Címke: Huszonhatodik év

  • Szabó Lőrinc: Képzelt párbeszéd

    Szóltál? – Nem. – De hisz most is szólsz! – Szívedben
    sirdogálok. – Ott vagy hát? – Te tudod.
    – Ott vagy, de titok, hogy mi. – Az vagyok,
    aminek gondolsz. – Többnek lehetetlen,
    mégis csak árny vagy. – Tavaly szeretetlen
    hittél éppilyen árnynak. – Óh, azok
    más halál voltak, azok a napok,
    haragos hetek, órák! – Mindaketten
    romboltuk egymást. – Én, én, tégedet!
    – S téged én. – Drágám, te, Kiszenvedett,
    te engem csak magaddal: odalett
    veled minden örömöm. – Tudom, érzem,
    siratlak is már, túlvilági férjem!
    – Sírj, sírj, szívem, kísértet-feleségem!

    Forrás: DIA

  • Szabó Lőrinc: Folyton átlengsz…

    Folyton átlengsz gondolataimon,
    mint könnyű szél, vagy mint az ibolya
    ég váratlan villanó mosolya,
    s néha már, mint egy édes hatalom
    érintésétől, szívem s homlokom
    nyugodni simúl: ha sajog is a
    „nem vagy” sebén a „voltál” vigasza,
    szeretnék élni. Mért? Majd megtudom.
    Meg kell ismernem minden emberit,
    ha üdvözít, ha pokolra taszít;
    és rád gondolnom olyan jól esik!
    Így is együtt vagyunk mi, kedvesem.
    Míg élek, élsz: éltetlek. S te nekem
    segítesz, ugye, szív a szívemen?!

    Forrás: DIA

  • Szabó Lőrinc: Mert sehol se vagy

    Mert sehol se vagy, mindenütt kereslek,
    nap, rét, tó, felhő, száz táj a ruhád,
    mindig mutat valahol a világ
    s mindig elkap, bár kereső szememnek
    tévedései is hozzád vezetnek,
    úgyhogy fény-árnyak, tündérciterák
    villantják hangod, a szemed, a szád,
    csöndes játékait a képzeletnek:
    látlak s nem látlak, drága nevedet
    csengi csendülő szívembe szíved,
    de percenként újra elvesztelek:
    csillagokig nyílok szét s hallgatózom,
    üldöződ, én, mégis, mint akit ólom
    húz le, sírodba, magamba csukódom.

    Forrás: DIA

  • Szabó Lőrinc: Mindenütt ott vagy

    Mindenütt ott vagy, ahol valaha
    tudtalak, láttalak, szerettelek:
    út, orom, erdő veled integet,
    falu és város, nappal s éjszaka
    folyton idéz, őszi hegy s tél hava,
    vízpart s vonatfütty, s mindben ott remeg
    az első vágy s a tartó őrület
    huszonöt kigyúlt tavasza, nyara.
    Mindenütt megvagy: mint virágözön
    borítod életemet, friss öröm,
    frissítő ifjúságom, gyönyöröm:
    minden mindenütt veled ostromol,
    de mindig feljajdul a halk sikoly:
    e sok Mindenütt mindenütt Sehol!

    Forrás: DIA

  • Szabó Lőrinc: Ami közbejött

    Egy nap? Ezer év? Ami közbejött,
    áttörhetetlen. Még a tegnapi, –
    itt vagy! és a különbség oly kicsi:
    szinte csak alszol! De közben örök
    dolgok kezdődtek: tiltó küszöböd,
    min átléptél (mindent felejteni
    s végül tán épp a nevem mondva ki),
    azt semmi papi s cézári erők
    szét nem zúzhatják. Szívem szíve, még
    itt vagy: itt a kihűlt huszonöt év,
    te adtad, te vetted el: áldva légy.
    Itt vagy: majdnem te; s mégsem te. Ami
    hiányzik, mily óriás a „kicsi”!
    Sírodat zárják rám a zárai.

    Forrás: DIA

  • Szabó Lőrinc: Önvád

    „Önzésem szeret!” – vádolom magam,
    s fájva nézek zaklatott tudatomba.
    (Te is mondtad!)… Nos, és ha ennyi volna?
    Ha önzés volna húsz év úntalan
    újuló szükséglete: csakugyan
    gyengülne tőle lelked hite arra,
    ami legfőbb öröme és jutalma,
    hogy a gyönyörben biztos társa van?
    Nem tudom én, kedves, mi meddig önzés,
    és vállalom, ha az hajt. Soha még
    nem úntam édességed: ez elég
    megnyugtatásnak, ez múltat, jövőt és
    jelent úgy átfűt, hogy a szenvedély:
    „Köszönöm!” súgja, s hálám, hogy: „Ne félj!”

    Forrás: DIA