https://verskucko.com

Címke: igazság

  • Ember Béla: A látás veszélye

    A legnagyobb átok
    Bárkinek,
    A valóságot
    Látni meg.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Márai Sándor: Idézetek

    „Soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Márai Sándor: Idézetek

    „Talán eljön a pillanat, mikor elmondhatod, hogy az egészet akartad. Az egészet, az igazit, nem a pótlékot, a hasonlót, a mellékeset: az egészet, a boldogságot és az igazat, az igazságot, akármilyen félelmes és földközeli. Nem akartál az élet helyett valamit, ami csak hasonlít az életre…

    Az egészet akartad, nem valamilyen törlesztéses részletet. Vágyad nem teljesedett be. Elbuktál. De a földön és a sárban heverve, ledöfött harcos, dadogjad ezt: »Legalább vágytam az egészre, legalább akartam az igazit, legalább ennyit értsetek és bocsássatok meg.«”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Shakespeare: XIV. szonett

    Nem fejtem a csillagok titkait,
    De, úgy tetszik, asztrológus vagyok,
    Bár nem tudom, mi sors következik,
    Ragály, éhínség, s zord vagy szép napok;
    S percre nem jóslok, kijelölve mindnek
    A maga dühét, záporát, szelét,
    Vagy hogy mi éri fejedelmeinket,
    Noha gyakran elém tárja az Ég;
    Nekem a te két szemed (ez a két
    Állócsillag) adja tudásomat:
    Együtt pompázik az igaz s a szép,
    Mihelyt kész leszel őrizni magad;

    Ha meg nem, a jóslatom végzetes:
    Véged a szép s igaz múlása lesz.

    (Szabó Lőrinc fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig – William Shakespeare szonettjei

  • Pilinszky János: Pont és haza

    Az ördög limonádét hörpöl.
    Akik bort, csupán szerencsétlenek.
    A nyomorultak arca elmosódik,
    az ördögé mind fényesebb, mind rajzosabb.

    Övé a pont és minden egyenes,
    mindaz, ami áttekinthető.
    Az igazak homályban kóborolnak,
    de épp ezért egyedül ők,
    az elveszettek találnak haza.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: Éles szemmel

    A világ az izmos butáké,
    Kik hangulatban, hitben élnek,
    A magamfajta nyomorékok
    Csak vizsgálódnak és henyélnek,

    Annyi édes, színes hazugság
    Környékezi szegény szívünket,
    Mért nem vagyunk hivő buták mind,
    Éles szemmel vajjon ki büntet,
    Nyomorékokat, bennünket?

    Szamár hirben, dús hangulatban
    Másoknak lelke, teste épül,
    Minket vad kerubok űztek ki
    A hazugságok édenéből,

    Hitünk nincsen, hogy szebbnek várjuk
    A jövő percet, mint a tüntet
    S a mult örökre hal meg nékünk…
    Éles szemmel vajjon ki büntet,
    Nyomorékokat, bennünket?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szép Ernő: Ne hidd

    Ne hidd, ne hidd, ami igaz,
    Ami kegyetlen, ami gaz,
    Mi ocsmány és alávaló
    Ne hidd, ne hidd, ami való.Hazugság, amit a lap ír,
    Félrebeszél az a papír,
    Meredt szemekkel aki sug
    Az mind gyalázatos hazug.Ugratnak, játszanak veled;
    Nem lehet az, hogy képzeled!
    Nem hihetett, ha van hited,
    Gazember vagy, ha elhiszed.Ne hidd el, ne hidd el, mi gaz,
    Ordítsd az égre: nem igaz!
    Szeme közé kacagj neki,
    Ki a borzasztót hirdeti.Hátrálj, zárkózz el, menekülj,
    Vigyázz, ne süllyedj, el ne züllj,
    Vigyázz, a szenny meg ne egyen,
    Ne rothadj itt elevenen.Hallod, ne hidd, mi rút, mi vad,
    Mi undort és gyötrelmet ad,
    A fényképed, meg a tavasz,
    S az Igazság, az igaz.Csak ami szép, jó, mindig az,
    Mit álmodtál, az igaz,
    Mi nem divat, mi nem haló,
    Az, ami örökkévaló.Csak a kedvesség, az öröm,
    A pardon, meg a köszönöm,
    A gyöngédség, a figyelem,
    Csak az igaz idelenn.Csak a segítség, a vigasz,
    A barátság, az igaz.
    Csak az a gyémánt-szeretet,
    Mi a szívekre veretett.Beléd döfték a kést: nem hidd,
    Kiszaggathatják beleid,
    Míg lélegzel s eszmél agyad,
    A bűnt tagadd, tagadd, tagadd.Megmarkolom két válladat,
    Szemembe nézz, ne hadd magad,
    Tiszta maradj, maradj szabad,
    Ne bukj el, meg ne add magad.Légy tiszta, hős légy, légy erős,
    Holtrészeg légy, légy eszelős,
    A Földre felhőkből tekints.
    Te légy az isten, hogyha nincs.

  • Tamási Lajos: Ha azt hallod majd…

    Ha azt hallod majd rólam egyszer,
    hogy legszebb álmom megtagadtam,
    s elmondanak mindennek, rossznak,
    csak mosolyogj, mert jól tudod, hogy
    az, aki voltam, az maradtam.

    Följajdul a lomb is a szélben,
    virágain vad keserűség,
    de gyökere feszül a mélyben,
    így kötöz engem, kezem-lábam,
    szívemet így fogja a hűség.

    Ha elmennék messzire, s onnan
    nem írnék, csak egy levelet sem,
    s mondanák, hogy: látod, a hűtlen,
    vágj a szavukba csöndesen, és
    mosolyogj, te jól ismersz engem.

    S utam ha véget érne, és a tenger
    torlódva összecsap fölöttem,
    s koromba fúlt napom kilobban,
    úgy emlegess, kérlek, ki egykor
    tágra nyitott szemedben tükröződtem.

    Te láttál engem, s jól tudod, hogy
    milyen nehéz ragyogás vár rám,
    mert ember voltam, ki hajóra
    szállt, hogy egyszer kikössön végül
    valahol az igazság táján.

    Forrás: lapunk.hu

  • Fodor Ákos: Egy Ajándék Elhárítása

    Ne adj igazat.
    Neked túlsokba kerül;
    nekem meg épp van.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Váci Mihály: Százezer út

    Én mindig másként gondolom,
    amit elém kínál a lét.
    Ha rádnézek is – álmodom
    egy velünk történő mesét.

    Ha azt mondanám: – Jó, igen.
    Ne vedd komolyan, el ne hidd:

    • másodpercenként a szívem
      igent biccent és nemet int.

    Mert én magam is szüntelen
    más vagyok, mint aki vagyok,

    • sem az, akinek képzelem
      sem az, ami én akarok

    maradni, lenni: egyre más,
    és mire elfognám, megint
    új arc, szédület, kusza láz,
    arcom rám soha nem tekint.

    Bármely tükörben nézzem is:

    • Megvagy! Idenézz! – sír, nevet,
      de már is más, ahogy a víz
      ragyogtat minden új eget.

    Míg alszom tán ébren vagyok,
    s ébren meg mélyen álmodom.
    Hiszed – ölelsz, mint hű rabod,
    s szíved tán épp elárulom,

    és ha ellened vétkezem,
    akkor hű sírásom keres,
    s míg téged simít két kezem,
    talán haragtól kék eres.

    Mikor hozzád szegez a kín,
    talán máshol feltámadok,
    s ha hívnak csavargásaim,
    mindig feléd vándorolok.

    Rádnézek: – s hol vagy, nem tudom.
    S bármit nézzek, az mind te vagy.
    Elhagylak százezer uton,
    hogy megleljem kapuidat.

    És mindig másra vágyom,
    mint amit szívből akarok.
    Szomorún érzem fájón,
    azt, ha boldog vagyok,

    mikor a legforróbban élek,
    legjobban gyilkolom magam,
    s a legéltetőbb szenvedélyek
    átölelnek halálosan.

    Mert nincs határa semminek,
    a van, nincs fojtva ölelik
    egymást; ha dobban a szíved,
    mindig meg is hal egy kicsit.

    A van, a nincs két végű hinta,
    és lengő hinta minden itt:

    • ez mélybe dönt, szállni tanítva,
      az zuhantat, míg felröpít.

    Ha öröm hív – már vár a kín,

    • a hinta egyre fel le száll,
      ha égben vagy, lenn pokol int,
      s ha mélyben – fentről fénysugár.

    Ne kérj válaszokat, szívem.
    Az igazságból is csak azt
    tudom csupán, hogy elhiszem,
    de nem azt tudom, hogy igaz.

    Már másképp hiszem a világot
    s régóta másképpen tudom.
    De nem igaz, jó egy se – látod,
    hát hagyd – majd újra álmodom.

    Forrás: Lélektől lélekig