https://verskucko.com

Címke: háború

  • Csoóri Sándor: Anyám anyja

    Anyám anyja, Gémesi Éva,
    te kút-nevű,
    te vízzel összejátszó nevű asszony-alma,
    húztalak behavazott kocsin a háborúban,
    húztalak púpos kordén a háborúban,
    húztalak halálosan,
    hová? hová? magam se tudtam: hová –
    A kihűlő répaföldekről
    tankok lestek az útra
    s égtek a fapajták, mint a te legbelsőbb sebeid –
    bakancsos lovad voltam,
    hóba merülő öszvéred voltam: láz szivacsával
    fölitatott
    asszony-világ –
    Meghalsz, meghalsz, suttogták
    hátad mögött
    a pokrócos menekülők
    s torod se lesz,
    harang se szól majd
    és meg se mosdatnak utoljára –

    de én csak nevettem rád,
    de én csak nyerítettem neked a rúdnál
    s a repülőroncsból
    színes drótokat téptem ki új istrángnak
    s Pákozd és Baracska között már
    megrágtam neked e levegőt is,
    téli szilváid ízét éreztem benne,
    aszalt körtéid ízét éreztem benne,
    a homlokodon lecsurgó,
    fájdalmas mézet éreztem benne.

    Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia

  • Ady Endre: Torony az éjszakában

    Faluja nyár-éji csöndjéből
    Fehéren, aggódva kibámul
    A torony
    S vér-hireket vár a lángoló,
    Vénhedt világbul.

    Harangjait állatja némán
    S az Istenének, kinek háza,
    Nem üzen,
    Áll, remeg és bámul a torony
    Megbabonázva.

    Az Ég csodálatos felhői
    A Holdat rejtegetve úsznak
    S a torony
    A Holdnak köszön, e mennyei,
    Bölcs omnibusznak.

    A Hold sokféle tornyot látott,
    Sohse sietett, sohse késett
    S nem riad,
    Ha telnek e kis Föld-csillagon
    Elrendelések.

    Tán holnap már vérrel meszelten
    Fog csillogni istenes őrünk,
    A torony,
    S a harcos multnak igéje zúg:
    Halunk vagy győzünk.

    Tán holnap már a torony hősibb
    Vallását vallja vércse-multnak
    S fiai,
    A harangok, a még álmodók,
    Össze-kondulnak.

    Csak a Hold fog tovább döcögni,
    Mint majd a Föld is, ember nélkül
    S a világ
    Holdfényes torony-romok fölött
    Mégis megbékül.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Egyszer talán mégis vége lesz

    Egyszer talán majd mégis vége lesz
    És akkor, aki visszatérni bír,
    Csak visszatér megint a régihez.

    A régi hithez, a régi házhoz –
    Ecsethez, tollhoz, kapanyélhez,
    És számon mit se kér, kit se átkoz.

    A mappás talán új térképet ír,
    De másként minden régiben marad,
    Csak egy darabig sok lesz a friss sír.

    Mi megnyugszunk, a szívünk mit se kérd,
    A föld valahogy döcög majd tovább,
    És lassú erők lemossák a vért.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Romhányi József: Amikor szakács voltam a fogságban

    Gázok és gőzök
    köztük főzök.
    Körülöttem füstös üstök:
    készül a früstök!
    Izmaim már merevek,
    úgy kavarok-keverek.
    És sűrű cseppet izzadok,
    hogy hízzatok!
    Lassan rotyog az üstben a kása.
    Fenyegető tűzhányónak mása.
    Most még belekóstolok,
    – Nem jó a túl sós dolog.
    S azt sem tűrik szótlan,
    ha az étel sótlan.
    Boldog tudat: főzni így jó reggelit,
    mely majd annyi üres gyomrot megtelít.
    Már kész! Jó, hogy bevégeztem,
    mert magam is megéheztem.
    Nagy jellemem lássátok:
    nem eszem a kásátok!
    A konyhába bemegyek,
    kis kenyérkét leszelek.
    S remélem, hogy nem látszik a falon át:
    vágok hozzá, egy jó darab szalonnát!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Jékely Zoltán: Rémálom szürke sziklatájban

    …bizony fű a nép.
    Ézsaiás könyvéből

    Dermesztő szélben, szürke szikla-tájban
    halott költő verskötetét lapoztam.
    Magunkban voltunk: Ő, a láthatatlan,
    ahogy sötét, sürű betűkre váltan
    rám-mágnesezte fájdalmát s a gyászát,
    és szinte test szerint elémbe lépett –
    és én, bocsánatkérőn szégyenemben,
    amért nyelvén nem olvasok, nem értek.

    Az ég fölöttünk véreres, meredt szem;
    visszhangosan gyanús kövek görögtek
    – ily csendben minden kis nesz szíven üt –;
    találkozásunk valakik vigyázták:
    nem emberek, inkább dögkeselyűk.

    – Kurdul ki tud? – kérdeztem szinte sírva,
    s nem mertem a Költővel szembenézni!
    – Már csak a szél! Lapozza ő, ha bírja,
    gyász-dalait, és hordja szerteszét,
    süvítse messze! Lesz, aki megérti
    egy nép kollektív végrendeletét.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Gárdonyi Géza: Pro rege…

    A múltban

    Iksz királyt megsérté az Ipszilon császár,
    T. i. azt mondta róla: szamár.
    S Iksz király fellobban: „Harcra, harcra népem!”
    Küzdjetek, és ha kell, haljatok meg értem!

