https://verskucko.com

Címke: háború

  • Kaffka Margit: TE DEUM

    A szívem eláll, ha elgondolom:
    Mégis min múlott? Néhány vakeset!…
    – Ha egy véletlen bokron fennakad,
    Mit ábrándunk ma “törvény”-nek hímez,
    Találkozásunk e kis hazában?

    Ó, higyjünk, kedves! Nem-hinni baj most!
    Mert sok út véres, sok haza sírkert,
    Mert más glinglangot szívharang nem tud,
    Ha csucsujázza lágy boldogságát; –
    Míg zúg a szél kinn, halottak járnak,
    Tábori sátor sírlepedőjük,
    Millió mártír,… hiába mártír…
    – Jaj, higyjünk kedves! Add a kezed most!

    Messze az árok… tőled elég volt,
    Könnyem elég volt! – – Félúton intett
    Kegyelmet néked, veszni indultnak,
    Kegyelmet nékem. (Ó, daloljuk most!
    “Te deum!” –, csak így érteni ezt meg)
    – Hazák és útak felett az Isten.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: Háború

    Isten sírni tanul.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Pyrrhus

    Győztem… A véres nap lement,
    Az izzó föld kihűl,
    Messze mezőn húnyó parázs.
    Győztem…
    De szívem nem örül,
    Dalra nem ver,
    Körülöttem a végtelen világ
    Romban, koromban, hamuban hever.

    Győztem, de megfáradt tagom
    Továbbvonszolni mi se készt,
    Csak az, hogy akarom.
    És szívem nem örül,
    Népem felét, jaj, derekabb felét
    A keselyűknek hagytam étekül.

    A Győzelem víg istenasszonya:
    Nike, oly szomorún tekint reám,
    Tekintetem felváltva elborong
    Babéron és temetők cyprusán,
    S én nem tudom már, hogy melyik mit ér,
    És fáradt, zavaros szemem
    Rajtuk ijedten, tétován pihen:
    Melyik a ciprus, melyik a babér?

    Ó, szívem nem örül.
    És véres koronám körül
    Halavány glória ragyog:
    Győztem. Még egy ily győzelem –

    S belehalok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Faludy György: Német zsoldosdal

    Mink volnánk hát a foltozott
    irhájú hirhedt zsoldosok,
    kiknek egészen egyremegy,
    hogy völgybe, avagy hegyre megy,
    parasztra, úrra, papra megy,
    bitóra vagy csak babra megy.
    Háltunk már puszta ég alatt,
    füvet kaszáltunk jég alatt,
    láttunk Brédában lángokat
    s űztünk tízéves lányokat,
    mert mink vagyunk a foltozott
    irhájú német zsoldosok.

    Láttatok zsenge gyermeket,
    akit a strázsa kergetett?
    Így verbuváltak minket is,
    kaptunk páncélt és inget is,
    korbáccsal vert a hadnagyunk,
    így nőttünk fel s most itt vagyunk,
    nem kímélünk férfit, se nőt,
    falhoz kenjük a csecsemőt
    és elfoglaljuk ágyadat,
    aztán rád gyújtjuk házadat,
    mert mink vagyunk a foltozott
    irhájú német zsoldosok.

    Kiirtottunk már hét megyét,
    s megmásztuk Róma hét hegyét,
    kullogtunk őszi sáron át,
    vérfürdőt vettünk nyáron át,
    úsztunk már téli réteken
    s patkánymód át a Weseren,
    izzadtunk lenn a Pó megett,
    s hörböltünk szomjan hólevet,
    ettünk sáskát, döglött lovat,
    s hallottunk szörnyű átkokat,
    mert mink vagyunk a foltozott
    irhájú német zsoldosok.

    Nem ismerünk apát, anyát,
    kivágunk minden almafát,
    megmérgezzük a kútvizet,
    s azt szolgáljuk, ki megfizet,
    annyit se mondunk: jónapot,
    s kinyitjuk a hordó-csapot,
    széthordjuk ingóságodat,
    kurvának visszük lányodat,
    s ha nem mondod, hogy: köszönöm
    lebunkózunk a küszöbön,
    mert mink vagyunk a foltozott
    irhájú német zsoldosok.

    S ha egyszer majd megvénülünk
    és lócákon hülyén ülünk,
    s lábunkat köszvény marja már,
    s nehéz lesz Frundsberg kardja már:
    obsitba küld a hadnagyunk
    és várról várra baktatunk,
    s azt lessük, hogy a szeretet
    hol nyes egy darab kenyeret,
    s így érünk oda, hol az út
    végén azt kérdi Belzebúb:
    hol jönnek már a foltozott
    irhájú német zsoldosok?

    Itt jönnek már a foltozott
    irhájú hirhedt zsoldosok,
    kiknek egészen egyremegy…
    (Elölről)

    Budapest, 1937

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Faludy György: 1940

    Hittük, nem csak a franciák:
    övék a legjobb hadsereg.
    S mit lát a német náci ma?
    Rohanó, mocskos seggeket.

    Minden idegen áruló,
    nyögte a sivár öntudat,
    de az idegenek helyett
    ők árulták el magukat.

    Vidulnak most, negyven nyarán,
    zsidóknak rossz, de béke lesz,
    egyik sem tudja, hogy az ügy
    kezdete és nem vége ez.

