Ó én völgyem, hegyem,
S ó én szép, barna feleségem,
S ó lágy, légi kéz, mely végigsimítottad homlokomat,
S ti éjszaka örvényei s fekete tüzei szivemnek,
S félelmek anyja, te hármas Hekaté, –
Én elmegyek, én elmegyek, örökre búcsúzom,
S nincs gyermeki báj, amely kicsalna siromból
S barna lánynak édes panasza, mely mosolyra késztetné ajakam,
Mert néma lettem, mint a föld,
S néhány évszázad múlva felszánt a földmüvelő
S csontjaim porát a szél összeakavarja.
Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia
