Világító rőtszínű fák közt
kígyózik itt a barna út;
nézd csak, amit most megtapintok
a két szemem, egyszer kifut.
A sírokon kis sárga lángok
s dús, bódító virág halom;
a szám mögött virít a fogsor
s lefoszlik majd a két karom.
Itt, ez a kar, ezek az ujjak,
az én karom, az én kezem,
amellyel a fatörzsbe vájva a nedves
kérget vérezem, út, fény, fák,
bíbor, lila párák,
zöld, bűvös, gőzös illatok,
ősz, vér! Kínom remegve csordul;
mert, meghalok.
Forrás: Lélektől lélekig
