https://verskucko.com

Címke: háború

  • József Attila: (Ős patkány terjeszt kórt…)

    Ős patkány terjeszt kórt miköztünk,
    a meg nem gondolt gondolat,
    belezabál, amit kifőztünk,
    s emberből emberbe szalad.
    Miatta nem tudja a részeg,
    ha kedvét pezsgőbe öli,
    hogy iszonyodó kis szegények
    üres levesét hörpöli.

    S mert a nemzetekből a szellem
    nem facsar nedves jajokat,
    hát új gyalázat egymás ellen
    serkenti föl a fajokat.
    Az elnyomás csapatban károg,
    élő szívre mint dögre száll –
    s a földgolyón nyomor szivárog,
    mint hülyék orcáján a nyál.

    Lógatják szárnyuk az ínségnek
    gombostűjére szúrt nyarak.
    Bemásszák lelkünket a gépek,
    mint aluvót a bogarak.
    Belsőnk odvába bútt a hálás
    hűség, a könny lángba pereg –
    űzi egymást a bosszúállás
    vágya s a lelkiismeret.

    S mint a sakál, mely csillagoknak
    fordul kihányni hangjait,
    egünkre, hol kínok ragyognak,
    a költő hasztalan vonít…
    Óh csillagok, ti. Rozsdás, durva
    vastőrökül köröskörül
    hányszor lelkembe vagytok szúrva –
    (itt csak meghalni sikerül.)

    S mégis bízom. Könnyezve intlek,
    szép jövőnk, ne légy ily sivár!…
    Bízom, hisz mint elődeinket,
    karóba nem húznak ma már.
    Majd a szabadság békessége
    is eljön, finomúl a kín –
    s minket is elfelednek végre
    lugasok csendes árnyain.

    1937. január

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kamarás Klára: Üzenet az erdőből

    Távoli fények
    Lobogó lánggal égnek.
    Távoli égen
    Lefut egy csillag
    – hulló csillag –
    Úgy mint régen…

    Te sose félts, tudd meg:
    Minekünk ezer életünk van,
    Itt ezer szív egyszerre dobban,
    S az öklök kérges erdeje
    Markolja fegyverét:
    Lesújt vele,
    Hát sose félts!… és sose sírj…
    Hidd el, hogy ezer életünk van,
    S ha vérünk egyszer tán kibuggyan,
    Dús fű terem belőle és virág.
    És nő bozót és a bozótban fegyver,
    S megvédünk minden talpalatnyi földet
    Puskával, késsel, ha kell puszta testtel.
    Hát sose sírj… és sose félj…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Vlagyimir Viszockij: Nem tért vissza a csatából

    Miért nem marad mindig ugyanúgy minden?
    A kék ég se legyen soha másból!
    Víz, erdő, levegő, a régi legyen ma is…
    Csak ő nem tért vissza a csatából.

    Ki került ki győztesen, nem emlékszem,
    Az álmatlan és dühös vitákból,
    Csak most, hogy nincs itt, tudom és végre megértem,
    Amikor nem tért vissza a csatából.

    Nem tudott hallgatni, ütemre énekelni,
    De mégis részeg volt a muzsikától,
    Napkeltével ébredt, nem hagyott aludni
    És tegnap nem tért vissza a csatából.

    Mint amikor rabságból szökik a tavasz,
    Úgy szakadt ki a kérés a számból,
    Neki szóltam megszokásból: Adj egy slukkot!
    Pedig tegnap nem tért vissza a csatából.

    Halottaink nem hagynak minket bajban soha,
    Elesett őrangyalaink megvédnek,
    Az ég az erdőn tükröződik vissza,
    Ezt mutatják a fák: égszínkékek.

    Kettőnknek tágas volt a lövészárok,
    Megosztoztunk időn és dohányon,
    De ma már csak az én időm folyik,
    És úgy tűnik most, én nem tértem vissza a csatából.

    ford.: Földes László

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső: A kalap

    Egy kalapról szól ez az ének
    s e pár együgyű fura rím,
    figyeljenek reá szelíden,
    ó, hölgyeim és uraim.

