Indulok haza, mert hazavársz,
s mire hazaérek,
te is otthonra találsz
bennem.
Forrás: Lélektől lélekig
Címke: hazatérés
-
Mikszáth Kálmán: Otthon
Itthon vagyok újra, újra itthon,
Ismerősek jönnek velem szembe,
Kedves arczok, elfeledt vonások;
Gyermekkorom jut megint eszembe,
És vele a fényes álmok, tervek…
Istenem, de boldog is a gyermek!Egykedvűen mint a pipás ember,
Ott gugol a kémény házunk felett;
Már messziről meglátszik a füst, mit
Óriási szájából ereget…
Vidám, csendes az egész ház tája,
A búcsúzó nap mosolyg le rája.A kapuban vén kuvasz nyújtózik,
Álmosan néz a ki- s bemenőkre,
Engem látva, haragosan mordul,
Felszökik, majd egyet ásít s végre
Farkcsóválva hizeleg körültem,
Míg én állok némán, elmerülten.Forrás: (pl. MEK / Arcanum – attól függ, hova teszed majd be)
-
Szabó Lőrinc: A hazatért kedvesről
Már hatodik napja, hogy a kedvesem visszatért;
kék tengerekről, arany szigetekről tért vissza a kedvesem.A selyemhullámos ég volt az a tenger;
arany szigetek a szikrázó csillagok; az ég a tenger.Ma is oly szép és fiatal, mint amikor messzehajózott,
pedig hány tavasz múlt el azóta, hogy elhajózott!Hány nyár koszorúi hervadtak el azóta;
hányszor kivirultak azóta a sírok koszorúi!Arany szigetekről tért vissza a kedvesem,
már hatodik napja, – és még nem mertem megölelni.Kék tengerekről tért vissza a kedvesem;
hajában hét arany csillagot hozott nekem.Forrás: Lélektől lélekig
-
Koltay Gergely – Kell még egy szó….
Kell még egy szó mielőtt mennél,
kell még egy ölelés, ami végig elkísér.
Az úton majd néha gondolj reám,
ez a föld a tiéd, ha elmész, visszavár!Nézz rám, és lásd: csillagokra lépsz,
nézz rám, tovatűnt a régi szenvedés.
Hol a fák az égig érnek, ott megérint a fény,
tudod jól, hova mész, de végül hazatérsz.Szállj, szállj sólyomszárnyán,
három hegyen túl!
Szállj, szállj, ott várok rád,
ahol véget ér az út!Úgy kell, hogy te is értsd:
nem éltél hiába,
az a hely, ahol élsz: világnak világa.
Az égig érő fának, ha nem nő újra ága,
úgy élj, hogy te legyél virágnak virága.Szállj, szállj sólyomszárnyán,
három hegyen túl!
Szállj, szállj, én várok rád,
ahol véget ér az út!Nézz rám, s ne ígérj,
nézz rám, sose félj!
Ha nincs hely, ahol élj,
indulj haza felé!Forrás: Lélektől lélekig
-
Salamon Ernő: A hazatérő éneke ez
Közeledünk. A hajnal mosatlan szövetjén
az áldott táj még alszik, ugatnak a kutyák.
Terül a sötétség, üt a vigasztalanság,
sötét a szomorúság, lenyom a szomjúság.Szülőházam is itt volt, az ifjúságom itt telt,
magas, erős fiúvá testem is itt szökött,
mezítlen fázó gyermek, kit anyja sem vigasztal,
fázott a talpam váltig, a rongy s a sár között.Vajon mit szól anyám majd? Sikolt-e? Sír-e? Vár-e?
Sok éve messze mentem. Négy éve messze ment
a fiú, aki anyja kenyeréért küzdött. Kenyérért.
Akinek van, nem tudja, mit jelent.A bőr a csontra száradt. Ki látott ily soványat?
A hangom oly rekedt lett. A szem kialudt.
Ó, olyan az ember, mint az az esőcsepp,
melyet szél kapott fel s vad viharba fújt.Munkástáj. Sötétség, megbúvás, alázat,
csurgatják üresség s baj szenteltvizét.
Tán örökké menned kell, hogy ki tudj érni innen.
Haragos vidék ez. Csukott száj. Borús ég.Gábor Istvánnak
Forrás: eternus.hu
-
Pilinszky János – A tékozló fiú keresése
Itt lakott kétségtelenül.
Látod? Látom,
a mi fiúnk.Ülj az ablakba, nézd a házakat,
aztán a szobát, falakat,
a jégveremnél hidegebb
éléskamrát, mosdóhelyet.Most pedig induljunk haza.
Forrás: Index.hu / Lélektől lélekig
-
Weöres Sándor: Hazatérés
Anyám szemében kapzsi féltés.
Apám szemében görbe vád –
hogy megjöttem, fölhozta mégis
a legvénebb üveg borát.Kutyánk bőrbeteg és öreg már,
csupa csont… nézni siralom.
Nemsokára, tudom, elássák
a lucernás domboldalon.Vacsorázunk. Pár szó – és csönd lesz.
És az a csönd úgy kiabál.
Mintha az étel sótlan volna,
mikor púpozva van a tál.Rámnéz anyám, rámnéz apám is:
Nem az van itt már, aki volt?
