Borús vagyok, hát játszom:
a hóból ki se látszom,
a hóból, havazásból,
e duhaj hóvilágból
Körhinta forog velem
zajtalan szél-tengelyen,
fák, terek, villamosok-
hó-láncba kapaszkodok.
Hajamon hó a kucsma,
csurog nyakamba lucska,
hátamon végigpereg,
belül is fehéredek.
Havazok csontomban is,
szakadó gondomban is-
a hóból ki se látszom,
borús vagyok, hát játszom.
Forrás: Lélektől lélekig
Tegnap
Még zöldaranyban álltak a fák,
és rózsakék volt a kora este.
De tudtuk, utolsót sóhajt a nyár,
és beleremeg bágyadt teste.
Ma
Ködfolttal ébreszt az őszi reggel,
a kertvégi nádas vöröslő hajnala.
Emléked elsárgul a levelekkel,
de velem marad tavaszunk dallama.
Holnap
Meztelen nyújtóznak felém az ágak,
meghitt ösvényünk hópaplan fedi.
Vakító fehéren tiszták a vágyak,
ha a Nap sugarát ajkamon feledi.
Forrás: Lélektől lélekig
Piros a hold, dereng a láthatár;
párologva alszik az esti rét a
táncoló ködben; kuruttyol a béka,
s a nád fölött a szél borzongva jár.
A vízirózsa kelyhét már bezárta;
nagymessze nyárfák vonala lebeg;
sorakozó, nyurga kísértetek;
bokrok alján bolyong a fénybogárka.
A kuvik ébred, szárnyai a mély
homályban nesztelen-puhán eveznek,
a zenit tompa fényben állva reszket;
kigyúl a fehér Vénusz: itt az Éj.
/ Szabó Lőrinc fordítása /
Forrás: Lélektől lélekig
Selyemfonálként
lengedező
millió lábán
megjött az eső.
A tenger küldte
vagy Afrika,
libbent az Alpok
ormaira,
de, mert ott fázott
s reszketett,
hamar a Dunáig
ereszkedett,
és, látni akarva
a magyar hazát,
mérföldeseket
lépett, tovább,
s éjfélkor a Nyurga
Lengedező
befutott Budapestre:
a nyári eső!
Most is felettünk
ácsorog,
de egész a Tiszáig
szétcsorog:
szapora, szapora
tánca mezőn,
kopog a, suhog a
háztetőn,
halakra kopog a
Balatonon,
úgy dobol, ahogy az
ablakomon:
mindenütt suhog
és pereg
a cérnavékony
permeteg.
Mindenütt pereg
és suhog,
s kortyolják füvek,
állatok,
a piros szamóca
s az őzikék
s ezüst pocsolyákból
a veréb,
és mind, a ribizli,
az almafa,
a búza, a krumpli,
a kukorica,
s a margaréta,
a szarkaláb
meg a csingilingi
harangvirág,
és mind, ami csak van,
a paradicsom,
és ráadásul az
ezernyi gyom,
a sok szegény gyom,
a szép, szigorú
szamártövis meg az
útilapu.
Millió nyurgán
lengedező
lábán így jár-kel az
Országos Eső.
De ha majd teleszívta
magát a mező,
lengén tovább megy a
Lengedező:
átlép a határokon,
új hegyeken,
s Erdély vagy a Tátra
fölött terem,
és szapora, szapora
tánca mezőn,
dobol és suhog ott is
a háztetőn.
Vagy gondol egyet
a könnyű legény
s kezd fölfele mászni
ezer kötelén,
millió cérna-
fonalán, föl, oda,
hol mindig aranylik
a Nap sugara:
felhő-szigetéről
egy darabig
lóbálja tűnő
lábait.
De, mint azok, ő is
párolog, és
fejest fölugorva
hipp-hopp, belevész
abba a roppant
lenge-kék
fény-óceánba,
aminek neve Ég.
Forrás: Lélektől lélekig
Bolyongtam egy téli havas reggelen.
Kértem a hópehelyt – játsszék velem;
Ő játszott, s egy vízcsepp maradt a helyén,
(Petra-Szabó Gizella fordítása)
Forrás: Lélektől lélekig
Eső esik,
esik az eső,
mintha
opál gyöngyök
hullanának
az ég
fekete kötényéből.
Esik az eső,
esik,
esik,
esik.
Forrás: Lélektől lélekig
a fénynek különös színe volt,
mint utolsó hangnak egy szerelmes dalban,
különös teret teremtett,
ahol a dolgok élénkek és kikerülhetetlenek:
egy másfajta zöld, mint az ajtóm előtti
sövény zöldje, nekiütődött a sápadt falak
türelmes fáiba,
a lekaszált pázsit rózsaszínjébe
beszivárog (most éj van)
a csöndhegyekbe.
egy madár néha trilláz,
ahogy mindig is.
Forrás: Lélektől lélekig (fordította: Lajosi Krisztina)
(Neked…)
Fulladásig feszes napsugárban lobban,
fényben mártózik minden, mint az álom,
bús cselló, lágy hegedű, mélykék zongora…
…lehunyt szemmel is látom.
Muzsika, – e tágra nyílt parázsló „szemek”,
melyek hirtelen, egyszerre rámtapadnak:
élvezem, hallom, zuhognak fejem felett,
mintha lángoló tükörben látnám magamat.
A zenével átszületek egy boldogabb világba,
üstökösként hull lelkembe a hang,
olyan minden, akár egy szép varázslat,
vagy bronzból öntött, ódon, szép harang.
Lelkem új ruhába öltözik, a dallam szárnyal,
Akad, mi vad, – és hulláma fodros háttal zenél,
s talán épp ezért: néhány örökre szívemhez nőtt;
van, melyből árad, zúdul felém a szenvedély, –
…tőlük, és derengő másnapomtól remélek új erőt.
Hadd szóljon hát, áradjon, bűvöljön az ének,
s én, ki elhagyom e világot halkan, suhogva,
ámulom nagyságát a muzsika szép szellemének –
és hagyom, hogy becézzen szeptember utója.
Forrás: Lélektől lélekig
Eső esik, megeredtek
Az ég csatornái,
Lesz alkalmunk néhány napig
Térdig sárban járni.
A szabadban csak kocsival
Járhat most az ember,
Mert ottan a lotyogó sár
Valóságos tenger.
Jól esik az utasoknak
Csárdába betérni,
Olyan pompás a rossz időt
Az ablakból nézni.
Hamar múlik az unalmas
Idő a bor mellett,
Mert az velünk esőt, sárt és
Mindent elfeledtet.
Forrás: www.eternus.hu / Morócz Jenő: Eső esik
Most egy kicsit
elhalkult minden;
fákon a lombok friss nesze,
ablakon a zápor permete,
madarak hangja fátyolos lett,
elhallgatott a tücsök-ének.
Most egy kicsit
minden céltalan lett;
a “valami szépre váró”
reggeli ébredések,
a felhőket figyelni,
hisz te is ezeket nézed,
szél tenyerébe temetni arcom,
mert a hűvösét te is érzed.
Most egy kicsit
minden megfakult;
fölöttem félig-nyílt szemmel
közömbös csillagok,
sápadt és gyorsan tűnő a holdkaréj,
s alig fényesebbek a nappalok,
nincs kedvük tündökölni.
Te nem vagy itt.
Az idő fáradt bogárlábakon vánszorog.
Forrás: Lélektől lélekig
