https://verskucko.com

Címke: hit

  • Reményik Sándor: Örök tűz

    Egy lángot adok, ápold, add tovább;
    Csillaggal álmodik az éjszaka,
    És lidércfénnyel álmodik a láp
    És öröktűzzel álmodik a szívem.
    Egy lángot adok, ápold, add tovább,
    És gondozd híven.

    Egy lángot adok, – én is kaptam azt
    Messziről, mint egy mennyei vigaszt,
    Egy lángot, amely forraszt s összefűz,
    Én jártam Vesta ledőlt templomában,
    Az örök-égő lángot ott találtam,
    S a lelkem lett a fehér Vesta-szűz.

    Földindulás volt, megindult a hegy,
    És eltemette a kis templomot,
    De a lángot nem bírta eltemetni,
    Én égve leltem ott;
    És hozzá imádkoztam s benne hittem
    S mint a lovag a Szent Sírról a gyertyát.
    Én égve hazavittem.

    Azóta szívem mélyén ég, ragyog
    A viharfújta, széllengette láng,
    És el nem oltják semmi viharok.
    Egy lángot adok, ápold, add tovább;
    Csillaggal álmodik az éjszaka,
    És lidércfénnyel álmodik a láp,
    És öröktűzzel álmodik a szívem.
    Egy lángot adok, ápold, add tovább
    És gondozd híven…

    Forrás: mek.oszk.hu

  • Pilinszky János: Harmadnapon

    És fölzúgnak a hamuszín egek,
    hajnalfele a ravensbrücki fák.
    És megérzik a fényt a gyökerek
    És szél támad. És fölzeng a világ.

    Mert megölhették hitvány zsoldosok,
    és megszünhetett dobogni szive –
    Harmadnapra legyőzte a halált.
    Et resurrexit tertia die.

  • Radnóti Miklós: Nem tudhatom…

    Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
    nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
    kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
    Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
    s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
    Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
    egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
    tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
    s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
    a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.

    Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
    s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
    annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
    de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
    az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
    míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
    erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
    a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
    s mi föntről pusztítandó vasút, vagy gyárüzem,
    az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
    piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
    s a gyárak udvarában komondor hempereg;

    és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
    a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
    s az iskolába menvén, a járda peremén,
    hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
    ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
    nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

    Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
    s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
    de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
    és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
    világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
    míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
    s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.
    Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

    Radnóti Miklós: Nem tudhatom

    Radnóti Miklós – Nem tudhatom

  • József Attila: (Az Isten itt állt a hátam mögött…)

    (AZ ISTEN ITT ÁLLT A HÁTAM MÖGÖTT…)

    Az Isten itt állt a hátam mögött
    s én megkerültem érte a világot
    ……………………………………….
    ……………………………………….

    Négykézláb másztam. Álló Istenem
    lenézett rám és nem emelt föl engem.
    Ez a szabadság adta értenem,
    hogy lesz még erő, lábraállni, bennem.

    Ugy segitett, hogy nem segithetett.
    Lehetett láng, de nem lehetett hamva.
    Ahány igazság, annyi szeretet.
    Ugy van velem, hogy itt hagyott magamra.

    Gyönge a testem: óvja félelem!
    De én a párom mosolyogva várom,
    mert énvelem a hűség van jelen
    az üres űrben tántorgó világon.

    1937. szept.–okt.

  • József Attila: Tudod, hogy nincs bocsánat

    TUDOD, HOGY NINCS BOCSÁNAT

    Tudod, hogy nincs bocsánat,
    hiába hát a bánat.
    Légy, ami lennél: férfi.
    A fű kinő utánad.

    A bűn az nem lesz könnyebb,
    hiába hull a könnyed.
    Hogy bizonyság vagy erre,
    legalább azt köszönjed.

    Ne vádolj, ne fogadkozz,
    ne légy komisz magadhoz,
    ne hódolj és ne hódits,
    ne csatlakozz a hadhoz.

    Maradj fölöslegesnek,
    a titkokat ne lesd meg.
    S ezt az emberiséget,
    hisz ember vagy, ne vesd meg.

    Emlékezz, hogy hörögtél
    s hiába könyörögtél.
    Hamis tanúvá lettél
    saját igaz pörödnél.

    Atyát hivtál elesten,
    embert, ha nincsen isten.
    S romlott kölkökre leltél
    pszichoanalizisben.

    Hittél a könnyü szóknak,
    fizetett pártfogóknak
    s lásd, soha, soha senki
    nem mondta, hogy te jó vagy.

    Megcsaltak, úgy szerettek,
    csaltál s igy nem szerethetsz.
    Most hát a töltött fegyvert
    szoritsd üres szivedhez.