És fönn az égen, úgy mint régen,
rostokol a nagybajszu Hold.Annyit játszottunk a kutyánkkal
együtt, mind vad imposztorok!
Most, hogyha fejét megsimítom,
végigvonaglik és morog.Miért nem tudunk már örülni,
ha étel és bor oly remek?
Miért vagyunk mi mind a Földön
olyan örök idegenek?Miért nem tudok sírni, bőgni,
hogy megvénül anyám-apám
anélkül, hogy megsimogatnám
az arcukat, mint hajdanán?Három holt idegent takar majd
a borostyános kriptabolt.
És fönn az égen, úgy mint régen,
rostokol a nagybajszu Hold.(1936)
Forrás: Magyarul Bábelben
-
Kosztolányi Dezső: Mikes szól
A éjszakába fellobog a máglya,
gyászsátorába tart a nagy vezér,
halotti ének búg a pusztaságba.
A kósza szél sejtelmesen beszél,
a Marmorán kialszik mind a csillag,
a régi seb sír, sír s a könnye vér.A gyászdal, az örömzaj síromig hat,
s ma kétszeresen nyom a szűk verem,
a szivárványos éj száz árnyat ingat.
És látok… A homályos éjjelen
rohan Rodostó sok bús számüzöttje,
kik százakig pihentek itt velem.Vágtatnak a koporsók dübörögve,
csupa seb és sír a föld, rét, bozót
s sápadt halottvivők állnak körötte.
És látok… És a lázas ég zokog.
És jönnek a mélységből zúgva, forrva
halotti arccal sírva bujdosók.Nyűtt tarsolyuk üres, szemük mogorva,
a véreink ők s mennek reszketeg,
tépett zászlókkal, megbomlott sorokba.
Zsibong, dagad a kába körmenet,
támolygva futnak el a szörnyü harctul
éhes, fehér, sovány kisértetek.Vert páriák némán viharzanak túl,
de sóhajuk egész hozzám sír át…
Megint a népemésztő, régi harc dúl.
Fut a levert, rongyos kuruc brigád,
a vértelen harc véres áldozatja
zokogva keresi az Ádriát.Bús társaik az égi madarak ma
s mennek, hogy a mezőn fakul a zöld
s az őszi harmat nyomuk eltakarja.
Zokog az erdő, az ég fátylat ölt
s ők nekivágnak a kék végtelennek,
vérzik, vonaglik, nyög az anyaföld.
És a halottak mind, mind hazamennek.(1906)
Forrás: Magyar Kurír
-
Ágh István: Utószó
Csizma kellett volna, zsíros közöny,
lábnyomom pocsolyavíz tölti föl,
bugyborog azonnal, mint a mocsár,
fűvel, növénykóccal zsúfolt a sár.Hát visszajutottam, csúf társaság,
varjúraj, lakatlan, csünt szilvafák,
láthatáron túl is tanyák, kutak,
buta ebek őrzik nyomorukat.Mégis laknak erre, mégis haza,
áll penésszel meszelt vakablaka,
s elterül a hírhedt kerékkötő,
végig vízszintesre nyomott mező,hizlal barmokat, pénzt, vásárra dob
ifjúságot, emészt talentumot.
Laktam már, ismerem természetét,
három napra jöttem, éppen elég,jó gyümölcsöt sem ad, szégyenkezem,
meglógni lehet csak, búcsúzni nem.
Forrás: PIM -
Ady Endre: A Gare de l’Esten
Reggelre én már messze futok
S bomlottan sírok valahol:
Most sírni, nyögni nem merek én,
Páris dalol, dalol.Én elmegyek most, hazamegyek,
Már sziszeg, dohog a vonat,
Még itt van Páris a szívemen
S elránt az alkonyat.Most fűt bolond-sok álmom alá
A füttyös, barna szörnyeteg.
Holnap fehérebb én leszek-e?
Vagy a svájci hegyek?Holnap fehérebb én leszek, én.
Téli sírkertek szele jő,
Küldi már a csókjait nekem
A magyar Temető.Óh, az élet nem nagy vigalom
Sehol. De ámulni lehet.
Szép ámulások szent városa,
Páris, Isten veled.Az én hűtlen, beteg istenem
Ülje itt mindig vad torát:
A tűzcsóvás, felséges Öröm.
Dalolj, dalolj tovább.Tőled hallja a zsoltárokat
E koldus, zűrös, bús világ
S az életbe belehazudunk
Egy kis harmóniát.Dalolj, dalolj. Idegen fiad
Daltalan tájra megy, szegény:
Koldus zsivaját a magyar Ég,
Óh, küldi már felém.Fagyos lehellet és hullaszag
Száll ott minden virág felett.
Elátkozott hely. Nekem: hazám.
A naptalan Kelet.Mégis megyek. Visszakövetel
A sorsom. S aztán meghalok,
Megölnek a daltalan szívek
S a vad pézsma-szagok.Megölnek és nem lesz mámorom,
Kinyúlok bután, hidegen.
Páris, te óriás Daloló,
Dalolj mámort nekem.Csipkésen, forrón, illatosan
Csak egyszer hullna még reám
S csókolná le a szemeimet
Egy párisi leány.Az alkonyatban zengnének itt
Tovább a szent dalok.
Kivágtatna a vasszörnyeteg
És rajta egy halott.Forrás: MEK
