A személyiség lényege a határtalanság; a csoporté a határoltság.
A szerelem lényege a határtalanság; a házasságé a határoltság.
A hit lényege a határtalanság; a vallásé a határoltság.
A lélek lényege a határtalanság; a testé a határoltság.
A létezés lényege a határtalanság; az életé a határoltság.
A határtalanság: erő. A határoltság: hatalom.
A hatalom kézzelfogható és mulandó;
az erő megfoghatatlan és örök.
Forrás: Lélektől lélekig
Azt hitték róla: fehér égi álom,
A földre úgy száll alá, tündér-szárnyon.
S ó szörnyű kép, én elmondhatom… láttam:
Pallossal jött, piros hóhérpalástban.
Előtte hosszú, hosszú sorban álltak
Az emberek, és megváltásra vártak.
Esengve kértek üdvöt, életet,
Míg falanxuk előtt elléptetett:
S ő, míg haladt a hús-sorfal előtt,
A főt nézte, mely magasabbra nőtt.
Nézte gúnnyal a legszebb fejeket
És kezében a kard nem remegett.
Sétált… mosolygott… meg-megállott:
Levágta a főt, mely kiválott!
Forrás: Lélektől lélekig
uraim a vétkes én vagyok
én éltem úgy mint a vádlott
minden gondolatát ismerem
magamnak vallom uraim
ítéljenek párban el
tiszta tudattal vállalom
az őrült vádat
uraim az őrültek önök
tízparancsolat fönn
tízparancsolat lenn
tízes fönn
tízes lenn
kereszt fönn
kereszt lenn
keresztet átfúró szeg fönn
keresztet átfúró szög lenn
nyitott könyv fönn
nyitott könyv lenn
ablakrács fönn
ablakrács lenn
Forrás: Magyarul Bábelben
Egy öregasszony érkezett
Éhes volt mert a kenyeret
Azt megzabálta a hadsereg
Így hát hideg csatorna várta
S azután többet nem is éhezett.
S nem szólt a berki madárka
Immár a lombon csend ül
Fenn a hegyormon alig lendül
A fuvalom.
Majd egy halottkém érkezett
Azt mondta: a vénasszony szimulál
Elásták merthogy éheznie kár
Nem is szólalt többé soha meg
De az orvost nevetés rázta.
És erre se szólt a berki madárka
Immár a lombon csend ül
Fenn a hegyormon alig lendül
A fuvalom.
Majd egy magányos ember is érkezett
Nem volt érzéke a rend iránt
Valami bűzlik, mondta, valami bánt
A vénasszonynak volt a barátja
Kérem szépen, mondta, nem szép, ha az ember nem ehet –
S nem szólt a berki madárka
Immár a lombon csend ül
Fenn a hegyormon alig lendül
A fuvalom.
Azután rögvest egy biztos érkezett
Kezében volt a jó gumibot
Az ember agyát pacallá verte legott
S ez az ember sem szólalt többé soha meg
De a biztos, az ezt kiabálta:
S most hallgat a berki madárka
Immár a lombon csend ül
Fenn a hegyormon alig lendül
A fuvalom.
Azután három szakállas férfi érkezett
Nem egyetlen ember ügye ez, mondták, nem lehet tűrni tovább
S addig mondták, mig nem hangzott a golyók sivitása
De akkor nyű mászott csontjukba a húsukon át.
S nem szólaltak többé soha meg.
S nem szólt a berki madárka
Immár a lombon csend ül
Fenn a hegyormon alig lendül
A fuvalom.
Azután egyszerre sok ember érkezett
Hogy a hadsereggel beszélgessenek
De a géppuska-szájjal beszélt a hadsereg
S ezután nem szólalt egyikük se meg
De nem tünt el homlokuk ránca.
S nem szólt a berki madárka
Immár a lombon csend ül
Fenn a hegyormon alig lendül
A fuvalom.
Azután egy roppant vörös medve érkezett
Nem ismerte a szokásokat, medve létére nem illett ismernie az illemet
De nem volt mai gyerek s jégre vinni nem lehetett
S a berki madárkát bezabálta.
Most szól a madárka és a berek
Érzed a lombon: lendül
S fenn a hegyormon most már zendül
A fuvalom.
Forrás: Kedvesch versek
Cornelius Clemens konzul szólt. “Kívánom,
hogy minden rabszolgám csak azt a munkát
kapja, amelyhez kedve, vágya vonja.
Csak mit szívesen, azt végezzük jól el.
Rossz helyre téve mit sem ér az ember,
jó fazekas is kontár kerti munkán.”
De egyszer szemlét tartott birtokán
s látott egy szolgát, akin gúnyolódtak
a többiek, mert az sután s ügyetlen
munkált az úton, tétován, ütése
saját ujját sebezte kalapáccsal.
Kedvetlenül fordul tiszttartójához
a konzul és szemével kérdi, mint van.
“Bocsáss meg”, szól az, “mindent megpróbáltam
a kallótól a takács műhelyéig,
de ez bizony nem értett semmihez sem.”
Cornelius Clemens most türelme-vesztve
ily szóval fordult az ügyefogyotthoz:
“Mi volt hát otthon, mondd, a mesterséged?”
