Címke: holokauszt

  • Motele: [Holnaptól leszek szomorú…]

    Holnaptól leszek szomorú,
    holnaptól.

    De ma örülni fogok:

    mire jó szomorúnak lenni,
    mire jó?

    Miért fúj a gonosz szél?

    Miért kell keseregnem ma
    a holnap miatt?

    Talán a holnap jó, talán
    a holnap világos.

    Talán holnap még sütni
    fog a nap.

    És nem lesz okom a
    szomorúságra.

    Holnaptól leszek szomorú,
    holnaptól.

    De ma, ma örülni fogok;

    és minden keserű napnak
    azt fogom mondani:

    Holnaptól leszek szomorú.

    Ma nem.

    A verset Motele, egy nyolcéves fiú írta a varsói gettóban. Jiddis nyelven jelent meg a Gazeta Żydowska című gettólapban; Marie Syrkin fordította angolra. A magyar fordító neve ismeretlen.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Choli Daróczi József: Elvitték a cigányokat

    A sok cigányt mind elvitték,
    nagy árkokat ásni vitték.
    A nagy árok lassan mélyül,
    víz bugyog fel a mélyérül.

    Szegény fiúk, mind mifajták,
    a csendőrök űzik-hajtják,
    verik őket, kapják kézre,
    lemaradót puskavégre.

    Az a nagy árok minek kell,
    a fekete, feneketlen?
    Nem tudják, honnan is tudnák,
    csendőröktől meg nem tudják!

    Ha tudnák, hogy minek ásnak,
    hogy maguknak, hogy nem másnak,
    maguknak, a többieknek,
    asszonyoknak, gyerekeknek.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Bari Károly: Radnótihoz

    Te, aki hűvösen zizegő drót tüskéi
    közé szorultál
    – beszorított a súlyos puskatus –
    s cafatokban hullt a hús
    melletted társaidról
    – földbe sóhajtották anyjuk nevét –
    s szálltak a kémények szemén
    füstben, koromban
    az árvíz sújtotta felhők közé

    sistergő ködbe kiáltott
    szavaid itt lebegnek fölöttünk
    kitépem arcod utolsó jajodból
    hiába kapaszkodták igazságodba,
    reszkető ajkad az igazságba fúlt

    akkor mászott ki testedből a kín
    Arbeit macht frei!
    Parancson rángatott kezek
    Megölték szádban a keserű éneket.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Pilinszky János: KZ-oratórium (részlet)

    Hol volt, hol nem volt,
    élt egyszer egy magányos farkas.
    Magányosabb az angyaloknál.

    Elvetődött egyszer egy faluba,
    és beleszeretett az első házba, amit meglátott.

    Már a falát is megszerette,
    a kőművesek simogatását,
    de az ablak megállította.

    A szobában emberek ültek.
    Istenen kívül soha senki
    olyan szépnek nem látta őket,
    mint ez a tisztaszívű állat.

    Éjszaka aztán be is ment a házba,
    megállt a szoba közepén,
    s nem mozdult onnan soha többé.

    Nyitott szemmel állt egész éjszaka,
    s reggel is, mikor agyonverték.

    Forrás: Pilinszky János: KZ-oratórium