Címke: igen

  • Ecsedi Éva: Igen.

    „Mondd, merre vezet az út
    álmatlan éjjeleken,
    merre s hova jut, ki
    bársonyba temetkezett,
    szólj, lesz-e még remény”
    (királyfi)

    **

    Igen,
    van remény, bár halotti lepel az éj,
    sötétkék bársonyba temetett,
    reménytelenségre ítélve,
    hisszük, hogy eljön még, amire várunk,
    s többé nem lesz reménytelenségre ítélve magányunk.

    **

    Igen,
    kell a csókod számolatlanul,
    rebbenő pilláim alól szerelmesen nézlek,
    kellenek a füledbe suttogott édes emlékek.

    **

    Igen,
    kell a hársillatú nyáresték villámcikázása,
    kell a bódító parfüm csábítása,
    kell az érett piros almák savanykás íze,
    kell a csipkébe horgolt százévek elfeledett
    Szindbád-szerű álomképe,
    kell a még megannyi hízelgő szavak vágya,
    kell a hullámzó keblek lágyan ívelt varázsa,
    kell a harmatmosta talpak csendes osonása,
    kell a csillagos nyárestéken fénybe hulló
    éji lepkék násza,
    kell a halk zenére ringó szerelem tánca,
    kell a bársony bőrön lecsúszó selyem hűs simítása,
    kell a kezeidnek ölemen kalandozó érintése,
    kell a víz, hogy forróságtól áthevült testem hűtse,
    kell a szellő, hogy hajunkba kapjon,
    kell a szerelem, hogy álommá váljon.

    **

    Igen,
    nyári éjen szitáló langy eső… kell,
    gyűrt lepedő hideg érintése… kell,
    gyertyaláng halk sercegése… kell,
    lángjának titokzatos fénye… kell,
    pohár bor fanyar íze szánkon… kell,
    csókokban érezve, mézzel édesítve… kell.

    **

    Igen,
    kellesz nekem, ezerszer is kellesz,
    mindened kell – a tested és a lelked,
    hát erre vezet az út álmatlan éjen:
    hozzám vezet.
    Szeretlek, érezd!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: Vakvágta

    Addig kerestelek,
    míg meg nem találtál
    — s hogy ez megeshetett,
    úgy érzem: becsesebb
    életnél, halálnál.

    Mindaddig vártalak,
    míg el nem értelek
    s a Pontnyi Pillanat
    támasz-pontunk marad,
    hol nincs enyém-tied.

    Bár naponta meg kell mászni egy-egy vermet;
    naponta föl lehet zuhanni a csúcsra!
    Az ember, úgy látszik, avégre termett,
    hogy mit elért: keresse újra s újra…
    Vakon vágtázva is, és át tűzön-vízen,
    meg-megmértük végre: mekkora lehet a Kék Végtelen!

    — S e győztesen, s e vesztesen,
    félálomban suttogjuk: igen.
    Álmunk mély és teljes legyen.
    S hogy nappal is rólunk álmodjon a Szerelem:
    ébredj velem,
    Jobbik Felem,
    ÉBREDJ VELEM!

    Forrás: Lélektől lélekig