https://verskucko.com

Címke: hajnal

  • Csoóri Sándor: Derengésben

    Hajnal van, arcodra ébredek megint.
    Egy hegy árnyéka sétál át kéken rajta.
    Azt akarom: maradjon minden így,
    derengésben, ahogy az ég akarja.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sík Sándor: A hajnal szerelmese

    Azt szeretem, aki nevet
    akinek rózsaszín az arca
    aki örül, aki kacag
    aki dalolva megy a harcra.

    Enyém az áprilisi szellő.
    A feslő bimbót szeretem
    a hasadót, a harmatosat.
    A hajnal a szerelmesem.

    Az én emberem a gyerek
    a nagyszemű, nevető gyermek
    akiben szűz, minden-csírák
    ezer erők rügyezve kelnek.

    Az én emberem, aki fölkel
    az induló, az ébredő
    akinek győzelem az álma
    akiben dalol a jövő.

    Szeretem azt, aki akar
    aki remény, aki ígéret.
    Az enyém a vér és a tűz:
    a fakadó fiatal élet.

    Az ébredő Napot imádom
    megyek a virradat elé.
    Az én lelkem a tüzek lelke
    az én dalom a hajnalé.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Victor Hugo: Hajnalban hirtelen felriadok gyakorta

    (Nemes Nagy Ágnes fordítása)

    Hajnalban hirtelen felriadok gyakorta,
    fölkelt a virradat, vagy álmom csattanója,
    vagy egy kedves madár dala, vagy tán a szél.
    És munkához fogok, előbb mindenkinél,
    előbb még a szegény, szomszéd munkás-lakóknál.
    Fut az éj. Odafönn szemem tűnődve kószál,
    s a hunyó csillagok közt választ csillagot.
    Állva dolgozom, és együtt kelve ragyog
    bennem a gondolat s a nap a fellegekben.
    Tintatartómat az ablakpárkányra tettem,
    mit árnyékolva föd, mint egy farkasodút,
    a vadszőlő, amely száz kaccsal körbefut,
    ott írok, félretolt ág-bogak sűrüjében,
    s meg-megtörölgetem tollam a zöld levélen.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Buda Ferenc – Fohász a virradatban

    Istenem ezen a hajnali órán
    amidőn madár se szól még s már eb sem ugat
    bárhol vagy is
    talán ott fönn lebegsz túl túl a galaktikákon
    vagy itt benn a szívemben rejtőzködöl
    bárhol vagy is Te Láthatatlan
    Te Ismeretlen
    mutasd meg magad
    kereslek kerestelek
    ám a neved harsogók üresen kongó
    kiáltozása elől
    bedugtam s bedugom fülem

    nem tudom immár ki vagyok mi vagyok
    csökönyös bitang juhod-é avagy
    elkóborolt kihűlt ebed
    aki orrát s riadt tekintetét földnek
    szegezve lohol egy idegen nyomon

    nem tudom magam sem tudom

    kérlek hát fogadj el kételyeimmel
    vakon botladozó beszédemmel
    s ha nem akarod úgy akár
    választ se adj
    csak engedd hogy megszólítsalak

    kakas szól kiált a kakas
    emlékezem: mint vallattalak
    vallottalak és tagadtalak
    mert nehéz igen nehéz megértenem
    hogy Te a Gonoszt is virulni
    vigadni hagyod

    s mert nem tudom ki vagy
    s hogy én ki vagyok
    már azt sem tudom

    világosságra szomjazom

    nincs egyebem
    csak magam

    oldozd fel kérlek szorongásomat
    oltalmazd szeretteimet
    fékezd meg indulataimat

    pásztorom őrizőm ha vagy
    veszni ne hagyj

    Ámen

    Ne hagyd hogy ne így legyen

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos – Vigasztaló vers

    Ne félj, az óra meg nem áll,
    szelek szűnnek, vizek apadnak.
    Hiába hosszú, vége lesz
    az éjszakai sivatagnak.

    Sívó, sötét homok felett
    a hajnalszél kibontja szárnyát
    s elmenekül a puszta-rém,
    a bíboros ruháju skárlát.

    Ne félj, az óra meg nem áll.
    Reggel felé elszáll a láz is,
    reggelre enyhülés fogad,
    forrásvizes, hűvös oázis.

    Új fénnyel csillogó utunk
    riasztó árnyékkal nem állja,
    sem orgonálva nem kísér
    a bú alattomos sakálja.

    Ne félj, az óra meg nem áll.
    Mint valami fekete várrom,
    a gond komor pirámisa
    elmarad a látóhatáron.

    Nézd, gyöngyházfény az ablakon,
    a köd csak egypár szürke foszlány,
    s azt is széttépi most a nap:
    sörényes, büszke hímoroszlán!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc – Hajnali himnusz

    A Nap! a Nap!
    – Nézd, emeli már nagyságos homlokát
    s bizseregve dobban az öreg hegyek vas-szive… Lármás
    zivatarok után láthatatlan sípokon ujjong a csönd
    és harmatos örömtől borzong a fenyves zöld élete.

