https://verskucko.com

Címke: identitás

  • Solymos Ida: Gótika

    Szavaid, keskeny folyama!
    Rajt föl és alá csónakázom.
    Nem gondolok teád soha:
    te lettél a foglalkozásom.

  • Illyés Gyula: Magyar vagy?

    Magyar vagy? Az se vagy.
    Szomorú szolga vagy.

    Bú, szép gond, a könnyek:
    akiké a földek.

    Tán ha német volnál,
    pezsdülnél, rajongnál.

    Mint mezőn a fűszál,
    ezrekkel inognál.

    Tán ha zsidó volnál,
    sírva átkozódnál.

    Milliókkal halnál,
    ha szünne a felszél.

    Magyar vagy, na hullj el
    a bukó levéllel.

    Százezernyi fájó
    szív közt az ős fáról.

    Nem őriz, nem táplál,
    ki is dőlt talán már.

  • Nemes Nagy Ágnes: Én láttam ezt

    Én láttam ezt. (Még sose láttam.)
    Én jártam itt. (Még sose jártam.)
    Egy másik életben talán
    Erre a földre rátaláltam.

    Egy másik életben talán
    (Vagy valamely másik halálban),
    Amikor öntudatlanul
    S elfátyolozva erre jártam.

    Vagy el se mentem én soha.
    Itt voltam mindig, földbe-ástan.
    S most itt állok, még szédelegve
    E vértelen feltámadásban.

  • Petőfi Sándor: Magyar vagyok

    Magyar vagyok. Legszebb ország hazám
    Az öt világrész nagy területén.
    Egy kis világ maga. Nincs annyi szám,
    Ahány a szépség gazdag kebelén.
    Van rajta bérc, amely tekintetet vét
    A Kaszpi-tenger habjain is túl,
    És rónasága, mintha a föld végét
    Keresné, olyan messze-messze nyúl.

    Magyar vagyok. Természetem komoly,
    Mint hegedűink első hangjai;
    Ajkamra fel-felröppen a mosoly,
    De nevetésem ritkán hallani.
    Ha az öröm legjobban festi képem:
    Magas kedvemben sírva fakadok;
    De arcom víg a bánat idejében,
    Mert nem akarom, hogy sajnáljatok.

    Magyar vagyok. Büszkén tekintek át
    A múlt tengerén, ahol szemem
    Egekbe nyúló kősziklákat lát,
    Nagy tetteidet, bajnok nemzetem.
    Európa színpadán mi is játszottunk,
    S mienk nem volt a legkisebb szerep;
    Úgy rettegé a föld kirántott kardunk,
    Mint a villámot éjjel a gyerek.

    Magyar vagyok. Mi mostan a magyar?
    Holt dicsőség halvány kísértete;
    Föl-föltűnik s lebúvik nagy hamar
    – Ha vert az óra – odva mélyibe.
    Hogy hallgatunk! a második szomszédig
    Alig hogy küldjük életünk neszét,
    S saját testvérink, kik reánk készítik
    A gyász s gyalázat fekete mezét.

    Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég,
    Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok!
    Itt minálunk nem is hajnallik még,
    Holott máshol már a nap úgy ragyog.
    De semmi kincsért s hírért a világon
    El nem hagynám én szülőföldemet,
    Mert szeretem, hőn szeretem, imádom
    Gyalázatában is nemzetemet!

    Pest, 1847. február