tulajdonképpen nagyon keveset kérek –
egy házikót egy tó partján
mit egy erdő árnya véd
(erdőnek kell lennie mindenképp)
és persze legyen egy kedvesem
és élhessünk a madarakkal csendesen
nem kérsz te sokat barátom
csak olyat amit soha senki nem ért még el
még a madarak sem
Fordította: Lajosi Krisztina
Forrás: Lélektől lélekig
Ismerem őt, s ha látom,
csontig reszketek.
De ajtóm akárhogy tárom,
szerelmünk elsiet,
mert gombolyag a szerelem:
éj s nap közt fut, pereg.
Szellem, csupán szellem,
mely Istenhez lebeg;
szerelem orsója vagyok.
S ha testem már halott,
a fénybe lépek, mely anyám
méhében ég, ragyog.
És fekhetnék bár egymagam
az üres ágy ölén,
szerelmünk szála összeköt,
ha fejed int felém,
az éji útra lépve
halálom érzem én.
Fodor András fordítása
Forrás: Lélektől lélekig
tulajdonképpen nagyon keveset kérek –
egy házikót egy tó partján
mit egy erdő árnya véd
(erdőnek kell lennie mindenképp)
és persze legyen egy kedvesem
és élhessünk a madarakkal csendesen
nem kérsz te sokat
barátom
csak olyat amit soha senki nem ért még el
még a madarak sem
Lajosi Krisztina fordítása
Forrás: Lélektől lélekig
“Ma az emberek tudják mindennek az árát, de semminek az értékét.”
Forrás: Lélektől lélekig
Fel-alá sétált a macska,
Magasan forgott a hold.
Surranó rokona fölnézett
Rá, amint kóborolt.
Fekete Minnaloushe jajjal
Bámult a holdra: hideg,
Szeplőtlen fénye az állat
Vérét nem kímélte meg.
Minnaloushe szalad a fűben.
Kecsesen lendül a láb.
Táncolsz hát, Minnaloushe, táncolsz?
Ki megleli jó rokonát,
Mihez is kezdene máshoz?
Egyszer majd belefárad
A bókolásba a hold is,
Új táncra kedve támad.
Minnaloushe surran a fűben.
Holdfényes szerte a tér.
Fönt a magasban a szent hold
Új szakaszba ér.
Tudja-e Minnaloushe: fénylő,
Nyugtalan szembogarán
Újhold száll teliholdak,
Telihold újak után?
Minnaloushe surran a fűben,
Senki sem ér föl vele,
A változó holdra nyílik
Változó bölcs szeme.
(László Noémi fordítása)
Forrás: Lélektől lélekig
Bemásztam sötét odúdba
a lépcső alá, ahol annyi éven át
hevertél, és megtaláltalak
régi iskolaköpenyek, bevásárlószatyrok,
könyvkötegek közt.
Kirángattalak téli álmodból.
Újból életre öleltelek,
nem törődve hiányzó bal karoddal,
megrövidült jobb lábaddal.
Te nem láthattál engem.
Valaki kiszedte szemedet.
Orrad elmosódott az arcodban,
lábfejedre egy régi barna zoknit varrtak,
hogy helyén tartsa a fűrészport.
A karomba vettelek, úgy ringattalak,
ahogy, emlékszem, engem ringatott valaki
réges-régen. Megmaradt ép füledbe
mindkettőnk számára érthető szavakat suttogtam.
Érintésedtől megújultam.
Egyszer volt, hol nem volt bundás vállad
valaha erősebbnek látszott, mint az enyém.
Emlék, biciklivel a Körpálya úton.
Egy piros, pliszírozott ruha, s mi ketten együtt.
A magunk együgyű módján ikrek vagyunk –
egy öreg játék mackó és felnőtt gyereke.
(Kántor Péter fordítása)
Forrás: Lélektől lélekig