    Nácik isszák ki borukat
    és meglövik a nőket is,
    s ha megvadulnak egy napon
    zsidóknak nézik őket is.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Bari Károly: Holtak arca fölé

    Elsárgult vadfüvek kavarogtak
    az égre. Az ágyúdörgés
    hosszú lábaival a házak között
    mászkált; nyomában betörtek
    az ablakok, rommá-lőtt házfalak
    vonaglottak. A döglött lovak
    ködöt nyihogtak a kitépett villanyoszlopok
    és felrobbantott sínek közt heverő
    holtak arca fölé.

    A fák hiába rázták
    kiszáradt öklüket,
    szürke felhők terpeszkedtek ágaikra,
    a holtak sem tudtak már
    a varjúk fekete siratóénekére felelni,
    sötét szemgödrükből kibuggyant a vér.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Bari Károly: Radnótihoz

    Te, aki hűvösen zizegő drót tüskéi
    közé szorultál
    – beszorított a súlyos puskatus –
    s cafatokban hullt a hús
    melletted társaidról
    – földbe sóhajtották anyjuk nevét –
    s szálltak a kémények szemén
    füstben, koromban
    az árvíz sújtotta felhők közé

    sistergő ködbe kiáltott
    szavaid itt lebegnek fölöttünk
    kitépem arcod utolsó jajodból
    hiába kapaszkodták igazságodba,
    reszkető ajkad az igazságba fúlt

    akkor mászott ki testedből a kín
    Arbeit macht frei!
    Parancson rángatott kezek
    Megölték szádban a keserű éneket.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Bari Károly: Az ítélet napján

    Megfagy kürtök torkában
    a rikoltás, a félelem ingeiben
    verejtékezünk, ellopják arcunkat
    tükreinkből, hogy fekete csákós
    bűneink ne találjanak ránk,
    betömetett szájak fuldokló
    rettenete fölmerül szivárványok
    csúcsán: megbicsaklott hitűek
    álmaiban, csattan az ostor,
    rajtunk, akik hét vármegyét
    égettünk porrá virtusból,
    fejünkre emeltük sugarastól
    a Napot, hasbarugdosott anyáink
    ölét parázzsal perzseltük,
    csattan az ostor, bicskával
    megvérzett ujjak szorulnak
    nyakunkra, a csillag-szemű
    koponyák is fölmagasodnak bűneinkbe
    a fák gyökerei közül, ahová elástuk őket,
    igazak szigorú szavai dulakodnak
    halálunkért: ha mertünk bírák lenni,
    vádlottak padjáról se szökjünk meg
    gyáván, szavak győzelme lesz
    koporsószögünk, kürtök torkából
    rézízű rikoltás dördül!

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Hajnal Anna: A menekülő

    Menekülés közben, hogy betértél,
    szűk konyhánkban, matracokra dőlve
    elnyújtattad végre fáradt lábad,
    le nem merted vetni szűk cipődet,
    lábadat, a sebest-bedagadtat
    féltél, hogy többé be nem fogadja.

    Három napig ültél fent a liftben,
    hatodik emelet magasában,
    romok közt a szűk üvegkalitban,
    körülötted villanyfény-pokolban
    bombák robbantak fel mennydörögve.

    Három napig fenn az égzengésben
    reszkettél egy háromlábú széken,
    negyedik nap, megállt az ostrom,
    romok közt a nyaktörő magasból
    térden, hason, esve, csúszva szöktél
    porban, romban, hóban hempergőzve.

    Amire az utca-szintre értél
    – nem zihálni! – álltál szívdobogva
    néptelen, visszhangos sivatagban.
    Elhagyott utcákon általkúszva,
    leső fegyverek közt zsibbadozva,
    elhagyott kísértethídon által
    egymagad az éjben át Budára:

    polgárok a pincékben lapultak,
    katonák a futóárkok mélyén,
    batyuk, hullák fölött botladoztál
    havas kerten át ajtónkig érve.

    Szűk konyhánknak melegén remegve,
    matracunkon némán végigdőlve,
    két kezedben reszketett a bögre,
    kanala koccanva vert falához,
    míg a hóból olvadt lötty teában
    elolvadt a szaharin kristálya.

    Kilenc éhezőhöz tizediknek
    meg nem tűrt a menekvők tanácsa
    s néhány óra múltán útra váltál,
    havas küszöbünkön általléptél,
    golyók-átszabdalta havazásba,
    éjbe, fagyba, halálba, magányba.

    Könyörgésed visszhangos teremben
    szívem magas falai közt szálldos,
    lassú lépted havon megcsikordul,
    imbolyogva tűnsz a hóesésbe,
    s némán bolyongasz tovább a szívemben.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Szilágyi Domokos: Vallomás

    Gyermekként álmodtam felnőttkoromról,
    felnőttként álmodtam gyermekkorom.
    “Majd cigarettázni fogok!”
    “Hogyan is volt a kanyaróval?”
    A háború is játék volt, amíg
    ki nem nézte számból a falatot.
    Csak akkor riadtam, kis állat –
    beteggé tett a beteg világ.
    Bartók halálos ágyán
    kottafejekkel írt receptet
    minden leendő nyavalyánkra.

    Forrás: Magyarul Bábelben