https://verskucko.com

Címke: haza

  • Balla D. Károly: Cipőmre vastagon

    Ballada a 85 esztendős Takáts Gyulának

    Hazányi úton kövekre hágok,
    pázsiton siklom mezítelen lábbal,
    előttem lankák, mögöttem hágók,
    vizeken járok vízhatlan ruhában;
    homokba lépek furcsa ábrákat,
    ha messze indít a hazai táj –
    eső sem esett, mindenem száraz,
    de cipőmre vastagon tapad a sár.

    Márványon siklom már észrevétlen,
    cserepek törnek alattam szét,
    betonon kopog végig a léptem,
    kavicsok recsegnek szörnyű zenét;
    bádogot érek: mennydörgés ropog –
    így űzetnék messzire: már szinte fáj.
    Ha elmegyek, senki sem háborog –
    de cipőmre vastagon tapad a sár.

    Járhatok hóban, léphetek jégre,
    vicsorog lábam alatt az érc,
    tehetem talpam hullott levélre,
    sebező vasszögek tövise sért;
    lopóznék gumin, csúsznék üvegen,
    hihetem, hogy ígéret földje vár,
    hol nem lennék őshonos idegen –
    de cipőmre vastagon tapad a sár.

    AJÁNLÁS

    Unhatod, Bátyám, unos járásom,
    bár mindenféle útra hágok:
    járhatok prémen, gyolcsfehér vásznon,
    hullhatnak elém rózsavirágok,
    legyen a padlóm bár alabástrom,
    léphetek ezüstön, ébenfán akár,
    vagy táncot ropjak vérző parázson –
    a cipőmre vastagon tapad a sár.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hervay Gizella: Hazatérés

    mert nem mindegy hogy milyen úton jöttél
    máshová nem mehetsz
    csak ahol életre kelnek újra
    a holt diófák kopár dombok hegyek
    ahol másokért indulhatsz újra
    ahol közösség a szerelem
    az árvák elfulladó hangját
    vak kutak közt nem felejtheted
    csak azzal élhetsz aki utadon járt
    aki ugyanúgy összerándul veled
    egy elhagyatott sóhajtásért
    akinek nem vigasz a szerelem
    de közös munka a konok csönd ellen
    amivel körülkerítik maguk a kisemmizettek
    azt a kenyeret kettétörtük
    amivel a szegénység megünnepelt
    azt a szőlőt együtt ettük
    amivel a szükség megkínált
    nem lehetsz hűtlen önmagadhoz
    a szerelem is rádkiált
    azokért élj akik küldtek
    azzal aki értük él
    terítse mindnyájunkra
    Mária-kendőjét az ég

    én ahhoz vagyok hű aki a tájhoz
    aki felnőttként felnevelt
    aki társam lehet a gondban
    virrasztásban nemcsak ünnepen
    aki rákérdez a gondra örömre
    hogy megosszuk ami közös
    aki megtart tisztának hűnek
    ember az emberek között

    én csak a te utadon járhatok
    megfagyott iszapban szélben fák között
    napraforgók hadirendjében
    kiinni a szerelmes folyót
    szívünkön át az égre terelni
    a gyalogúton mezítláb menni
    virágok vére szívünkön áramlik át
    veled lehetek csak páros madár

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Pilinszky János: Pont és haza

    Az ördög limonádét hörpöl.
    Akik bort, csupán szerencsétlenek.
    A nyomorultak arca elmosódik,
    az ördögé mind fényesebb, mind rajzosabb.

    Övé a pont és minden egyenes,
    mindaz, ami áttekinthető.
    Az igazak homályban kóborolnak,
    de épp ezért egyedül ők,
    az elveszettek találnak haza.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tom Hubbard: A befogadott vándor

    A tornác körül halomba kotorta
    Az avart: magántörténeteit
    Átrendezte, méltón a kontratáncra
    Az új helyen, az új arcok miatt.

    Csálé kalapban dalolt utcaszerte,
    És örült, hogy itt a hóbort a rend.
    Vesztes múltját közöttük elfeledte.
    Átmulatták a vihart a hegyen.

    Hasított fát, akár ők, télire,
    De ha látta, ég már, üszkösödik,
    Az otthonért sírt, s nem átkozta meg
    A hazaút keserű csendjeit.

    Fordította: Szabó T. Anna

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Végvári (Reményik Sándor): Gyűrűt készíttetek…

    Egy gyűrűt készíttetek, feketét,
    Acélból, – dísztelent, keményet,
    És a dátumot belevésetem,
    Hadd érezzem az ujjamon, hogy éget,
    S jusson eszembe, hogy az életem
    Egy kockára tettem föl mindenestől!

    Június 4. 1920.:
    Én megállok e sírkő-dátumon.
    Én nem megyek egy lépést se tovább.

    Eszembe jutnak Nyugat népei,
    A gőg, a hitszegés, a csalfaság!
    A társtalanság komor bélyege
    A megalázott, széttépett hazán,
    Mohács, Majtény és Világos után:
    Neuilly és Versailles és a Trianon!

    Párist, e hitvány, dölyfös ember-bábelt
    Csak gyűlölni és megvetni tudom.
    A dalai, a csipkés-finomak,
    Mikért egy költőnk vágyva könnyet ontott:
    Nekem: káromló, rút rikácsolás,
    S én visszavetem néki, mint a rongyot!
    Remete-nemzet lesz a magyar nép,
    Mintha magányos szirten állana,
    Vezeklő-oszlop tornyos tetején;
    S csak Istene lesz véle, s bánata.
    Eszembe jut a kettétörött kard,
    És lobogóink tépett erdeje,
    És néma, fagyott öblű kürtjeink, –
    A némaságuk mintha zengene!