    Gazdája csákót tett fejére,
    de ő a fogason maradt,
    az előszoba fogasán volt
    ez a kalap,
    egy szürke, fess civilkalap.

    Azóta várt, várt az urára,
    unalmas volt az élete,
    bélése csöndesen kifeslett,
    szélét fehér por lepte be.

    Bizony megvénült és megőszült,
    olyan volt, mint egy lomha agg,
    hogy bóbiskolt a bús homályban
    a vén kalap,
    a vén és elzüllött kalap.

    Egy légy repült reája néha,
    de mindjárt tovább ballagott,
    majd egy dühös moly hullt beléje
    s rágcsálta a rongy szalagot.

    Egy szúnyog jött s azt mondta: zizü,
    zizü, bölcsen ezt mondta csak
    s várt ősszel, nyáron és tavasszal
    a jó kalap,
    a jó és hűséges kalap.

    Később édes lakást vett benne
    egy önző és mogorva pók
    s ekkor kitörtek a szivéből
    keserű, fájó, furcsa szók.

    Mi lett belőlem, boldog isten,
    a sors haragja hová csap?
    Voltam civilfej koronája,
    én bús kalap,
    koldus és gyászoló kalap.

    Mult éjjel a gazdája távol
    tűzben, viharban elesett.
    A kalap szíve összedermedt
    s sírdogált is egy keveset.

    Aztán egy szél a földre lökte,
    holdfényben égtek a falak…
    Így halt meg az előszobában
    szegény kalap,
    szegény, szegény, szegény kalap.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tóth Árpád: “Szent őrületben…”

    “Szent őrületben a költő szeme…”
    Hogy is mondá a régi mester, Shakespeare?
    Az én dalomnak fáradt üteme
    Szent őrületben felszárnyalni nem bír.
    A lantom gyönge, vagy a hitem-e?
    Nem ül ki ihlett homlokomra szent pír,
    A finoman hajlított halk rimek
    Horga a mély fölött gyáván remeg.

    Zord partokon ül s didereg a horgász,
    Arany halak, suhanó aranyversek,
    Hol késtek? Zúgó világtenger-morgás
    Vad hangjai szelíd zenére nyersek,
    Szédít a szörnyű világörvény-forgás,
    A lázadt habból ferde szörnyek kelnek,
    Világnyelő, roppant Leviathán…
    Szigonyt rávetni ki volna titán?

    Késő utód, ki versem olvasod majd,
    A bús partról búsan köszöntelek,
    Az orkánból feléd küldöm a sóhajt,
    Búgó csigát, mit a vad ár kivet,
    Ó, tartsd füledhez, lesd ki a búgó jajt,
    És kétszeresen örüljön szived,
    Örülj, hogy szebb kor habja mossa térded,
    S örülj, hogy őrült búnkat meg se érted.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Guillaume Apollinaire: Madár dalol

    Madár dalol itt valahol

    Én azt hiszem hogy a te lelked

    Virraszt közöttünk ránk hajol

    S tépett bakáknak énekelget

    Hallgasd csak oly szelíden búg

    Nem is tudom hogy melyik ágon

    Teli dalával minden út

    Bármerre járok e világon

    S mit is mondhatnék lélek ez

    De dallá lett s dalol a fáról

    S a szívből égi rózsa lesz

    Mit is mondhatnék e madárról

    Bakáknak ő a szerelem

    Az én szerelmem mint a rózsa

    Oly szép leány és csak nekem

    Dalol a kék madár ma róla

    Ó kék madár oly kék vagy mint

    Égi szerelmem szíve bájos

    Gyöngy éneked kezdd el megint

    A távol kattogó halálos

    Gépfegyvereknek is ne félj

    Talán csak csillag hull sziszegve

    Az éjre nap jő napra éj

    Kék szerelem hajlik szívemre

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Márai Sándor: Vándorúton

    Amióta anyám kezén vezetve megtanultam a lépést
    és ordas sziklákon csodák világa felé űzött a vágyam,
    járom az utat külső és belső törvény parancsa szerint;
    porban poroszkált, iszapot kavart, köveken vérzett a lábam,
    de visszafordulni a ködön át sehonnan, sohase vágytam,
    sorsot terelő járatlan utakra lobogó vér tüze vitt.

