
Mint téli kertbe a színes tavasz –
Nem bánat az.
De az a bánat, ha kezét se fogtad,
Álmodba jött csak, csodának, titoknak.
Ha úgy szóltál csak hozzá imádságba,
Dalos fohászba, kérve, sírva, vágyva.
Tied se volt s már életedhez kötve
És akkor, érzed, elveszett örökre
És nem lesz fénye többet éjszakádnak:
Az a bánat.
Forrás: Lélektől lélekig
Egész lelkem kapod a dalban:
Megalázott s királyi gőgös,
Vérig kínzott és mégis szánó,
Magasirató, mást dajkáló,
Hívő s pogány egy pillanatban,
Vétkes, vágyas és szűzártatlan
Egész lelkem kapod a dalban.
Egész lelkedet add cserébe:
Soktitkú fátylad lebbentsd félre!
Csak a szemed s az ajkad látom.
Szemedre és ajkadra szálljon
Titok, kívánság, öröm, álom
S amit csak rejt a lelked mélye:
Soktitkú fátylad lebbentsd félre!
Forrás: Lélektől lélekig
Valami édes, valami fájó
borús merengés
úgy elfog néha, mikor az úton
mellettem elmész…
Úgy, úgy szeretnék visszafordulni
s nézni utánad –
nem szabad. S könnyem, érzem, elönti
bús szempillámat.
Valami édes, valami titkos
égi sejtés száll:
valami súgja, hogy te is éppen
arra gondoltál.
Forrás: Lélektől lélekig
Azon az éjjel
az ágyúk össze-vissza vertek,
azon az éjjel
lángfényben úsztak mind a kertek.
Azon az éjjel
dörgött a harc egész világon,
azon az éjjel
reád gondoltam, szép virágom,
azon az éjjel
lángolt Homonna és Verseg,
azon az éjjel
olvastam és írtam egy Kosztolányi-verset.
Forrás: www.eternus.hu – Karinthy Frigyes versei
Mégis huncut az orosz,
Megvan benne minden rossz,
Mégis huncut az angol,
Gonosz úton csatangol,
Mégis huncut a talján,
Ott a nagy hegye alján,
Mégis huncut a francia,
Nincs benne garanica,
Mégis huncut a román,
Béka terem a nyomán.
Csinom Palkó, Csinom Jankó,
Csontos mündungszdeklim,
Szép, selymes gázbombám,
Dali Hubitz-ágyúm,
Nosza rajta, jó katonák,
Igyunk egészséggel,
Menjen haza kiki gyorsan
Szép Urlaubscheinjével.
Hej, Ocskay, Bercsényi,
Kurucok híres vezéri,
Pflanzer-Baltin!
Forrás: www.eternus.hu – Karinthy Frigyes versei
Talpra magyar, hí a haza,
Itt az idő, most vagy soha.
Rabok legyünk vagy szabadok?
Ez a kérdés: válasszatok.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk.
És most jön a vicc:
Hallgassatok ide, Panni, Jóska, Róza –
Fenti verset nem Petőfi Sándor írta,
Hanem Petőfi Géza.
Forrás: www.eternus.hu – Karinthy Frigyes versei
Irígylem a szellőt, mely hajával játszik,
Irígylem a lombot, mely fölé hajol,
Irígylem kertjének színes kis virágit
S amit fehér keze érint valahol.
Irígylem a sugárt, mely felkölti reggel,
A felhőt, mely után sóváran tekintett,
Irígylem a bokrot, hol megpihent egyszer,
Irígylem – s megáldom mégis százszor mindet…
Forrás: Versek mindenkinek
