https://verskucko.com

Címke: igazság

  • Fodor Ákos: Egy ajándék elhárítása

    Ne adj igazat.
    Neked túlsokba kerül;
    nekem meg épp van.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Parancs János: Önarckép és helyzetjelentés

    a megaláztatás ideje
    a szégyen ideje
    a kishitűség és a félelem ideje
    a hiúságé is talán

    arra várok hogy szó nélkül értsenek
    s elfogadjanak úgy ahogy vagyok
    nem akarok önmagam élő reklámja lenni

    tudom hogy ki vagyok mennyit érek
    amit leírtam az vagyok
    többé-kevésbé azonosítható rögeszme
    elevenen vergődő lelkiismeret
    fegyvertelenül is veszélyes álom
    akit idomítani nem lehet

    aki hajlik a meggyőző szavakra
    ha érveit okosan megcáfolják
    s aki nem nem! nem hisz a szavaknak
    ha a tettek után bűzleni kezd a valóság

    ami könnyen ellenőrizhető még ma is
    csak bele kell szagolni a levegőbe
    s előbb-utóbb megorrontja
    bárki a nyilvánvaló igazságot
    a felemás lavírozgatást a pocsolyában
    ami most már-már elviselhetetlen

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Márai Sándor: Idézetek

    “Csak akkor nem vagy magányos az életben, ha jó ügyet védesz. Nincs fizetség és jutalom az ilyen perben. De nincs alku sem. Ezért soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Karinthy Frigyes: Méné tekel

    Hallgasd meg, aztán mondd utánam ezt:
    Versben mondom, hogy jobban megjegyezd.
    Szívedbevésem és füledberágom:
    Rossz volt embernek lenned a világon,
    E korban, melynek mérlege hamis,
    S megcsal holnap, mert megcsalt tegnap is.
    Délben az ember kísértetett,
    Az éjben sírtak a kísértetek.
    Síratták Krisztus gyötrelmes keresztjét,
    De a gyilkost megint hősnek nevezték.
    A férfi vért ivott s a nő velőt,
    Künt a költő bőgött a bolt előtt.
    Halottra adtak selymet és brokátot,
    Az élő rongyos volt és vért okádott.
    Virággal hintették a síri vermet,
    Az élő künt a hó alatt didergett.
    Hangos szóval esküdtek a koporsón,
    Az élő halkan jajgatott a borsón.
    Bámult a gyermek, nagy szemét kinyitva,
    Az aggok hallgatták, gyáván sunyítva,
    De szembeköpte mesterét a hitvány
    Piszkos rüpők, a szemtelen tanítvány.
    Hajók rohantak égő tűzveszélyben,
    A ringyók cifra rongya szállt a szélben,
    De a legszebb és legékesebb
    Szemétdombon rohadt el, mint az eb.
    Most hát kezem tördelve, sírva kérlek,
    Vigyázz, figyelj: készül a tiszta mérleg.
    Tedd most szívedbe és füledbe el –
    Az értelmét majd megtudod, ha kell.
    MÉNÉ TEKEL – ha érted, vagy nem érted,
    Jegyezd meg jól: tenéked szól s teérted.
    Egykor a sötétben elmondottam dalom,
    Mint lángírás, világít a falon.
    Jegyezd meg jól: ma szürke szók ezek,
    De élni fognak, hogyha én nem élek
    S lesznek, ha nem leszek.

    Forrás: Kedvesch versek

  • Mahatma Gandhi: Idézetek

    „Ha igazad van, megengedheted magadnak, hogy megőrizd a nyugalmad.
    Ha nincs igazad, nem engedheted meg, hogy elveszítsd.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szent Jeromos – A barátság

    Az a barátság, amely megszűnt, igazában nem is létezett.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Gloria Steinem – Idézet

    Az igazság szabaddá tesz,
    de előtte még jól fel fog dühíteni.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • llyés Gyula: Bartók

    „Hangzavart”? – Azt! Ha nekik az,
    ami nekünk vigasz!
    Azt! Földre hullt
    pohár fölcsattanó
    szitok-szavát, fűrész foga közé szorult
    reszelő sikongató
    jaját tanulja hegedű
    s éneklő gége – ne legyen béke, ne legyen derű
    a bearanyozott, a fennen
    finom, elzárt zeneteremben,
    míg nincs a jaj-sötét szívekben!

    „Hangzavart”! Azt! Ha nekik az,
    ami nekünk vigasz,
    hogy van, van lelke még
    a „nép”-nek, él a „nép”
    s hangot ad! Egymásra csikorított
    vasnak s kőnek szitok-
    változatait bár a zongora
    s a torok fölhangolt húrjaira,
    ha így adatik csak vallania
    a létnek a maga zord igazát,
    mert épp e „hangzavar”,
    e pokolzajt zavaró harci jaj
    kiált
    harmóniát!

    Mert éppen ez a jaj kiált
    mennyi hazugul szép éneken át –
    a sorshoz, hogy harmóniát,
    rendet, igazit vagy belevész a világ;
    belevész a világ, ha nem
    a nép szólal újra – fölségesen!

    Szikár, szigorú zenész, hű magyar
    (mint annyi társaid közt – „hírhedett”)
    volt törvény abban, hogy éppen e nép
    lelke mélyéből, ahová leszálltál,
    hogy épp e mélység még szűk bányatorka
    hangtölcsérén át küldted a sikolyt föl
    a hideg-rideg óriás terembe,
    melynek csillárjai a csillagok?