    Talán a tegnapi villámok fénye fürösztött: szemeid éles villanya
    lelkemig fénylik. Szemedben: szememben: ragyog a reggel.
    Szép tarka gombák bújnak elő, – játékszereim; sercegő fényben ázik a fagyöngy
    s a kavicsokkal-szines patakokban látni, amint kék függönyeit becsüngeti az ég.

    Óh, kedvesem, itt egy vagyok veled! Nemcsak veled: boldog tenyészés,
    ártatlan erdő és egyszerű élet vagyok én: acélos levegő, isteni kert és isteni kertész;
    a bükkfa hosszú moha-szakálla, kövek, feketeszemű virágok, a nap tüze: ez vagyok én:
    erdő vagyok én, vér és csira, élet: mi lenne nélkülem az isten?

    Mi lenne nélkülem e ragyogás? mi lenne a földalatti
    harangok csendülő szive? s a hajnali boldog cinege-dal?
    – Óh, csak az én hitem dobog a fényben, lobog a szélben, izgatott
    mámorában égi zenévé szőve a szürke földi zajt!

    Mert nincs öröm, mi nem az enyém, mert bánat sincs, mi nem én vagyok;
    a nyár lobogó aranyligetein át, vagy mikor az őszi eső dideregve
    nedves ujjakkal a lombokon átnyúl: távoli dombok olvatag
    éneke én vagyok: láthatatlan hangok s visszhangok kara:
    mert hang vagyok én, visszhang vagyok én: magam visszhangja, rugalmas
    szinek kacagása, szemed szine, zápor, fény és árnyék: Te vagyok én!
    A föld! Nem ember! Erdő! – Az én szemeimből csókolod szemedbe
    a napot, a csöndet, a vért s a vídám mogyoróbokrokat.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kaffka Margit: Híradás

    Fenn húnyik a csillag,
    Fenn ébred a hajnal,
    Tollászkodik sebten
    Sokszáz pici angyal.

    Omlása-bomlása
    Rózsafellegeknek…
    Rózsafellegekbül
    Pihe-ágyat vetnek.

    Bontják, teregetik
    Széltibe, hosszába,
    Itt is, ott is leszakadoz
    Halovány foszlánya.

    És hullong és szálldos
    A hajnali légbe,
    Úgy csapódik szép leányok
    Álmodó szemébe.

    És ihol, valahol
    Egy virágos ablak
    Orgonavirági
    Összebólogatnak.

    S egy súgja a másnak:
    – Csak halkan, csak lágyan,
    Fehér lányszobába
    Fehérhabos ágyban
    Pihegő leánynak.

    Ma vagyon az első
    Szép hajnali álma,
    Igézetes, édes
    Szerelemről való
    Boldog álmodása.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Márk Miklós – Gyógyító csend

    Ismét rövid éj lökött
    a kávéscsésze elé,
    fázós hajnal didereg
    a kapu alatt,
    bögréd szélén apró
    morzsa pislog,
    hangod hallom: álmodból
    vajon mi maradt?

    Rohanó napok között
    kapaszkodunk
    egymásba, örvénylenek
    zúgó hetek,
    s míg párnád
    kettőnknek igazítod,
    ma éjjel gyógyító
    csend leszek.

    Új reggelek születnek
    körülöttünk,
    karolj belém, ami elmúlt,
    messze már,
    szememben, mint régi
    kedves tükrödben,
    egyre szélesebb a
    reményszínű láthatár.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Garai Gábor – Hajnali metszet

    Szürke buszokból ömlik ki a hajnal
    hűvös és párás homlokú hada,
    zörgő rekeszek közt pille-sóhajjal
    úszik a kenyér meleg illata.

    Roppan a tejboltban a kifli, lassú,
    langy kortyokban lényegül át a tej.
    Anyja karján egy gyerek messzehangzó
    ébredésére mozdony-kürt felel.

    Népes és gyors és otthonos az utca.
    Aki most még tömény álmát alussza,
    annak a kép délre porrá pereg szét:

    egy kék köpenyes férfi söpri össze,
    együtt a friss széllel, halkan fütyülve,
    a tegnap lomhán kóválygó szemetjét.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szergej Jeszenyin: Szép jó reggelt!

    Elaludt már a sok arany csillag,
    megrebbent a tág víz tündér tükre,
    a folyóra hajnal fénye villant
    s pírt dobott a fényháló-egünkre.

    A nyírfák is mosollyal ébredtek,
    szétzilálták selyem hajfonatjuk,
    zöldszín fülbevalóik zizegtek,
    s harmatból volt ezüst ruha rajtuk.

    Lombos csalán kerítésre kúszva
    ékes gyöngyöket nyakára felvett,
    s pajkosan-bohón fülembe súgta:
    „Szép jó reggelt!”

    Forrás: Lélektől lélekig