Címke: hit

  • Nyikolaj Gumiljov: Káin utódai

    Nem hazudott a bús-szigoru szellem,
    Kinek a hajnalcsillag ad nevet,
    Mondván: „Ezen gyümölcstől istenek
    Lesztek, s mit számít büntetés a mennyben.”

    Ifjaknak megnyílt minden út a térben,
    Az agg tilos dologba foghatott,
    A szűz érett gyümölcsöket kapott,
    És egyszarvú bújt hozzá hófehéren.

    De mért hajlunk meg elgyengülve mi,
    És hisszük, elfelejtett Valaki,
    A hajdani kísértéstől riadtan,

    Ha akaratlanul két gyenge ágat,
    Fűszálat, két botocskát, zsenge szárat
    Egy kéz egymásra tesz kereszt alakban?

    Fordította: Baka István

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szuhanics Albert: Boldogasszony Anyánk

    Boldogasszony Anyánk, tekints le az égből,
    Őrizőn figyelj ránk, a mennyei székből!
    Miként egy jó anya, úgy nézzél e népre,
    Add, hogy fogyásunknak, végre legyen vége!

    Szent István királyunk, egykor szent kezedbe,
    Ajánlá országunk, esküdvén nevedre.
    Óvó tekinteted járjon minket körül,
    Mi boldogok leszünk, az Isten könyörül!

    A Kárpátok ölén imád minden magyar,
    Új zsoltárok zengnek hegyen, völgyön hamar!
    Szent fiad örvendez, mi rossz, fordul jóra,
    Ím visszatér Urunk, közeleg az óra!

    Légy hát engedelmes, legyél töredelmes,
    Legyél szerelmetes, szeretettel teljes!
    Lelkedet mossad hát, patyolat tisztára,
    Úgy várjál Uradra, Istened szavára!

    Üdvözlégy Mária, Istennek szent anyja,
    Királynőnk, magyarok Nagy-Boldogasszonya!
    Apostol-királyink, országunk szentjei,
    Előtted szolgálnak, míg létük mennyei.

    Érdemük láthatják, angyalok az égben,
    Koronánk üzenet, úgy ahogyan régen.
    Szent és sérthetetlen ez az ország, s népe,
    Legyen itt boldogság, bőség, örök béke!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Most csendre vágyom

    Most csendre vágyom – de magamban is,
    hol gondolatoknak már zaja nincs.

    Kérdéseimet is csendre intem,
    halk, szelíd hangot keresek éppen.

    A találkozás csendjére vágyom:
    a Mindenható, hogy rám találjon.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sík Sándor: Szent István-himnusz

    Örvendezzünk, keresztények.
    Isten adta e napot,
    Fel a szívvel magyarok:
    Szent királyunk, árva néped
    Hódolattal jő elébed.
    Légy velünk, légy velünk!
    Országodról el ne vedd
    A te áldott jobb kezed.

    Országunknak építője,
    Ronthatatlan Szegletkőre
    Építetted e hazát.
    Krisztus küldte koronád.
    Szent királyunk, megfogadjuk:
    Örökséged el nem hagyjuk.
    Esküszünk, esküszünk:
    Mindörökké az vezet:
    Halhatatlan Jobb kezed.

    Dicsőséges koronádat
    Máriának felajánltad.
    Ő vigyáz azóta ránk,
    Nagyasszonyunk, Szűzanyánk.
    Szent királyunk, esdve kérünk,
    Kérd a mennyben most is értünk
    Máriát, Máriát.
    Útja vesztett népedet
    Vigye hozzá szent kezed.

    Erényeid fénye – lángja
    Szétragyogott hét országra.
    A te áldott nyomodon
    Szentek földje lett e hon.
    Szent királyunk, felsír hozzád
    Tépett szívű Magyarország:
    Légy velünk, légy velünk,
    Régi, – jámbor népedet
    Támassza fel szent kezed.

    Kérjük édes Istenünket,
    Kinek súlyos karja büntet,
    Ám ha hozzád fordulunk,
    Újra védő jó urunk:
    Szent királyunk érdeméért,
    Rajtunk tartott szent kezéért
    Megbocsát, megbocsát
    S minden régi jót megáld:
    Szentistváni szép hazát.

    Forrás: Lélektől lélekig

    Szent István, hazaszeretet, hit

  • Reviczky Gyula: Szent-István napján

    I.

    Hatalmas, bölcs, előrelátó,
    Jézus tanát megismerő;
    néped’ pogányságból kiváltó,
    te jóság, bölcseség, erő!…
    Kinél dicsőbbet és nagyobbat
    nem szülnek hosszu századok:
    első királya magyaroknak,
    áldassék áldott jobb karod!

