Címke: hangulat

  • Szabó Magda: Eső

    Gyermekkorom hű társa, te,
    zöld óceánok gyermeke,
    te mindig egy, ezer alakban,
    tapintható, de foghatatlan,
    kinek jószagú sóhajától
    a titoktartó éj kitágul,
    s oly bő lesz, hogy egy kertpalánk
    mögött megfér a félvilág:
    te kóbor isten, szerte bolygó,
    hogy kerülsz ide, te csavargó?

    Van tíz éve, hogy láttalak
    a hajdúsági fák alatt,
    ott hintáztál a langyos éjbe,
    susogtál a tölgyek fülébe,
    de megriadtál, elfutottál,
    hol jártál, míg ide jutottál?

    Nézd, hogy derül a vérszegény
    Vérmező, hogy hízik szegény!
    Az ifjú fák rádmosolyognak,
    rosszkedvű füvek mosakodnak,
    melengeti lehelleted
    szegény, meztelen nyíreket,
    s köszöntenek apró neszekkel,
    kis reszketeg lélegzetekkel,
    míg táncolsz nedves talpadon
    a felfénylő piros padon,
    s gyöngyház bokádról gyöngyszemek,
    villogó cseppek pergenek.

    Csak állok, és nyí a gyerekkor,
    fülembe nyí, bokámba kap:
    „Csepereg” – azt mondtuk ilyenkor.
    Csak állok a Várhegy alatt.

    Még azt se mondhatom: maradj,
    hogy várd meg velem a telet;
    magam is idegen vagyok,
    hogy adhatnék szállást neked?
    Dagad a tócsa, csak dagad,
    csillog a síkos házfedél;
    fond be kibomlott nagy hajad:
    földim, Eső, közel az éj.

    Indulj tovább! Indulok én is,
    kezem olykor magasra tartom,
    szorítom szálló köntösöd.
    Nedves kezem. Nedves az arcom.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Babits Mihály: Korán ébredtem

    Korán ébredtem. Ablakom még
    ki nem nyitotta a szemét,
    s a Csönd nem hagyta abba a zenét,
    örök zenéjét, melyet minden éjjel
    elkezd és folytat, míg a durva ember
    ki nem üti kezéből hegedűjét.
    Egy vékony résből a falon
    fény ömlik egy kis vonalon.
    Alálebegnek a fogasról
    ruháim mint kisértetek.
    kisértetei nappali-magamnak,
    a rabnak, rútnak, gondolattalannak,
    amaz ügyetlen öklözőnek,
    kit gyűlölök, ki majd föltámad,
    s elfoglalja helyem e testben.
    Ölelj, ölelj, ó ne eressz még,
    ágyam, te különös vacok,
    akit nem szőttelek magamnak,
    mint fészkét a madár,
    de enyém lettél szolgaságban,
    te jó, te jó, te ölelő,
    meleg és messze és magányos…

    Forrás: ma – Magyar versek

  • Babits Mihály: A bús rom

    Ki tesz,
    ki vesz,
    s igaz vigaszt
    talál a tettben, boldog az,
    ha tűrt is, boldog mindig az:
    de én,
    szegény,
    csupán tunyán
    búsulok s pusztulok csunyán,
    búsulva elveszek korán.
    Bár kincs,
    ha nincs:
    arany,
    ha van:
    dúsabb, kinek fájdalma van;
    csak az, csak az vigasztalan,
    akin
    a kin
    nyomot nyomott
    s úgy hagyta őt, mint egy romot,
    úgy hagyta, mint egy bús romot.

    1. február

    Forrás: ma – Magyar versek

  • Babits Mihály: Bálterem most az ősz…

    Bálterem most az ősz
    sárga selyemmel.
    Legyezők röpködése.
    Táncok lengése.
    Ha tánc van, ahol tánc van,
    minek az a sok szőnyeg?
    Oly puhák, vastagok,
    és folyton fölgyürődnek…
    Uram, mi a levegőben
    táncolunk, szállunk,
    s ha fáradtan táncból kiállunk,
    a szőnyegre lehullunk.
    Sűrű, kemény zene fáraszt,
    milió hegedü hangja;
    látatlan cigányok csücsülnek
    a felhő karzatán.
    Lenge lankadás, minden könnyü!
    Csak egy nehéz: a lábam.
    Csetlek és botlok,
    mint kábult részeg a bálban.

    1. ősz

    Forrás: ma – Magyar versek

  • Dsida Jenő: Az első hó

    A kis angyalkák szürkeszín szitáján
    a földre szikra lisztszemek szitálnak
    s a fehér földre mosolyogva, lassan
    repülnek, szállnak.

    Fehér a szántás, fehér a vetés,
    fehér a ház, a sövénykerítés,
    fehér a sírás és a nevetés.
    Minden, minden fehér!

    S akkor vadul, komoran
    tanyát-ácsolva feneketlen zajnak, –
    az első hóba beleterpeszkednek
    az első varjak.