A rabszolga bánatfelhőzte arcát
sötét gőggel emelte: “Csak király.”
A konzul hallgatott, részvéte felkelt
s az ember sorsán hosszan eltűnődött.
S mert kegyes úr volt, így szólt: “Öljétek meg.”
Forrás: Kedvesch versek
Hiába lettél nagy, dicső hős,
Padisah vagy orosz cár, dölyfös,
Ki nabucói érzetében
Nem tudja már, hogy hova lépjen.
Szívedben újuló tavasszal
Találkozol egy gyermekarccal,
Ki rózsaláncot vet nyakadba,
Bár láthatatlant, s meg vagy fogva.
Ki ura vagy a seregeknek,
Kit népek, országok rettegnek,
E szép szemeknek sugarától
Remegsz, a földön csúszol-mászol.
Nyögsz térdre esve, jársz négykézláb,
Nyom a fejedbe csörgősipkát,
Csinál belőled nagy bolondot,
És okosan, mert így vagy boldog.
Ne bánd, akárki vagy, barátom,
Hogy így van itt e szép világon,
Hogy e kicsiny bársony kezecskék
E földön sorsodat vezessék.
Hogy egy parányi, láthatatlan
Szikrában oly nagy hatalom van.
A dinamitnak egy morzsája
Nagyobb úr, mint a Himalája
Tövébe, hogy ha akna fúrva,
Egy öntudatlan gyermek ujja
Érintse meg és hurrá, egyben
A Csimborasszó légbe röppen.
Forrás: Index fórum: Kedvesch versek
Alattvalód vagyok én,
szörnyű törvényeidet tisztelem,
titokzatos arcú, borzas hajú,
szépséges, mindig meztelen királynő,
Szerelem!
A te országodban te vagy az isten.
Teremtő, rontó. Termékenyítő.
Te szabod meg, kerekét hajtsa frissen,
vagy lassan, vagy megálljon az Idő.
Arcra borul előtted a te néped,
a forró testét fekteti elébed,
hogy sétaidőn szőnyeged legyen,
meleg, csiklandós talpad végiglépked
a szemérmetlen rajzú szőnyegen
és boldog az, ha sárga, ha fehér,
ha barna bőrű, akit a te lépted
villámütése ér.
A te országod fullasztó meleg,
ruhát nem tűr a test, elfúlva tátog
a száj. Hatalmas tűztorkú virágok
lángolnak, kába illat őgyeleg.
Ámokfutók hazája ez. Lihegve
száguldanak, kezükben a gyilok,
őrjöngve mártják ártatlan szívekbe,
útfélre rogynak a bús mártirok.
És ennek így kell lenni és ez így jó.
Amikor ölnek, törvényt tesznek ők,
ámokfutók itt a törvénytevők,
véreskezű, dühödt ámokfutók,
akiket ajkukon mart meg a kígyó,
a te kedvenc mérgeskígyód, királynő,
A Csók!
A te országodban, királynő,
minden a feje tetején.
A te országodban, királynő,
bűn az, ami másutt erény.
Ott a jóságot megölik,
ott a hűséget kerékbe törik,
a szeretet kardélre vettetik,
a béketűrést élve temetik.
A te országodban, királynő,
megölnek minden védtelent,
a te országodban, királynő,
rajtad kívül semmi se szent!
Alattvalód vagyok én,
szürnyű törvényeidet tisztelem,
titokzatos arcú, borzas hajú,
Szépséges, mindig meztelen királynő,
Szerelem!
Forrás: Lélektől lélekig
A múltban
Iksz királyt megsérté az Ipszilon császár,
T. i. azt mondta róla: szamár.
S Iksz király fellobban: „Harcra, harcra népem!”
Küzdjetek, és ha kell, haljatok meg értem!
S két ország meggyulladt, s vágtak, lövöldöztek,
vérben fürdöttek, és gyászszal törülköztek.
A jövőben
Iksz királyt megsérté az Ipszilon császár,
T. i. azt mondta róla: szamár.
S Iksz király fellobban: „Harcra, harcra népem!”
Küzdjetek, és ha kell, haljatok meg értem!
A nép vállat von rá: „Békében maradunk,
mert ha te szamár vagy, mink bizony nem vagyunk!”
Forrás: Gárdonyi Géza
Én is világot hódítani jöttem
s magamat meg nem hódíthatom.
Csak ostromolhatom nehéz kövekkel
vagy ámíthatom és becsaphatom.
Valaha én is úr akartam lenni
ó bár jó szolga lehetnék!
De jaj, szolga csak egy van: az Isten
s uraktól nyüzsög a végtelenség.
Forrás: Lélektől lélekig
Én ittam borát már a hatalomnak,
Amit a lélek ad.
Élveztem magamat
Hegyen, tömeg felett.
A rámszegezett izzó szemeket
Láttam.
Láttam a népet megremegni láztól,
S várni, hogy lelkem bús csipkebokrából
Mikor csap ki a láng?
Tapsolt, zúgott az emberáradat, –
S én hálátlan, ezalatt felfedeztem
Egyetlen arcot, mely hideg maradt.
Forrás: Lélektől lélekig
