https://verskucko.com

Címke: hatalom

  • Weöres Sándor – Majomország

    Hej de messze majomország,
    ott terem majomkenyér,
    majomablak majomrácsán
    majomnótát ráz a szél.

    Majomtéren, majomréten
    majomhősök küzdenek,
    majomszanatóriumban
    sírnak majombetegek.

    Majomtanártól majomlány
    majomábécét tanul,
    gaz majom a majombörtönt
    rúgja irgalmatlanul.

    Megépül a majommalom,
    lesz sok majommajonéz,
    győzve győz a győzhetetlen
    győzedelmes majomész.

    Majompóznán majomkirály
    majomnyelven szónokol
    egyiké majommennyország
    másiké majompokol.

    Makákó, gorilla, csimpánz,
    pávián, orángután,
    mind majomújságot olvas
    majomvacsora után.

    Majomvacsoraemléktől
    zúg a majomreterát,
    majombakák menetelnek,
    jobbra át és balra át.

    Rémületes majomarcot
    vágnak majomkatonák,
    majomkézben majomfegyver,
    a majmoké a világ.

    Forrás: Kedvesch versek – Index.hu

  • Tóth Árpád – Szólt egy úr

    …És szólt egy úr, aki csak ritkán viccel,
    Bár jelenleg igazságügyminiszter.

    Szólt, és a szívünk ettől kéjteli:
    Leszek miniszter, s ha kell, éjjeli!

    Bársonyszékemen, mint egy bíbor kancsón,
    Merengek, s osztom szelíden parancsom.

    Viruljanak a rendőri erények,
    S a detektívek legyenek serények.

    A Népszavá-nak mondok egy halt wer dát,
    S el kell kobozni, mint egykor Haverdát.

    És aki balgán tüntetéshez nyúlna,
    Oszoljon fel, s legyen e célból hulla.

    Ezt kívánom, bölcsen, éjjelin, szépen,
    S persze csak a „törvények keretében”.

    Így szólt egy úr, aki csak ritkán viccel,
    Bár jelenleg igazságügyminiszter.

    1913.

    Forrás: www.eternus.hu – Tóth Árpád versei

  • Stefan George – A sziget ura

    (Szabó Lőrinc fordítása)

    Halászok mesélik, hogy messze délen
    egy olajos, fűszeres szigeten,
    hol drágakő szikrázik a homokban,
    volt egy madár, amely a földön állva
    csőrével magas törzsek koronáját
    szét tudta verni; s ha bíborcsiga-
    színű szárnyait nehéz, alacsony
    repülésre nyitotta: hát akár
    egy sötét felhő, egészen olyan volt.

    Napközben, mondták, az erdőbe bújt,
    esténkint pedig kisétált a partra
    s az algaszagú és sós szélben oly
    édesen dalolt, hogy a delfinek,
    a dal barátai, mind odaúsztak
    az aranytollas és szikrás vizekben.

    Így élt, ősidők óta, és csak a
    hajótöröttek látták, senki más.
    Mert amikor az emberek fehér
    vitorláit először vitte jó szél
    a sziget partjaira, birodalmát
    még egyszer belátni a dombra hágott,
    s azt mondják, széttárta nagy szárnyait
    és tompán sírva, jajgatva kimúlt.

    Forrás: Index.hu – Kedvesch versek

  • Carl Spitteler: Csak király

    Cornelius Clemens konzul szólt. „Kívánom,
    hogy minden rabszolgám csak azt a munkát
    kapja, amelyhez kedve, vágya vonja.
    Csak mit szívesen, azt végezzük jól el.
    Rossz helyre téve mit sem ér az ember,
    jó fazekas is kontár kerti munkán.”

    De egyszer szemlét tartott birtokán
    s látott egy szolgát, akin gúnyolódtak
    a többiek, mert az sután s ügyetlen
    munkált az úton, tétován, ütése
    saját ujját sebezte kalapáccsal.
    Kedvetlenül fordul tiszttartójához
    a konzul és szemével kérdi, mint van.

    „Bocsáss meg” – szól az –, „mindent megpróbáltam
    a kallótól a takács műhelyéig,
    de ez bizony nem értett semmihez sem.”