    Hazámnak szentje, nagy királya!
    Tisztelni meg nem szűn’ e nép.
    Kezében a kereszttel állta
    meg ezer éven át helyét.
    Török félhold, tatár s a német
    hiába vívták ekkorig:
    a vésszel mindig szembe nézett,
    Mohácstól le Világosig.

    Ha néha hallád is fohászát,
    midőn kitört az érczkebel,
    panaszkodón, hogy ős hazáját
    egy rosszabbal cserélte fel:
    véres csatákban, végveszélyben
    azért nem ingott, csüggedett;
    mint büszke czédrus, oly kevélyen
    állott meg századok felett.

    S lesz még idő, jön még olyan nap,
    midőn, dicsőséges király,
    hatalmát a rég’ vert magyarnak
    majd nem gyöngíti belviszály,
    ha majd a népek viharába’
    csak a te koronád nem ing,
    s a magyarok fölkent királya
    magyar király leszen megint!

    II.

    Magyarok első szent királya,
    hitetlenből hivőt csinálva,
    a honszerzés másik felét,
    mely még dicsőbb, te végezéd.

    Körülhordatva a keresztet,
    a kóbor lábat, kósza kedvet
    egy helyhez, egy honhoz kötéd.
    Örök dicsőség a tiéd!

    Im, ezer éve fenragyog már
    a szent kereszt és áll az oltár,
    honnan tömjénfüst és ima
    hozzád repül, Isten fia.

    Üdvünk sehol se volt, csak épen
    a megváltó kereszt jelében.
    Te tudtad ezt, óh, bölcs, dicső!
    S nem ölt meg ellenség, idő.

    Élünk, vagyunk már ezer éve
    sok harcba’, sok viharba’, vészbe’,
    s mig a kereszt marad jelünk,
    dicső király, el nem veszünk!

    III.

    Dicsőség, szent jobb kéz,
    balsorsban reményünk;
    tanuja, hogy nincs oly vész,
    melyet túl nem élünk:
    a magyarnak légy kalauza váltig,
    egészen a boldog Kánaánig.

    Békülőnek békejobb,
    küzködőnek támasz.
    A ki téged félredob:
    bajba’ meg nem áll az.
    Ezer éves szent ereklye, érd meg
    a boldogabb újabb ezer évet.

    Büszke, bátor öntudat
    emelje hazánkat.
    Te mutasd meg az utat
    a magyar királynak,
    hogy a mit te kezdtél oly dicsően:
    ő folytassa, végezze dicsőbben!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Csukás István: Isten megnyomja a tavasz-gombot

    Isten megnyomja a tavasz-gombot,
    s a régi verkli pattogva beindul,
    a rigó kiköpi a téli szutykot,
    csőrt csücsörít, s fütyül bolondul.

    A rügyek apró rajzfilmgyárak,
    megrajzolják a millió levelet,
    szuszog, dohog a vakondjárat,
    megindul a forgalom odalent.

    A nárcisz kis pöckét kinyomja,
    a kapkodva vetkőző égre mereszti,
    a vadrózsának tavalyi a rongya,
    hullna már, de még nem ereszti.

    Dagad az akác nyakán az ér,
    az éltető nedv lüktetve kering.
    Bámulok a kertben ösztövér,
    apadó hitemmel, s megtelek megint

    együgyű csodával, éltető nedvvel,
    s kinövök a földből, mint a bokrok,
    s motyogom, vén bolond, gyermeki kedvvel:
    jól van, Isten, kapsz egy libacombot!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kaffka Margit: Felföldi románc

    A Jézus meg Péter nagy fáradottan
    Szállást kértek estennet egy majorban.
    Ám szólt az asszony: – „Nincs hely idebenn;
    Nehéz órám megjő ez éjjelen.
    A ház kicsiny. – Zokon ne vedd, uram!
    Messziről jöttök? – A pitvarba van
    Friss széna, – azon elnyughattok épen!”
    És megköszönték az Isten nevében.

    Éjfél előtt hördül nehéz nyögés,
    Péter neszel. „Segítsd, uram, a jámbort!”

    – Eredj, Péter, nézd meg, milyen a hold?
    – Kinn jártam, uram, – vérszín tűzbe volt.
    – Fordulj be hát, – még nincs itt az idő,
    Gyújtogató, ki most világra jő.

    Éjfélkor hallik panaszos sirám.
    – Tedd, hogy megszabaduljon már, uram!

    – Eredj megint és mondd, – a hold milyen?
    – Nézvén, késformát vélek látni benn!
    Bólint az úr. – Még ez sem jó idő,
    Embervért ont, ha most világra jő.

    Éjfél után szörnyű jajszó üvölt,
    – Ébredj, uram, – segélj! Nem hallod-e?