    S két ország meggyulladt, s vágtak, lövöldöztek,
    vérben fürdöttek, és gyászszal törülköztek.

    A jövőben

    Iksz királyt megsérté az Ipszilon császár,
    T. i. azt mondta róla: szamár.
    S Iksz király fellobban: „Harcra, harcra népem!”
    Küzdjetek, és ha kell, haljatok meg értem!

    A nép vállat von rá: „Békében maradunk,
    mert ha te szamár vagy, mink bizony nem vagyunk!”

    Forrás: Gárdonyi Géza

  • Bródy János – Apám a háborút…

    Apám a háborút megúszta élve
    Ha nem tette volna, most nem mondanám
    A háborús kalandok emlékét őrzi
    Egy tábori fénykép a szobám falán

    És itt állok én most a fiam előtt
    És úgy érzem tudnia kell
    Hogy voltak már rohadtul nehéz idők
    Vagy inkább ezt felejtsük el

    Apám azt hitte a háború végén
    A sötét gonoszság végleg kimúlt
    Az Egyesült Nemzetek békére vágynak
    A sorstalan üldözött felszabadult

    És itt állok én most a fiam előtt
    És úgy érzem tudnia kell
    Hogy voltak már rohadtul nehéz idők
    Vagy inkább ezt felejtsük el

    Vagy inkább ezt felejtsük el?
    Felejtsük el vagy adjuk tovább
    A félelmet gerjesztő idők szavát

    Anyám azt mondta mindig nekem:
    Én csak a szépre emlékezem

    És jöttek az évek, de nem jött a hajnal
    A sötétség délben is fölénk borult
    És hiába lázadt az ember az égre
    Nem engedett el, fogott a múlt

    És itt állok én most a fiam előtt
    És úgy érzem tudnia kell
    Hogy voltak már rohadtul nehéz idők
    Vagy inkább ezt felejtsük el

    Apám azt mondta, hogy gyarló az ember
    És arra tanít a történelem
    Hogy hiába világos minden tanulság
    Nem tanul belőle senki sem

    És itt állok én most a fiam előtt
    És úgy érzem tudnia kell
    Hogy lesznek még rohadtul nehéz idők
    Vagy inkább ezt felejtsük el

    Vagy inkább ezt felejtsük el?
    Felejtsük el vagy adjuk tovább
    A félelmet gerjesztő idők szavát

    Anyám azt mondta mindig nekem:
    Én csak a szépre emlékezem

    Apám a háborút megúszta élve
    Ha nem tette volna, most nem mondanám
    A háborús kalandok emlékét őrzi
    Egy tábori fénykép a szobám falán

    Egy tábori fénykép a szobám falán

    Forrás: szeretem a verseket

  • Dsida Jenő: Az emberek

    Az emberek ártatlan pici borjakat
    visznek a vágóhídra.
    Fújtató lokomotívokat csinálnak
    s meghajszolják a gyanútalan őzeket.

    Az emberek kikacagják,
    akik testvérnek nevezik őket,
    drótsövényeket húznak, farkasvermeket,
    lövészárkokat ásnak.

    Az emberek uccát köveznek pokoli zajjal,
    lerombolják a költők márvány-palotáit.

    Az emberek rosszat beszélnek arról,
    akit én szeretek.

    Az emberek kitépték harangozó szívemet
    s felakasztották a falra:
    Róla nézik: hány az óra –
    és kurjantanak, ha megáll.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • K. M. Szimonov: Várj reám

    Várj reám, s én megjövök, hogyha vársz nagyon!
    Várj reám, ha sárga köd őszi búja nyom!
    Várj, ha havat hord a szél, várj, ha tűz a nap!
    Várj, ha nem is jön levél innen néhanap!
    Várj, ha nem is vár senkit ott haza senki már,
    És ha unszol bárki is, hogy nem kell várni már!

    Várj reám, s én megjövök, fordulj mástól el,
    Bárhogy súgja ösztönöd, hogy feledni kell!
    Ha lemondtak rólam már lányom és apám,
    S jóbarát rám egy sem vár, te gondolj néha rám!
    Borral búsul a pohár, s könnyet ejt szemünk,
    Várj te változatlanul, s ne igyál velük!

    Várj reám, óh átkelek minden vészen én!
    Aki nem várt, majd rám nevet: szerencsés legény!
    Nem tudhatja senki sem, csak mi ketten azt,
    Hogy te voltál ott énvelem, hol halál maraszt.
    S te mentettél meg. És hogy? Egyszerű titok,
    Várni tudtál rám, ahogy senki sem tudott.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Karinthy Frigyes

    Így írtok ti

    Gyóni Géza: Azon az éjjel

    Azon az éjjel
    az ágyúk össze-vissza vertek,
    azon az éjjel
    lángfényben úsztak mind a kertek.

    Azon az éjjel
    dörgött a harc egész világon,
    azon az éjjel
    reád gondoltam, szép virágom,

    azon az éjjel
    lángolt Homonna és Verseg,
    azon az éjjel
    olvastam és írtam egy Kosztolányi-verset.

    Forrás: www.eternus.hu – Karinthy Frigyes versei