    Cornelius Clemens most türelme-vesztve
    ily szóval fordult az ügyefogyotthoz:
    „Mi volt hát otthon, mondd, a mesterséged?”

    A rabszolga bánatfelhőzte arcát
    sötét gőggel emelte: „Csak király.”

    A konzul hallgatott, részvéte felkelt
    s az ember sorsán hosszan eltűnődött.
    S mert kegyes úr volt, így szólt: „Öljétek meg.”

    Forrás: Index.hu / Kedvesch versek

  • Nagy Gáspár: Hol tanítják?

    Válasz egy körkérdésre

    Hol tanítják a gyávaságot?
    Hol és milyen iskolákban?
    Hogy a félelem-higany naponta
    kúszik föl a kisdiákban.
    S ott van lehajtott fejében.
    Kérdésre szaporán botló nyelvében.
    A rémült szempár lobogó lázában.
    Ott tanyáz nyugtalan álmában.

    A gyávaságot ha számonkérik?
    A hitet is naponta cserélik?
    Az iskola sunyít és hallgat:
    némán féli a birodalmat!

    Forrás: PIM – Digitális Irodalmi Akadémia
    ⚖️

  • Nagy Gáspár: Magánlevél (helyett) többeknek a kevesek közül

    Kedves Krisztus utáni Kr kusom
    szívem vérem lelkem és húsom
    bizony sokszor nevetnem kell Magán
    hogy milyen értékeket preferál
    nem tudom nem tudhatom (nem is érdekel)
    mennyi ebből a „magánszorgalom”
    s mennyi a már beevett irály
    esetleg a fönnmaradási/pillanat-haszon
    csapódik pattog labdaként bizony
    kockázatmentes vizeken siklik Ön
    élvezi is talán: minő nagyszerű lavír
    amit papiros s hangszalag fölöttébb kibír
    mert könnyen letörölhető
    nyoma sem marad
    fut hát köröket
    eljött az idő
    most kell ráhajtani
    sokakat kinő
    lehet hogy végképp leköröz
    rugalmatlan fiúkat
    akik nem értik
    a helyzet adta futamokat
    melyben nyüzsögnek derék önszervezők
    semmi-horgoló poszt-osok
    az Ön vályúinál is ők
    a leg-leg-kosztosok

    no ez nem riposzt:
    mert nem lenne kiért miért
    csak nézem – hisz már nagyon Ön se fiatal
    a hang szalad
    a hangszalag is surrog
    aztán letörlik róla a port
    gazdái hívják majd:
    amolyan raport
    akkor megint vissza vagy hova?
    fogad-e újabb lovakra befutóra tétre?
    sajnálom: mi mindent tesz meg érte…
    sajnálom már most előre

    Forrás: PIM – Digitális Irodalmi Akadémia

  • Szabó Lőrinc: Semmiért Egészen

    Hogy rettenetes, elhiszem,
     de így igaz.
    Ha szeretsz, életed legyen
    öngyilkosság, vagy majdnem az.
    Mit bánom én, hogy a modernek
    vagy a törvény mit követelnek;
    bent maga ura, aki rab
     volt odakint,
    és nem tudok örülni, csak
    a magam törvénye szerint.

    Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
     még nem szeretsz.
    Míg cserébe a magadénak
    szeretnél, teher is lehetsz.
    Alku, ha szent is, alku; nékem
    más kell már: Semmiért Egészen!
    Két önzés titkos párbaja
     minden egyéb;
    én többet kérek: azt, hogy a
    sorsomnak alkatrésze légy.

    Félek mindenkitől, beteg
     s fáradt vagyok;
    kívánlak így is, meglehet,
    de a hitem rég elhagyott.
    Hogy minden irtózó gyanakvást
    elcsitíthass, már nem tudok mást:
    Mutasd meg a teljes alázat
     és áldozat
    örömét és hogy a világnak
    kedvemért ellentéte vagy.

    Mert míg kell csak egy árva perc,
     külön, neked,
    míg magadra gondolni mersz,
    míg sajnálod az életed,
    míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
    halott és akarattalan:
    addig nem vagy a többieknél
     se jobb, se több,
    addig idegen is lehetnél,
    addig énhozzám nincs közöd.

