Címke: háborúellenesség

  • Babits Mihály – Zsoltár gyermekhangra

    Az Úristen őriz engem
    mert az Ő zászlóját zengem,

    Ő az Áldás, Ő a Béke
    nem a harcok istensége.

    Ő nem az a véres Isten:
    az a véres Isten nincsen.

    Kard ha csörren, vér ha csobban,
    csak az ember vétkes abban.

    Az Úristen örök áldás,
    csíra, élet és virágzás.

    Nagy, süket és szent nyugalma
    háborúnkat meg se hallja.

    Csöndes ő míg mi viharzunk,
    békéjét nem bántja harcunk:

    Az Úristen őriz engem,
    mert az Ő országát zengem.

    Az Ő országát, a Békét,
    harcainkra süketségét.

    Néha átokkal panaszlom
    de Ő így szól: „Nem haragszom!”

    Néha rángatom, cibálom: –
    tudja, hogy csak Őt kívánom.

    Az is kedvesebb számára,
    mint a közömbös imája.

    Az Úristen őriz engem
    mert az Ő zászlóját zengem.

    Hogy daloljak más éneket,
    mint amit Ő ajkamra tett?

    Tőle, Hozzá minden átkom:
    hang vagyok az Ő szájában.

    Lázas hang talán magában:
    kell a szent Harmóniában.

    S kell, hogy az Úr áldja, védje
    aki azt énekli: Béke.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Várnai Zseni: Mint egy végtelen élő koszorú

    Nagy, ősi vágy az asszonyok szívében,
    hogy átöleljünk minden messzeséget,
    hogy a szeretet forró kráterében
    eggyé forrasszunk minden nemzetséget,
    hogy ne legyünk már gyöngék, elhagyottak,
    prédái a kegyetlen viharoknak,
    mint a magányos országutak fája,
    kell, hogy szívünk egymást megtalálja.

    Ha bőrünk barna, sárga vagy fehér,
    ereinkben egyként piros a vér,
    s kezünk szorosan egybekapcsolódva
    a földgolyót védőn körülkarolja,
    mint egy végtelen, élő koszorú,
    hogy ne lehessen többé háború!

    Mert úgy vagyunk, akár az anyaföld,
    amely az élet magvaival áldott,
    úgy szüljük jobbá, szebbé szüntelen
    ezt a megsebzett, háborgó világot,
    s jól tudjuk már, hogy mindenünk a béke,
    százmilliók élünk, harcolunk érte,
    s a vértengerből, mint egy új csoda,
    kiemelkedett a nők homloka!

    Lehull a fátyol, szellemünk szabad,
    érik benne a tiszta gondolat,
    s a tudás fénylő szárnyain lobogva,
    erőnk a földet védőn átkarolja,
    mint egy végtelen, élő koszorú,
    hogy ne lehessen többé háború!

    Izent a tavasz értünk, asszonyok,
    mert tavaszodik szerte a világon,
    magyar falvak, városok asszonya
    galambot küld, hogy olajággal szálljon…
    Kik annyi kínt és szenvedést megértünk,
    ma fiainkban, lányainkban élünk,
    s ők, mint megáradt, végtelen folyam,
    mennek előttünk, zengve boldogan!

    S ha bőrük barna, sárga vagy fehér,
    ereinkben egyként piros a vér,
    kezük szorosan egybekapcsolódva
    a földgolyót védőn körülkarolja,
    mint egy virágzó, élő koszorú,
    hogy ne lehessen többé háború!

    Forrás: margitanyakepeslapjai.bloglap.hu