    Eszembe jutnak elnyomóink itt:
    És árva testvéreink odakint;
    Június 4. 1920:
    E dátum lázít, fenyeget és int.

    Egy gyűrűt készíttetek, feketét,
    Acélból, – dísztelent, keményet,
    És a dátumot belevésetem,
    Hadd érezzem az ujjamon, hogy éget
    S jusson eszembe, hogy az életem
    Egy kockára tettem föl mindenestől!

    1. június 8.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Csoóri Sándor: A harmadik nap esni kezdett a hó

    Az első nap arra volt jó,
    hogy mindent elfelejtsek.

    A második arra, hogy mindenre emlékezzek.

    S a harmadik nap esni kezdett a hó
    és megszületett a sejtelem,
    hogy most már mindig esni fog,
    homlokodtól a szádig,
    szádtól az ágyékodig,
    végig tested hosszán,
    végig az életemen.

    Havazni fog a mennyezet, a telefonkagyló,
    ha fölemelem,
    az elmosódó gyerekkori ég, ha hátra nézek.

    Megrekedt fák és megrekedt kazlak közt is
    csak a hó kísértete kószál,
    az elsötétített földeken megül,
    a háborús menekülőket megkoronázza…

    És tudtam már, hogy nem leszek egyedül,
    elkísér ez a hóesés, ahova megyek,
    leül mellém a vonatba,
    átkel velem a tengeren,
    füstölgő autógumik s levegőtlen városok éjszakájában,
    megszólít anyanyelvemen
    s országokat hódít nekem,
    mert országot hódítani
    te akartál –

    s ha hazám se lesz, mert nem lesz erőm
    vallani róla,
    bezárkózom ebbe a havazásba,
    mint aki fehér inget vesz föl:
    s nem veti le,
    csak az utolsó napon.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reviczky Gyula: Utolsó vágy

    Ha majd értem jön a halál
    (Akármikor, készen talál),
    És nem lesz, a ki megsirat:
    Attól e szív meg nem riad.

    Nem kell se könny, se koszorú:
    A sír lakója nem hiú.
    Hol csak bogáncs, gyom, tüske nő,
    Az árok is jó pihenő.

    És hogyha majd haló porom
    Távol jövőben egykoron
    Képezni fogja föld mezét
    S kél-száll a légben szerteszét:

    Hadd légyen útszélen helye,
    Koldús sarúját lepje be;
    Csak legalább melyet takar,
    Legyen minden kis rög magyar.

    S hol most kelettől nyúgatig
    Testvérietlen nép lakik;
    Egy nyelvet értsenek csupán:
    Szép nyelvedet, magyar hazám!

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Kiss Judit Ágnes: Megbán ária

    Hazám, hazám, te mindenem,
    Nem mondtad, hogy jó lesz nekem
    Maradni benned és veled,
    Én sem tettem ígéretet,
    Hogy érted élek és halok,
    S ha megversz is, csak hallgatok,
    Míg kettőnk közt halkan rohad
    Egy bántalmazó kapcsolat.

    Hazám, hazám, szerelmesem,
    Kibasztál velem rendesen:
    Előbb sok édes vallomás,
    Majd néhány sértés, s nem soká
    – itt lakva egy fedél alatt –
    Bennünk csak bűzös csönd maradt.
    S én várom, hátha újra szólsz
    Megunt nődhöz egy kurva szót.

    Hazám, hazám, beismerem,
    Már nem maradt önérzetem
    Kimondani, hogy ennyi volt,
    Bár nem eshetne semmi folt
    Neveden, csak mert elmegyek,
    De rég beláttam: nem merek.
    Pusztító méreg napra nap:
    Maradunk egy fedél alatt.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Choli Daróczi József: Óda

    Segítsd, Isten a cigányt,
    Lelhesse meg a hazát.
    Segítsd meg a nemzetét,
    Amíg a világon él.

    Bejárta a világot,
    Nem talált csak bánatot.
    Az élete csak a gyász,
    Segítsd, Isten, a cigányt.

    Bejárta a világot,
    Hosszú út volt, meg átok.
    Hosszú út volt, hideg sár,
    A szívében csak a gyász.

    A bűn, ha elkövette,
    Azt már rég megfizette.
    Megfizette szívével,
    Tiszta piros vérével.

    Gyertek, gyertek cigányok,
    Leljük meg az országot.
    Leljük meg azt a helyet,
    Ahol nem hullnak fejek.

    Segítsd, Isten, a cigányt,
    Békét leljen és hazát.
    Segítsd meg a gyermekét,
    Lelje meg a nemzetét.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Bajza József: Az utas

    Messze vándor útra,
    Rég kiköltözém,
    Napjaim haladtak,
    Nem haladtam én.
    Szivem szép hazája
    Még közel virul,
    Fellegek köszöntnek
    Láthatárirul.

    Ah, ki honja földén
    Mindent elhagyott,
    Terhes annak útja,
    Nem lép az nagyot;
    Lassan megy, megállong,
    Vissza-visszanéz,
    Zeng-e még felé szó?
    Int-e bucsu kéz?

    Forrás: Magyarul Bábelben