    Kit törvény véd, felebarátnak
     még jó lehet;
    törvényen kívül, mint az állat,
    olyan légy, hogy szeresselek.
    Mint lámpa, ha lecsavarom,
    ne élj, mikor nem akarom;
    ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
     börtönt ne lásd;
    és én majd elvégzem magamban,
    hogy zsarnokságom megbocsásd.

    Forrás: DIA

  • Ady Endre: Az asszony jussa

    Bíbor-vágyaiból a Múlt­nak
    Obeliszkként te megmaradtál:
    Mályva-színű, bús asszony-sírkő
    A síromnál.

    Tudom én, hogy magad őrzöd csak,
    Mikor az én síromat őrzöd,
    De a Halált s ami több nála,
    Megelőzöd.

    Ott fogsz pompázni tompa fénnyel
    S mikor síromhoz latrok jőnek,
    Hirdetni fogod szent, nagy jussát
    A volt nőnek.

    Hirdetni fogod: te akartad
    S mindent, mi történt, te akartál
    S hogy nálam is hatalmasabb vagy
    S a Halálnál.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Harc a Nagyúrral

    Megöl a disznófejű Nagyúr,
    Éreztem, megöl, ha hagyom,
    Vigyorgott rám és ült meredten:
    Az aranyon ült, az aranyon,
    Éreztem, megöl, ha hagyom.

    Sertés testét, az undokot, én
    Simogattam. Ő remegett.
    »Nézd meg, ki vagyok« (súgtam néki)
    S meglékeltem a fejemet,
    Agyamba nézett s nevetett.

    (Vad vágyak vad kalandorának
    Tart talán?) S térdre hulltam ott.
    A zúgó Élet partján voltunk,
    Ketten voltunk, alkonyodott:
    »Add az aranyod, aranyod.«

    »Engem egy pillanat megölhet,
    Nekem már várni nem szabad,
    Engem szólítnak útra, kéjre
    Titokzatos hívó szavak,
    Nekem már várni nem szabad.«

    »A te szívedet serte védi,
    Az én belsőm fekély, galád.
    Az én szívem mégis az áldott:
    Az Élet marta fel, a Vágy.
    Arany kell. Mennem kell tovább.«

    »Az én jachtomra vár a tenger,
    Ezer sátor vár énreám,
    Idegen nap, idegen balzsam,
    Idegen mámor, új leány,
    Mind énreám vár, énreám.«

    »Az egész élet bennem zihál,
    Minden, mi új, felém üget,
    Szent zűrzavar az én sok álmom,
    Neked minden álmod süket,
    Hasítsd ki hát aranyszügyed.«

    Már ránk szakadt a bús, vak este.
    Én nyöszörögtem. A habok
    Az üzenetet egyre hozták:
    Várunk. Van-e már aranyod?
    Zúgtak a habok, a habok.

    És összecsaptunk. Rengett a part,
    Husába vájtam kezemet,
    Téptem, cibáltam. Mindhiába.
    Aranya csörgött. Nevetett.
    Nem mehetek, nem mehetek.

    Ezer este múlt ezer estre,
    A vérem hull, hull, egyre hull,
    Messziről hívnak, szólongatnak
    És mi csak csatázunk vadul:
    Én s a disznófejű Nagyúr.

    Forrás: MEK

  • Szécsi Margit: A magyar Gulág

    Nem töri át táltos mese,
    a hétmérföldes csizma se.
    Nem a rácsos tábor-világ –
    ő: a sors, a magyar Gulág.

    Lélek ellen örök blokád,
    ő: a sors, a magyar Gulág.
    Frontális köd, köd-gyülevész,
    megőrül benne a vitéz.

    Szív nem nemes, szabály hamis,
    nyílt sisakod: halálod is.
    Ez az eleven nem-levés,
    az eleve elrendelés.

    A pénzváltók, a praktikák,
    a ríkató vastaktikák –
    hogyha kinek gyarmata vagy:
    kölkeidben is az maradj.

    Belepusztul ősöd, apád,
    ez a sors, a magyar Gulág.

    Jaj, aki tarkódon tapos,
    a nép legyen alázatos!
    Jaj, cinikus zsoldos-golyók…
    Ezer év itt a büntetés.

    Ne-tudd-ki-vagy kitüntetés –
    megölt múltunk: magyar Gulág.
    S kidobják a dögcédulát.