Címke: ima

  • Babits Mihály: Miatyánk

    (1914 — egy bécsi műintézet által kiadott műlaphoz készült)

    Miatyánk, ki vagy a mennyekben,
    harcokban, bűnökben, szennyekben,
    rád tekint árva világod:
    a te neved megszenteltessék,
    a te legszebb neved: Békesség!
    Jöjjön el a te országod.

    Véres a földünk, háború van,
    kezed sujtását sejtjük, Uram,
    s mondjuk, de nyögve, szomorúan —
    add, hogy mondhassuk könnyebben —:
    Legyen meg a te akaratod!
    Mint angyalok mondják mennyekben.

    Előtted, Uram, a hon java,
    s hulljon a lomb, csak éljen a fa:
    de vajon a legkisebb lombot
    nem őrzi-e atyai gondod?
    Nem leng-e az utolsó fürtön is,
    áldva miképpen mennyekben,
    azonképpen itt a földön is?

    Megráztál, nem lehet szörnyebben,
    mármost ami fánkon megmaradt,
    őrizd meg őszig a bús galyat:
    mindennapi kenyerünket add
    meg nekünk ma, és gyermekeinket
    növeld békére: ha bűn, hogy lábunk
    ma vérbe csúszik meg — értük az!

    Bocsásd meg a mi bűneinket,
    miképpen mi is megbocsátunk
    ellenünk vétetteknek: a gaz
    tied, büntetni; mienk csak az,
    hogy védelmezzük a mieinket!

    És ne vigy a kísértetbe minket,
    hogy ártatlanságunk tudatát,
    mint drága páncélos inget,
    őrizzük meg bár véresen,
    hogy át ne hasadjon sohasem.

    Jaj, aki ellenünk mozdul:
    megvívunk, készen, bármi csatát,
    de szabadíts meg a gonosztul,
    mert tiéd az ország,
    kezedbe tette le sorsát,
    s te vagy a legnagyobb erősség:
    ki neveden buzdul,
    bármennyit küzd és vérez,
    előbb vagy utóbb övé lesz
    a hatalom és a dicsőség!

    Forrás: MEK – Babits Mihály összes versei

  • Nagy László – Himnusz minden időben

    Te szivárvány-szemöldökű,
    Napvilág lánya, lángölű,
    dárdának gyémánt-köszörű,
    gyönyörűm, te segíts engem!

    Te fülemülék pásztora,
    sugarak déli lantosa,
    legelső márvány-palota,
    gyönyörűm, te segíts engem!

    Siralomvölgyi datolya,
    festmények rejtett mosolya,
    templomon arany-kupola,
    gyönyörűm, te segíts engem!

    Díjra korbácsolt versenyló,
    lázadásokban lobogó,
    csillag, dutyiba pillantó,
    gyönyörűm, te segíts engem!

    Harctéri sebek doktora,
    hazátlanoknak otthona,
    mézes bor, édes babona,
    gyönyörűm, te segíts engem!

    Piaci csarnok álmosa,
    nyomorúságnak táncosa,
    Szilveszter-éji harsona,
    gyönyörűm, te segíts engem!

    Béta-sugárban reszkető,
    sok-fejű kölyket elvető,
    tengerek habján csörtető,
    gyönyörűm, te segíts engem!

    Minden időben ismerős,
    mindig reménnyel viselős,
    bájokkal isteni erős,
    gyönyörűm, te segíts engem!

    Öröktől belémkaroló,
    vánkosra velem hajoló,
    varjakat döggé daloló,
    gyönyörűm, te segíts engem!

    Iszonyattól ha szédülök,
    ha a pimaszság rámdönög,
    önmagammal ha küzdök,
    gyönyörűm, te segíts engem!

    Jog hogyha van: az én jogom,
    enyém itt minden hatalom,
    fölveszem kardom, sisakom!
    Gyönyörűm, te segíts engem!

    Felragyog az én udvarom,
    megdicsőül a vér s korom,
    galambok búgnak vállamon,
    gyönyörűm, ha segítsz engem!

    Forrás: Szívzuhogás

  • József Attila – Áldalak búval, vigalommal

    Áldalak búval, vigalommal,
    féltelek szeretnivalómmal,
    őrizlek kérő tenyerekkel:
    búzaföldekkel, fellegekkel.

    Topogásod muzsikás romlás,
    falam ellened örök omlás,
    düledék-árnyán ringatózom,
    leheletedbe burkolózom.

    Mindegy szeretsz-e, nem szeretsz-e,
    szívemhez szívvel keveredsz-e, –
    látlak, hallak és énekellek,
    Istennek tégedet felellek.

    Hajnalban nyújtózik az erdő,
    ezer ölelő karja megnő,
    az égről a fényt leszakítja,
    szerelmes szívére borítja.

  • Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért

    Fák, csillagok, állatok és kövek,
    szeressétek a gyermekeimet.

    Ha messze voltak tőlem, azalatt
    eddig is rátok bíztam sorsukat.

    Énhozzám mindig csak jók voltatok,
    szeressétek őket, ha meghalok.

    Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,
    szeressétek a gyermekeimet.

    Te, homokos, köves, aszfaltos út,
    vezesd okosan a lányt, a fiút.

    Csókold helyettem, szél, az arcukat,
    fű, kő, légy párna a fejük alatt.

    Kínáld őket gyümölccsel, almafa,
    tanítsd őket, csillagos éjszaka.

    Tanítsd, melengesd te is, drága nap,
    csempészd zsebükbe titkos aranyad.

