Most, hogy napom nyugatra hajlik,
És életem már alkonyul,
Szeretnék lenni, ha lehetnék,
Nyájas, nyugodt, bölcs öregúr.
Gyapothajú, gyapotszakállú,
Csöndes, lehiggadt Mikulás,
Csak mesemondó drága bácsi,
Jó nagyapó csak, semmi más.
Jó nagyapó, ki ül pipázva,
Ráncos kezében estilap,
Csontkeretes pápaszemére
Rásüt az áldott pesti nap…
Ez volna szép! Így ülni csöndben,
Így munka nélkül, szabadon,
Szerény nyugdíjra támaszkodva
A ligetben a fapadon…
Így ülni. Nézni. Mit? A semmit.
Messzi plakáton a betűt.
Fűt-fát, virágot, őszi lepkét…
S a múltat látni mindenütt.
Nézni a parkot, a világot,
Egy arra járó régi nőt
És ráismerni… szép leány volt
Vagy ötven évvel ezelőtt.