    – A holdat, Péter! – A hold tiszta már,
    Felhőtlen égről telt, fehér sugár! – – –
    – Most megbékél az Isten és a nő,
    Ember születik. Betelt az idő.

    És enyhe, szent csöndesség lőn a házban. – – –

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Harc az ünnepért

    Magányom szétnéz, szól és szava büntet:

    – Ahová én belépek, legyen ünnep,
    térdeljen porba, ki hozzám beszél,
    jó szavam: koldusnak vetett aranypénz,
    örüljön, ki ellenségem lehet,
    szivemben vad gőg a szeretet is,
    örvénybe lépek józan, dacos ésszel,
    nem fáj, ha tűzön éget a gonosz,
    lesen felebarátom feleségét,
    esti szeretőm délre feledem,
    vagyok magamban és másban hontalan,
    mindent tudok, aranyat s gyöngyöket
    old fel boromban a gazdag jövő
    és mindig győztes, mindig sérthetetlen
    megmaradok magamnak, érthetetlen
    magasság, melynek némasága ünnep.

    Ahová lépek, mégis minden büntet:

    letérdelek a köszönők elé,
    aranypénzként őrzöm más jó szavát,
    ellenségemet fölfegyverzem,
    büszkeségem gyámoltalan bilincs,
    koldusok közé viszem ágyamat,
    menekülök a szúnyogok elől
    és mindenkit magamban hurcolok,
    semmit se tudok, fuldokolva szívom
    a levegő képzelt pénz-tőgyeit,
    elhúzódom a mulatók közűl
    s némán esengek vissza a világba
    és magamnak is mindig érthetetlen,
    sohse leszek már többé sérthetetlen,
    mert a vezeklés kívánt kínja büntet.

    És így lett mégis, így lesz minden ünnep:

    vak voltam már és dermedt zűrzavar,
    s falba léptem, – s ajtót nyitott a fal!
    S láttam, történnek néha jó csodák,
    amikért élni érdemes, tovább
    botladozni máson s magamon át,
    egyszerre sírva s egyszerre kacagva,
    emberi sorsom hálásan fogadva,
    mint égi kedvest, aki ha kiválaszt,
    akkor szeret igazán, ha kifáraszt.
    Vak voltam már, hitetlen zűrzavar,
    s falba léptem s ajtót nyitott a fal,
    nyilt az ajtó és nyiltak jó csodák
    s én boldogan botladozom tovább
    idegen romokon s magamon át
    s nem félek már, hogy újból elveszítsen:
    két kezével egyszerre tart az isten
    s ha azt hiszem, hogy rosszabb keze büntet,

    jobbja emel, és fölragyog az ünnep.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sík Sándor: Magyarok Nagyasszonya

    Édesanya, bódog Anya,
    Virágszülő Szűz Mária.
    (Winkler-kódex)

    Édesanya, boldog anya,
    Virágszülő Szűzmária,
    Világraszült virágodnak,
    Ajánlj minket szent Fiadnak.

    Ha nem ajánlsz, hova menjünk?
    Nincs egy izrom épség bennünk.
    Minden épet, minden szépet
    Fölfaltak a cudar évek.

    Mind a tíz bűnnel komáztunk,
    Belzebúbbal paroláztunk,
    Ami csepp jó maradt bennünk,
    Lemarta az idegen bűn.

    Csúfra mégis megmaradtunk,
    Nem nyílt meg a föld alattunk,
    Kikerültük a koporsót,
    Itt vagyunk most, legutolsók.

    Legutolsók a világnak,
    Kik a szívünkbe nem látnak,
    De tenálad, Asszonyunknál,
    Tudjuk, hogy csak irgalom vár.

    Eddig is mint nyitott könyvben,
    Úgy olvastál a szívünkben.
    Bűneinket végigsírtad,
    De ítélni föl nem írtad.

    Te látod, hogy szívünk marja
    A bűnbánat jeges karma,
    Pislog már a keserűség
    Hamvából a régi hűség.

    Már a régi hit is mozdul,
    A meleg vér meg-megpozsdul.
    Ami szégyenünkre válott,
    Szemünkről már hull a hályog.

    Látjuk már, hogy mi rossz, mi jó,
    Tudjuk, mi félteni való.
    Sereglünk a Krisztus elé,
    De hogy álljunk szeme elé?

    Mit mondjunk, ha reá kérdez?
    Szólj helyettünk, anyánk édes,
    Annyit mondj csak: rosszak vagyunk,
    De mégis a tied vagyunk.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Idézetek

    „Minden szeretet ősképe a golgotai áldozat: önmagamat maradéktalanul odadni.”

    Hamvas Béla

    Forrás: Lélektől lélekig