    Forrás: Minden napra 1vers

  • Juhász Gyula: Este az alföldön

    Az alkony kéken hamvazó ködében
    Most térnek nyugovóra mind a házak,
    A csöndbe bámulnak komoly fehéren
    S tetőiket lehúzza az alázat.

    Az ablakok kis, vaksi fénnyel égnek,
    Öreg parasztok néznek így az éjbe
    És lecsukódnak jó korán e fények
    S virraszt tovább az udvar jegenyéje.

    Mint régi csősz, dúdolgat egymagában
    S a csillagokba nyújtózik didergőn,
    Alatta boldogabb a tyúkok álma
    S ha elszundít, hát ő is egy az erdőn.

    Az országút elindul bandukolva
    Az éjszakában, tornyokat keresve,
    Fáradt utast és aranypénzt a porba
    S egyszer csak eltűnik a végtelenbe.

    Forrás: szeretem a verseket

  • Parti Nagy Lajos – Nyár, németfilm

    Ma bolyhos csönd a nyár, keringő vattazápor,
    válik a nyár, fehér bohóc a cirkuszától,
    a cintányér, a dob, a síp, a kasztanyét
    cihát lobogtat érte, pár dunyha tollpihét,
    meleg asztalszél szórja szét prüszkölve és kacagva,
    az ágyban, a nyárban és a nyárban,
    az éjszakától,
    s nem látod tán e boldog, fehér erdőt a fától,
    szeretnek, mind szeretnek, hajlong a kába rost,
    majd és kifőznek, irkába papirost.

    Vedlik a nyár, szívem, lenyergelt vattapóni,
    na bumm sztarára bumm, hát nem fogsz folytatódni,
    pofozgatsz, mint a szél, cihát és tollbabát,
    na bumm sztarára bumm, nyitsz ugróiskolát,
    kis ródlizó anyák, kis kölykök a szája
    fulladás-kapkodás,
    az ugrabugra hóhoz egynyári némafilmen,
    mind elmegyünk, na bumm, ma épp te mégy el innen,
    hol forrón és puhán kering a vattazápor,
    s válik a nyár, fehér bohóc a cirkuszától.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Zelk Zoltán – Készülődés

    Türelmetlen hóviharok topognak
    a meteorológiai inté-
    zet kapujában,
    maholnap megint csokrot köthetek
    varjúszárnyakból, miként minden évben,
    mert mily kopár lenne a téli ég,
    mily egyhangú a havas háztető
    e csokrok nélkül.
    Ennyivel én is hozzájárulok
    az évszak szépségeihez, a többi:
    a holdsütötte zúzmara gyémántja,
    a hómezőkön lépkedő kék árnyak,
    a fenyvesek zöld gleccsere a ködben,
    de még a jégcsap és a jégvirág is
    más költők művei.
    (Akár ide is írhatnám, melyik
    alkotás melyik költőtársamé,
    ki mestere a jégcsapfaragásnak,
    s ki az, ki tudja, mennyi fényt kíván
    az esti ág, hogy remekmű legyen?)
    Az én munkám néhány percnyi csupán,
    csak földobom madaraim az égre,
    aztán pihenhetnek
    jövő novemberig,
    nem úgy, mint szorgos társaim, akiknek
    ahány reggel és ahány délután,
    megannyi föladat –
    ezért talán illetlen is, ha szólok,
    ha végül is én figyelmeztetek:
    Közel a perc, barátaim,
    készüljünk föl a télre!

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Somlyó Zoltán: Hóvirág

    Második hó: február van,
    hócsillagok a határban;
    fényes puska csöve: durr!
    Szedd a lábad, róka úr.

    Tiszta kék az égi pálya,
    füstölög a házak pipája,
    talpas szán a hóba vág,
    csörg a fán a száraz ág.

    Odalenn a rőt berekben
    jég páncélja rengve rebben;
    prímet furulyál a szél,
    peng a korcsolya-acél.

    Havas bundán hosszú öltés:
    szürke sávba fut a töltés;
    hej, de messzire szalad,
    most robog rajt a vonat.

    Bakterháznak ablakába
    hóvirág van egy nyalábba,
    hóvirág… hóvirág…
    Hej, de hideg a világ.

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Somlyó Zoltán: Április 1

    Szép fájdalom: az ajkak megnyílása
    kis vendéglőnek tejablakos sarkán;
    sima gyöngyökként bársonyszavak kúsznak
    nyelvem hegyére, pompázatos tarkán.

    A legpajkosabb ángol nóta csurran,
    az önműködő zongorára nézek
    s a sima gyöngyök halotti menetben
    szívembe futnak: kicsúfolt zenészek.

    A fehér abrosz sáppatagon gubbaszt,
    tán a te hókezedre gondol vissza…
    Ó, mennyi-mennyi mondanomvaló van –
    Egy festett lány egy baka borát issza –

    Nagy vöröskezű parasztlány köhécsel
    s az olcsó ételt durván elémrakja;
    az önműködő zongora kifáradt.
    Sírok… És ma van a bolondok napja…

    Forrás: magyar-versek.hu