    Vagy vess el minden elvet
    s még remélj hű szerelmet,
    hisz mint a kutya hinnél
    abban, ki bízna benned.

    1937. jún.

  • József Attila: NEM EMEL FÖL

    Nem emel föl már senki sem,
    belenehezültem a sárba.
    Fogadj fiadnak, Istenem,
    hogy ne legyek kegyetlen árva.

    Fogj össze, formáló alak,
    s amire kényszerítnek engem,
    hogy valljalak, tagadjalak,
    segíts meg mindkét szükségemben.
    Tudod, szivem mily kisgyerek –
    ne viszonozd a tagadásom;
    ne vakítsd meg a lelkemet,
    néha engedd, hogy mennybe lásson.

    Kinek mindegy volt már a kín,
    hisz gondjaid magamra vettem,
    az árnyékvilág árkain
    most már te őrködj énfelettem.

    Intsd meg mind, kiket szeretek,
    hogy legyenek jobb szívvel hozzám.
    Vizsgáld meg az én ügyemet,
    mielőtt magam feláldoznám.

    1937. febr.

  • József Attila: LOPÓK KÖZÖTT SZEGÉNYEMBER

    Lopók között szegényember,
    Szegényember sose fél,
    Minek félne, szíve, lelke
    Erősebb a többinél.

    Lopók között szegényember,
    A Jóisten megsegél!
    Nincs tehene a szegénynek,
    De ha van is, elvetél.
    Lopók között szegényember,
    Szegényember kapanyél.
    A világot megkapálni,
    Szegényember annak él.

    1. febr. 8. előtt

  • József Attila: KESERŰ NEKIFOHÁSZKODÁS

    Gyere Úristen, nézd meg, itt vagyok –
    Tudom előtted el nem sáppadok.

    Azt, amit adtál – megvan épen – vedd el!
    ’sz csak hitegettem magam a Neveddel.

    Te oly erős vagy, gondolsz egyet s van,
    De nékem kínos a bizonytalan.

    Vagy nem is adtál, én véltem bolondul,
    Hogy számon élet – szöllő mustja csordul.

    Ne haragudj hát, Isten, nem hiszek,
    De nyakamban száz kétséget viszek.

    Szeress nagyon, hogyan, tudod Te jól azt,
    Mint Nap havat, amit magába olvaszt.

    Vagy üss agyon hát, csak törődj velem
    S én nem kérdem, hogy nincs-e kegyelem.

    Odaadom a vérem is, ha kéred.
    – Mily furcsa az, hogy Néked nincs is véred.

    Te jól tudsz engem, sorsom is tudod,
    De vedd el tőlem a talentumod.

    Ó szörnyű Isten, látogass meg engem!
    Jóságod úgyis mindhiába lestem.

    Tudom, előtted el nem sáppadok,
    Gyere Úristen, nézz meg, itt vagyok.

  • Reményik Sándor: Akarom

    Akarom: fontos ne legyek magamnak.
    A végtelen falban legyek egy tégla,
    Lépcső, min felhalad valaki más,
    Ekevas, mely mélyen a földbe ás,
    Ám a kalász nem az ő érdeme.

    Legyek a szél, mely hordja a magot,
    De szirmát ki nem bontja a virágnak,
    S az emberek, mikor a mezőn járnak,
    A virágban hadd gyönyörködjenek.

    Legyek a kendő, mely könnyet töröl,
    Legyek a csend, mely mindíg enyhet ad.
    A kéz legyek, mely váltig simogat,
    Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok.

    Legyek a fáradt pillákon az álom.
    Legyek a délibáb, mely megjelen
    És nem kérdi, hogy nézik-e vagy sem,
    Legyek a délibáb a rónaságon.

    Legyek a vén föld fekete szívéből
    Egy mély sóhajtás fel a magas égig,
    Legyek a drót, min üzenet megy végig
    És cseréljenek ki, ha elszakadtam.

    Sok lélek alatt legyek a tutaj,
    Egyszerű, durván összerótt ladik,
    Mit tengerbe visznek mély folyók.
    Legyek a hegedű, mely végtelenbe sír,
    Míg le nem teszi a művész a vonót.

  • Reményik Sándor: Valaki értem imádkozott

    Mikor a bűntől meggyötörten
    A lelkem terheket hordozott
    Egyszer csak könnyebb lett a lelkem
    Valaki értem imádkozott.

    Valaki értem imádkozott,
    Talán apám, anyám régen?
    Talán más is, aki szeret.
    Jó barátom vagy testvérem?

    Én nem tudom, de áldom Istent,
    Ki nékem megváltást hozott,
    És azt, aki értem csak
    Egyszer is imádkozott.