Hangod ma úgy jött át az éteren,
Mint nyugodtan áradó, lassú folyó.
Belemerítkeztem, s hagytam,
hadd járjon át hús hullámként a jó.
Nem várt nyugalmadba kapaszkodva
Hullott le rólam lelkem rozsdás lánca,
S én ernyedten, hálásan hallgattalak,
A feloldozásra várva.
Nem volt rá szükség, hangod elárult.
S én úgy szerettelek, mint ájult
Nyári mező az életet adó esőt,
Mint félholt aléltan tikkadó füvek.
Ma csak ennyiért,
Ma a hangodért szerettelek.
Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig
