https://verskucko.com

Címke: hold

  • William Butler Yeats: A macska és a hold

    Fel-alá sétált a macska,
    Magasan forgott a hold.
    Surranó rokona fölnézett
    Rá, amint kóborolt.
    Fekete Minnaloushe jajjal
    Bámult a holdra: hideg,
    Szeplőtlen fénye az állat
    Vérét nem kímélte meg.

    Minnaloushe szalad a fűben.
    Kecsesen lendül a láb.
    Táncolsz hát, Minnaloushe, táncolsz?
    Ki megleli jó rokonát,
    Mihez is kezdene máshoz?
    Egyszer majd belefárad
    A bókolásba a hold is,
    Új táncra kedve támad.

    Minnaloushe surran a fűben.
    Holdfényes szerte a tér.
    Fönt a magasban a szent hold
    Új szakaszba ér.
    Tudja-e Minnaloushe: fénylő,
    Nyugtalan szembogarán
    Újhold száll teliholdak,
    Telihold újak után?

    Minnaloushe surran a fűben,
    Senki sem ér föl vele,
    A változó holdra nyílik
    Változó bölcs szeme.

    (László Noémi fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gámentzy Eduárd: Valamikor a világ

    Valamikor a világ,
    Olyan csendes, mint a tó.
    Amikor a szél se rezzen,
    Békés, nyugalmat adó.

    Lábujjhegyen jön az éj,
    Nagykabátján csillagok.
    Zsebébe minden belefér,
    Boldog s boldogtalanok.

    Akinek csak szíve van,
    Odabújik egy kicsit.
    Átfázott nappalok után,
    – Holddal takarózni itt.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Harcos Katalin: Kincseim

    Nincs semmim, mégis gazdag vagyok,
    mert enyém a végtelen, kékszínű ég,
    amelyből két szemed rám mosolyog,
    felidézve a tiszta tenger színét.

    Enyém a napfény is, mely rám ragyog,
    sugárkezével forrón átölel,
    bearanyozva minden új napot,
    hisz minden nap új reménnyel jön el.

    Enyém a Hold, mely lopva rám nevet
    álmokat hozó sápadt éjeken,
    amikor halkan suttogom neved,
    s karodban ringatsz álomréteken.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső – Szeszélyes futamok a holdról

    Ma félek a holdtól,
    e sárga koboldtól,
    félek.

    Kísérteni feljött.
    Körötte a felhők
    állnak.

    Olyan buta-bámész,
    bandzsítva reám néz,
    némán.

    Jaj, mindenem elhagy.
    Oly végtelenül-nagy
    a föld.

    Meg is halok, érzem.
    Reggel hideg ércen
    fekszem.

    Birkózzak a holddal?
    Sötét a hegyoldal
    alja.

    Zsákutca tövében
    elkondul a léptem
    búsan.

    Az éjszaka ül meg,
    bársonypuha, fülledt,
    hőség.

    Azt hinni, meleg vér,
    s mikor tova mennél,
    megköt.

    Vér fűszere buggyan,
    a zegzugos útban:
    hulla.

    Az éj csúnya lánya,
    ha jönne, utána
    sírnék.

    Egy kapuba állnék,
    szólnék neki – árnyék –:
    anyám.

    Ha jönne barátom,
    júdásian áldón
    mennék

    kígyózva elébe,
    s a tőrt a szívébe
    döfném.

    Baljóslatú sarló
    reám veti gyarló
    fényét.

    Félarca nevet le,
    a fénye kezembe
    tallér.

    Szaga szálldos
    és émelyeg álmos
    lázzal.

    Vad illat a fákon,
    lihegve kitátom
    a szám.

    A mély utak alján
    kúszom, sunyi-halvány
    rabló.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Weöres Sándor – A holdbéli csónakos (mesejáték – részlet)

    A holdbéli csónakos:
    Úszom az égen arany csónakon,
    az éj homályán én uralkodom,
    az eget-földet végig-láthatom,
    a csillagot tengerbe buktatom.
    Szállok a sötét légtenger hátán,
    kuszált felhőbe feszül a csáklyám,
    ezüst evezőm dalolva csobban,
    úszom fekete égi habokban.

    Pávaszem:
    Holdbéli csónakos, örök szerelmem,
    arany sajkádra vegyél föl engem!
    Sokat szenvedtem, sokat bágyadtam,
    a sötét erdőt könnyel áztattam,
    eleget sírtam a földi porban,
    ölelj magadhoz a tiszta Holdban.
    Nem él a földön, akire vágyom,
    holdbéli csónakos, te légy a párom.

    A holdbéli csónakos:
    Fénylő csónakom szeli az éjet,
    legszebb csillagom, szeretlek téged,
    egyedül vagyok, vágyódom érted,
    enyém leszel majd, ha tavasz éled.
    Mellém ültetlek szép csónakomba,
    hajad az eget aranyba vonja,
    a lenti bút-bajt mind elfelejted,
    fejed örökre vállamra ejted.

    Forrás: A holdbéli csónakos – mesejáték

  • Weöres Sándor – A holdbéli csónakos (részlet a „A holdbéli csónakos” mesejátékból)

    A holdbéli csónakos:
    Úszom az égen arany csónakon,
    az éj homályán én uralkodom,
    az eget-földet végig-láthatom,
    a csillagot tengerbe buktatom.
    Szállok a sötét légtenger hátán,
    kuszált felhőbe feszül a csáklyám,
    ezüst evezőm dalolva csobban,
    úszom fekete égi habokban.

    Pávaszem:
    Holdbéli csónakos, örök szerelmem,
    arany sajkádra vegyél föl engem!
    Sokat szenvedtem, sokat bágyadtam,
    a sötét erdőt könnyel áztattam,
    eleget sírtam a földi porban,
    ölelj magadhoz a tiszta Holdban.
    Nem él a földön, akire vágyom,
    holdbéli csónakos, te légy a párom.

    A holdbéli csónakos:
    Fénylő csónakom szeli az éjet,
    legszebb csillagom, szeretlek téged,
    egyedül vagyok, vágyódom érted,
    enyém leszel majd, ha tavasz éled.
    Mellém ültetlek szép csónakomba,
    hajad az eget aranyba vonja,
    a lenti bút-bajt mind elfelejted,
    fejed örökre vállamra ejted.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szijártó Péter: Ág tetején

    Ág tetején ül a hold
    mondd a titkod gyorsan mondd
    mert ha lehullik a hold
    kiderül hogy ott se volt
    a szívemben szerelem
    akartam hogy így legyen
    túl nehéz és ha viszem
    megszakadhat a szívem

    Árok partján kóbor eb
    lettem szerencsétlenebb
    gulya, raj, és egyebek
    elbujdosok veletek
    rámtalál majd a halál
    s fia leszek, meg se vár
    se a hold, se csillagok
    s ha elmúltam: nem vagyok

    Ami marad, fenyőág
    megtelt szív, de tudd meg hát
    én hozok majd álmot rád
    szép éjszakát, jó éjszakát
    az álmodban odafenn
    közös lesz a szerelem
    s csak annyit érzel, istenem
    ezt a verset ismerem…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sárhelyi Erika – Sóvár hold

    és jött az este.
    hűvös teste köré
    mélykék brokátot
    csavart, mire
    előző éjjel
    kedvtelésből fénylő
    csillagokat varrt
    karcsú nyakán
    holdfényből
    szőtt selyem,
    lágy és rebbenő,
    s mint leány,
    kiből férfi láttán
    születik a nő,
    párduc módra
    nyújtózott
    a sóvár Hold előtt.

    … és jött a hajnal,
    hajában fénnyel,
    vöröslő arannyal…
    s az este a mohó
    szemeket már
    a tegnapban kereste.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Oscar Wilde: Silentium Amoris* 

    Mint ahogy a gyakran túl fényes nap
    Visszaűzi komor barlangjába
    A fakó és vonakodó holdat
    Mielőtt dalolna a csalogány,
    Úgy némít el Szépséged, s mindahány
    Szép énekem elhagyja dallama.

    És mint hajnalban a sík réten át
    Szárnyain száguld a szél féktelen,
    Durva csókjától megtörik a nád,
    A zene hangszerét tönkretéve,
    Tüzes szenvedélyem így vitt félre:
    Ha túlzott, elnémul a szerelem.

    De szemeimben biztosan láttad,
    Miért lettem csendes, s hallgat lantom;
    Jobb nekünk, ha útjaink szétválnak,
    Más ajkáról a dalt te vigyázod,
    S néma énekek, sosemvolt csókok
    Céltalan emlékét én megtartom.

    * A szerelem csendje (lat.)

    Rácsai Róbert

    Forrás: Magyar Bábel

  • Oscar Wilde: Les Silhouettes

    Fordító: Hárs Ernő

    A tenger csupa szürke folt.
    Elcsendesült az enyhe szél,
    s akár egy hervadó levél,
    úszik a víz színén a hold.

    Halvány homokon fekete
    csónak pihen. Matrózgyerek
    mászik belé. Vígan nevet,
    s az estben megcsillan keze.

    Szalonkák hangját hallani
    a füves domb felől, ahol
    kibukkannak az ég alól
    az aratók árnyékai.

    Forrás: Magyar Bábel