    S ti mind, élő és halott anyagok,
    tanítsátok őket, felhők, sasok,

    vad villámok, jó hangyák, kis csigák,
    vigyázz reájuk, hatalmas világ.

    Az ember gonosz, benne nem bízom.
    De tűz, víz, ég s föld igaz rokonom.

    Igaz rokon, hozzátok fordulok,
    tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;

    tűz, víz, ég és föld s minden istenek:
    szeressétek, akiket szeretek!

    Forrás: DIA

  • Nagy László, Zsoltár

    Égi fénynek örökös lakója,
    arcod pozsgás nagy pünkösdirózsa.
    Irgalomért hozzád menekedve,
    rád csapódok én, fekete lepke.

    Mindentudó, tudod, mi a vétek:
    csíráztatta a te teremtésed.
    Tündökletes vagy a Szentírásban,
    tündökletes vagyok borivásban.

    Kell a tűz, hogy fagyod lebirkózzam,
    céltalanul sose dáridóztam.
    Drága szíved nincs megbabonázva,
    az én szívem kiugrik a lányra.

    Bordó bőr-öv csípejéhez csattol,
    dicsőséged erősödik attól.
    Te a csillagvilágot átléped,
    én magamtól s jövendőmtől félek.

    Család s világ engem kitagadnak,
    légy irgalmas, fogadj el fiadnak!


    ,

  • Nagy László, Adjon az Isten

    Adjon az Isten
    szerencsét,
    szerelmet, forró
    kemencét,
    üres vékámba
    gabonát,
    árva kezembe
    parolát,
    lámpámba lángot,
    ne kelljen
    korán az ágyra
    hevernem,
    kérdésre választ
    ő küldjön,
    hogy hitem széjjel
    ne dűljön,
    adjon az Isten
    fényeket,
    temetők helyett
    életet –
    nekem a kérés
    nagy szégyen,
    adjon úgy is, ha
    nem kérem.

  • Baranyi Ferenc: FOHÁSZ

    Ne csak magyarul,
    de magyarán is
    engedj szólni, Uram,
    azaz egyenesen,
    mint a kaszasuhanás.

    Vágjon rendet a szó a
    dudvarostú beléndek-beszédben,
    hogy szárban bátorodva égre szökjön
    az értelem aranyfejű kalásza.

    Hozz bénakórt nyelvemre, hogyha méreg-
    be mártott heggyel döfni készül
    s nem rendet vágni ezüst suhogással.

    Métely tőrének, sandaság nyilának
    ne légyen barlangbiztos arzenálja –
    míg szólni tud – a szám.

    Magyarul úgy s
    uttogjak és kiáltsak,
    hogy mindig magyarán!


    🕊️

  • Baranyi Ferenc: KÖNYÖRGÉS HANGOS MEGHASONLÁSKOR

    Add, hogy a feljelentőm intelligens legyen –
    ne váljon zagyvasággá szavam, amit továbbít,
    hogy pontosan megértsék a Legfelsőbb Helyen:
    húz is, míg rúg e ló és – a lába is kilátszik…


    🕊️

  • Heltai Jenő: Ima

    Isten, ki élsz, isten, ki úr vagy,
    Itt lenn a földön s fönn a mennyben:
    Add, hogy a drága, az imádott,
    A szőke lány szeressen engem.

    Add, hogy enyém legyen szívének
    Minden szerelmes dobbanása,
    Add, hogy ne sírjon soha másért,
    És ne nevessen soha másra!

    Add, hogy örökké szomjas ajka
    Csak az enyémmel forrjon össze,
    Add, hogy a testét csókjaimmal
    Csak én, csak én – más ne fürössze!

    Add, hogy szemének tiszta kékje
    Vigasztalón csak rám ragyogjon,
    Add, hogy amellyel őt dicsérem,
    A dal szívemből ki ne fogyjon!

    Add, hogy a keblemen találja
    A napsugár s az éj sötétje,
    Add, hogy örökre hű maradjon,
    És senki tőlem el ne tépje!

    Add, hogyha elmegy messze tőlem,
    És jár akármi messze tájon,
    A lelke hozzám visszavágyjon,
    A lelke hozzám hazaszálljon!

    Add, hogy e verset elolvassa,
    S ha elolvasta, hát megértse.
    És add, hogy én is ott lehessek,
    Mikor azt mondja: „Csak azért se!”

  • Heltai Jenő: Ima

    Ha hazatérek kis szobámba,
    Én befejeztem robotom:
    Szűzies, tiszta szerelemmel
    Egy arcképhez fohászkodom.

    Ahogy gyerekkoromban tettem,
    Imára kulcsolom kezem,
    De az imádság nem a régi…
    Már arra nem emlékezem.

    És áhítattal térdre hullok,
    És ajkamon sóhaj fakad:
    „Te, aki jobb vagy mindeneknél,
    Áraszd reám malasztodat!

    Te, akihez a szenny nem ér föl,
    Te édes, szőke, tiszta szent,
    Kinél fehérebb szőke angyal
    Egyetlenegy sincs odafent.

    Emeld magadhoz azt a szolgád,
    Ki most a lábadhoz borult,
    S bocsásd meg néki szeretettel,
    Hogy bűnös és hogy nyomorult.

    Bocsásd meg néki, hogy hitetlen,
    És hogy a bűne millió,
    Hisz nem lehet mindenki tiszta,
    És nem lehet mindenki jó.

    Bocsásd meg néki, hogy szerelmes,
    Hogy életének nem örül,
    És nem lát glóriát sehol sem,
    Csak a te homlokod körül.”