A százágú cigányátok
korbácsolja azt a senkit,
aki az én énekemhez
hazug kíséretet pendít.
Lakomázzon rohadt répát,
gazdag asztalától féljen.
Kés élét érezze hátán
a legszebb szerelmes éjen.
Higgyen pénzért, kénytelenből.
Amit keres, ne költse el.
Gonoszokért verekedjen.
Akiben hisz: az kösse fel.
A százágú cigányátok
korbácsolja azt a senkit,
ki a sorshoz: végzetünkhöz
hazug kíséretet pendít.
Ne bántsd a gyenge nőt, ha már szeretted,
magadat érte kínokba veretted
s nem adtál két pofont neki.
Telefirkáltad a falat vele.
Vesd le magadról! Mint ruhád is épen,
gyámoltalanul lóg alá a széken –
annak karján, ki szereti,
csüngjön, míg foszlik kéje éjjele!
Dobd le – a háta legyen újra görbe,
lába csámpás, bújjon az álla szőrbe!
Bibircsók nőjjön a hasán!
Gyűrje e verset kapzsi tenyere!
Te fuss vissza a szép növésű, kedves
lányok ölébe – oly illőt ölelgess,
ki kapkod, fúl vágyad után,
mint zivatarban zengő jegenye!
1936. nov.–dec.
