Ha sóhajod, többé nem hallik át,
ha könnyed, soha nem hull már ide,
ha emléked, szavak kísértete,
ha vágyad, nem te szítod parazsát,
ha mindig, a veled-halt ifjúság,
ha talán, a nagy űrt ragyogja be,
ha nincs, még benne van a volt íze,
ha van, akkor is iker árvaság.
Nem csupa innen és nem csupa túl,
mihelyt megszövöm, szálaira hull
s úgy fut a semmin keresztül-kasul:
mégis egy vérem láng-csöppjeiben,
mégis valóság, élet és jelen –
mégis te vagy Minden Perc, kedvesem.
Forrás: DIA