    Ám az élet egyre többször vágott arcomba sárviharával,
    társaim lettek a csönd, a döccenő gödrök, az örvénylő gond,
    az engesztelés vízesése fehérre fürdette a csontom;
    a gyermekkor fényeitől háborúk halálmenet űzött,
    hajsza, menekülés, vad rohanás derékba törte a ritmust,
    hörgő üvöltés rémemlékeit most is torkomra fojtom.

    Végigtiportam az évek semmibe vesző útjait rendre,
    elvergődtem a vak tilalmak lélekvesztő zegzugain át
    a szabad homlokú emberiség sugárút rengetegébe;
    mert innen mérik mindenki szívéhez a friss életütemet,
    innen terelik a tegnap és holnap acélívei alatt
    minden álmunkat, ami ezután szemünk sarkába se fér be.

    Útitársaim lettek immár csalhatatlanul valahányan:
    a tejízű reggel, a sós nappalok, a frissen szántott este,
    a fésűs szél, a doromboló vizek, a bölcsen konok hegyek;
    és úttalan utakon is mindig feszesen lépem a ritmust,
    elébe vágok a morc halálnak, hogy végigjárhassam a sort,
    és tévelygés nélkül, dudorászva előre megyek, csak megyek.

    Forrás: meglepetesvers.hu

  • Radnóti Miklós: Tegnap és ma

    Tegnap hűs eső szitált s a térdelő
    bokorból bíborban bútt elő
    és lassan vonult a réten át
    két fölpattant ajku szerető;
    és ma bősz ágyuk, tapadó kerekekkel,
    gőzölgő katonák jöttek reggel,
    homlokukat rohamsisak ótta,
    erős illatok szálltak utánuk,
    férfisorsunk nehéz lobogója.

    (Jaj szőke gyerekkor, de messzire szálltál!
    ó, hóhaju vénség, téged sem érlek el!
    a költő bokáig csúszós vérben áll már
    s minden énekében utolsót énekel.)

    1936

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Radnóti Miklós: IRÁS KÖZBEN

    Csak kígyó undoríthat tiszta fatörzset így,
    ha bőrét hagyja rajta, mint engem undorít
    e forduló világ és az ordas emberek.
    Virágszülőként kezdtem én el, de fegyverek
    között neveltek engem gyilkosok s megszoktam
    rég a harcot itt és gyáván sosem futottam.
    Igaz, jó szerteütni néha, de békében
    élni is szép lenne már s írni példaképen.
    Bíztatnom kell magam, hogy el ne bujdokoljak,
    mert jó lenne messze és műhelyben élni csak.
    Ó, véled gondolok most, tollas jobbkezemmel
    s egyre jobban értelek, Kazinczy, régi mester.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tóth Árpád: SÖTÉTEDIK…

    Sötétedik. – Az esti napfény távozó tüzét
    Hunyorgatják még álmosan a csendes ormok,
    S az alkony, mint gyászfátylas, bús bibornok,
    Utolsó áldását a búsan felvonagló tájon csendben hinti szét.

    Midőn feléd lábujjhegyen az Álom közelít,
    Légy áldva, táj, te derűs, pihenj, ki szültél szőke Aratást és édesajkú Szüretet,
    S ki rabtartódat, az embert, bölcs mosollyal tűröd, táplálod s szereted,
    S várod nagy türelmesen, hogy bölcs lesz végre, mint te és szelíd.

    Feledd, hogy görcs kezében most a kard
    Ős, barbár fénnyel villog, s hogy ezer
    Új és finom csudájuk rútra vetkezett, s lőn gyilkolásra szörnyü szer,
    S ki már hozzád tért s arat, és… szívedre elfektette, óvd meg és takard.
    Szorítsd erősen kebledhez, fülei immár mit se halljanak,
    Szétlankadt ajka közé ágyazd mécsvirág bogos, némító gyökerét,
    Ne hallja már, hogy a szél oly furcsán szól,
    Minthogyha sírást hozna, halk ezüstöt, gyerekét,
    Mert tán halottul is még sóhajra hajolna össze a két vértelen ajak.

    Forrás: Lélektől lélekig