Címke: Harcos Katalin

Ó Uram, te mindent megbocsátó!
Tudom, vétkem égbekiáltó,
mert élek bűnök közt, eltemetve,
de nézz le gyarló gyermekedre!

Csak a jóra és szépre vágyok,
és lásd, Uram, most hozzád kiáltok.
A szerelmemre nincsen mentség,
de Tőled kaptam ezt a szerencsét,
hogy rám talált, akinek rabja lettem.
Ne ítélj hát szigorún felettem!

Csak szeretet a bűnöm, semmi más.
Csak a tőled kapott kívánás,
a boldogságra vágyó női lélek,
csak a szép, szerelmes remények.

Csupán az, hogy lelkem feléledt,
és testem szívemmel együtt övé lett…
Hogy szeretem őszintén, önfeledten,
szent tűzben égő, tiszta hevületben.

Soha nem nézek jobbra-balra,
nem vágyom csalóka diadalra,
sem öncélú gyönyörökre, kéjre,
csak őt boldoggá tevő szenvedélyre.

Csak adni, és nem kapni vágyok,
de lásd, megbocsátásért kiáltok.
Uram, Te adtál női lelket,
ami szomjazza a szerelmet,
s vele testet, örömre készet,
amíg el nem veszi az enyészet.

Akaratot is, hogy ellenálljak
száz kísértésnek, ezernyi vágynak,
de képességet is, hogy szeressek,
s miatta – látod – bűnbe essek…

Uram, segíts, hogy amíg élek
ne ejtsenek rabul más szenvedélyek,
de őt, engedd boldoggá tennem!
Aztán helyette is ítélj felettem.