    Bánatomat sérti, ki léha vigaszt
    húz a fülembe;
    anyánk a halott – a búcsúzót ne
    kuplé-dal zengje;
    hazák vesztek el – ki meri siratni
    verkli futamokkal?
    Van-e remény még emberi fajunkban? –
    ha ez a gond s némán küzd már az ész,
    te szólalj,
    szigorú, szilaj, „agresszív” nagy zenész,
    hogy – mégis! – okunk van
    remélni s élni!

    S jogunk van
    – hisz halandók s életadók vagyunk –
    mindazzal szembenézni,
    mit elkerülni úgysem tudhatunk.
    Mert növeli, ki elfödi a bajt.
    Lehetett, de már nem lehet,
    hogy befogott füllel és eltakart
    szemmel tartsanak, ha pusztít a förgeteg
    s majd szidjanak: nem segítettetek!

    Te megbecsülsz azzal, hogy fölfeded,
    mi neked fölfedetett,
    a jót, a rosszat, az erényt, a bűnt –
    te bennünket növesztel, azzal,
    hogy mint egyenlőkkel beszélsz velünk.
    Ez – ez vigasztal!
    Beh más beszéd ez!
    Emberi, nem hamis!
    A joggal erőt ad a legzordabbhoz is:
    a kétségbeeséshez.

    Köszönet érte,
    az erőért a győzelem-vevéshez
    a poklon is.
    Ím, a vég, mely előre visz.
    Ím, a példa, hogy ki szépen kimondja
    a rettenetet, azzal föl is oldja.
    Ím, a nagy lélek válasza a létre
    s a művészé, hogy megérte
    poklot szenvednie.

    Mert olyanokat éltünk meg, amire
    ma sincs ige.
    Picasso kétorrú hajadonai,
    hatlábú ménjei
    tudták volna csak eljajongani,
    vágtatva kinyeríteni,
    amit mi elviseltünk, emberek,
    amit nem érthet, aki nem érte meg,
    amire ma sincs szó s tán az nem is lehet már,

    csak zene, zene, zene, olyan, mint a tietek,
    példamutató nagy ikerpár,
    zene csak, zene csak, zene,
    a bányamély ős hevével tele,
    a „nép jövő dalával” álmodó
    s diadalára ápoló,
    úgy szabadító, hogy a börtön
    falát is földig romboló,
    az ígért üdvért, itt e földön,
    káromlással imádkozó,
    oltárdöntéssel áldozó,
    sebezve gyógyulást hozó,
    jó meghallóit eleve
    egy jobb világba emelő zene –

    Dolgozz, jó orvos, ki nem andalítasz;
    ki muzsikád ujjaival
    tapintva lelkünk, mind oda tapintasz,
    ahol a baj
    s beh különös, beh üdvös írt adsz
    azzal, hogy a jaj
    siralmát, ami fakadna belőlünk,
    de nem fakadhat, mi helyettünk
    – kik szív-némaságra születtünk –
    kizenged ideged húrjaival!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Márai Sándor: Idézet

    „Csak akkor nem vagy magányos az életben, ha jó ügyet védesz.
    Nincs fizetség és jutalom az ilyen perben.
    De nincs alku sem.
    Ezért soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz.”

    Forrás: Márai Sándor

  • Szép Ernő – Ne higgy!

    Ne hidd, ne hidd, ami igaz,
    Ami kegyetlen, ami gaz,
    Mi ocsmány és alávaló
    Ne hidd, ne hidd, ami való.

    Hazugság, amit a lap ír,
    Félrebeszél az a papír.
    Meredt szemekkel aki súg
    az mind gyalázatos hazug.

    Ugratnak, játszanak veled.
    Nem lehet az! Hogy képzeled?
    Nem hiheted, ha van hited,
    Gazember vagy, ha elhiszed.

    Ne hidd el, ne hidd el mi gaz,
    Ordítsd az égre: nem igaz!
    Szeme közé kacagj neki,
    Ki a borzasztót hirdeti.

    Hallod? Ne hidd, mi rút, mi vad,
    Mi undort és gyötrelmet ad.
    A fényképed, meg a tavasz,
    S az Igazság, az az igaz.

    Csak ami szép, jó, mind igaz.
    Mit álltál, az az igaz.
    Mi nem divat, mi nem haló.
    Az, ami örökkévaló.

    Csak a kedvesség, az öröm,
    A pardon, meg a köszönöm,
    A gyöngédség, a figyelem,
    Csak az az igaz idelenn.

    Csak a segítség, a vigasz,
    A barátság az az igaz.
    Csak az a gyémánt szeretet,
    S a szívekre veretett.

    Belénk döfték a kést, ne hidd,
    Kiszaggathatják beleid,
    Míg lélegzel és eszmél agyad,
    A bűnt tagadd, tagadd, tagadd!

    Megmarkolom két válladat,
    Szemembe nézz, ne hagyd magad!
    Tiszta maradj, maradj szabad,
    Ne bukj el, meg ne add magad!

    Légy tiszta, hős légy,
    Légy erős, holt részeg légy, légy eszelős,
    A Földre a felhőkből tekints.
    Te légy az Isten, hogyha nincs!

    Forrás: Lélektől lélekig