https://verskucko.com

Címke: ítélet

  • Ady Endre – Mai próféta átka

    „…A föld rakva vérnek ítéleteivel és a város rakva
    álnoksággal… Békességet keresnek, de nem lészen.
    Egy romlás a másikra jő…”

    (Ezékiel próféta, 7.)

    Alázottnál jobban alázva
    Vizsgálom szívem, izmom, kedvem:
    Hol a próféta őrült láza,
    Mely fölőrjöng, tombol az Égre?
    Hát már az átkoknak is vége?

    Úgy szakadtunk be a Pokolba,
    Mintha korbácsra s térítésre
    Dühünk, hangunk sohse lett volna?
    Öldöklő angyalai az Úrnak
    Soha így meg nem öltek Multat.

    Már nem tudjuk, mit veszítettünk,
    Nem gyilkol új vesztések gondja,
    Dermedett álom minden tettünk
    S minden álmunk egy dermedett tett:
    S vagyunk ördögnél esettebbek.

    Már csúfja minden állatoknak
    Isten híres sarja, az Ember
    S a próféták is csak makognak.
    Még mélyebb Pokol, még több Nincsen: –
    Ezt add, Híres, ezt add, Te Isten.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • C. Houghton – Idézet

    „Azok a kifejezések, amelyekkel másokat jellemzünk, keveset mondanak róluk, de nagyon sokat mondanak rólunk.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: ILLÉS

    Ez a villám nyoma,
    E szénné égett, bús-fekete rom.
    Az ember önmagának követelte,
    Az Isten azt felelte: „Nem adom.

    Ez itt próféta-fa.
    Nem fogja látni a letarolt erdőt,
    Rábocsátok egy izzó-tüzes felhőt,
    Magamhoz ragadom.”

    Az ember önmagának követelte,
    Az Isten azt felelte: nem adom.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: A PÁRT VÁLASZOL

    Ember, hogy ne légy csupaszon,
    erőidre és terveidre
    láthatatlan páncélt terítve
    valaha még védelmet adtak
    neked is a legfőbb hatalmak,
    a hiúság és a haszon.

    Most itt dideregsz csupaszon.
    A hiúság, amért megölted,
    magával vitte az erődet,
    s mert haszna nincs semmi igaznak,
    ami maradt lelkedben, az csak
    az érdektelen szánalom.

    Én is így járok, csupaszon.
    De nekem semmi az igazság:
    járom a nagyobb érdek útját.
    Csak az megváltó, aki használ!
    Te nem mozdulsz? Nem is akarsz már
    segíteni a barmokon?

    Akkor mégse vagy rokonom.
    Te! te kívül vagy a világon!
    Nem is nevetsz a butaságon!
    Nem is lázadsz ellene! – Ember,
    most már tudom, hogy idegennel,
    az undor és az unalom

    magányával vitatkozom!
    Ki kellett volna oltanod rég
    az életedet, s hogy bírod még,
    azért bírod csak bizonyára,
    mert tudásod képmutatása
    eddig megvédett utadon.

    Vigyázz! Készítem ostorom:
    mert gyenge vagy a hitre, tettre,
    mert nem figyelsz az emberekre,
    mert érdektelen vagy, beteg vagy,
    mert igazság vagy, szörnyeteg vagy
    s számodra nem lesz irgalom!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc – Hazám, keresztény Európa

    Útálom és arcába vágom:
    – Száz év, de tán kétezer óta
    őrült, mocskos, aljas világ ez,
    ez a farizeus Európa!

    Kenyér s jog helyett a szegényt
    csitítja karddal, üres éggel
    és cinkos lelkiismeretét
    avatag és modern mesékkel;

    száz év, de már kétezer óta
    hány szent vágy halt meg gaz szívében!
    Hazám, keresztény Európa,
    mi lesz, ha bukására döbben,

    mi lesz, ha újra földre száll
    a Megcsúfolt és Megfeszített,
    s mert jósága, hite, imája
    egyszer már mindent elveszített:

    mi lesz, ha megjő pokoli
    lángszórókkal, gépfegyverekkel,
    vassisakos, pestishozó,
    bosszúálló angyalsereggel?

    Mi lesz, ha megjő Krisztus és
    új országot teremt a földön,
    ha elhullanak a banditák
    s nem lesz több harc, se kard, se börtön,

    ha égi szerelmét a földi
    szükséghez szabja ama Bárány
    s újra megvált – óh, nem a jók,
    de a gonoszok vére árán:

    hazám, boldogtalan Európa,
    ha túléled a harcok végét,
    elbírod-e még te az Istent,
    a Szeretetet és a Békét?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hatos Márta – Tarts meg magadnak

    Gyulladnak csaló, villanó fények,
    Millió szeme virraszt az éjnek:
    Betűk kattognak, bús szavak fakadnak…
    Tarts meg Magadnak!

    Legyen bár tiéd a világ kincse,
    És utadat virágszirom hintse,
    Ha téged talán mások is akarnak:
    Tarts meg Magadnak!

    Hullanak könnyek? Rád szakad átok?
    Életed immár sötétnek látod?
    Elsodor vad ár? Felhők szakadnak?
    Tarts meg Magadnak!

    Omlanak sziklák, pusztulnak népek,
    Pusztulnak rosszak, pusztulnak épek,
    Polipkarja van a bűnnek, s a bajnak:
    Tarts meg Magadnak!

    Sorsod legyen dús vagy elátkozott,
    Napod kelőben vagy leáldozott,
    Fejedre babér hull vagy eltaposnak:
    Tarts meg Magadnak!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hatos Márta – Kóborló lelkek

    Van lélek, amely fényével beragyog
    zord erdőt, folyókat, az egész életed.

    Szárnyaló gyermek, megfáradt vándor,
    gondjait, titkát halkan osztja meg veled.

    Szikrázó hévvel örökkön élni vágy,
    szava álom és mindig tiszta láng.

    Nem tud bántani, haragja nincs,
    amerre lép, nyomában ott a kincs.

    Van lélek, amely csapongó, szertelen,
    szelíd vagy vad, mégsem árt soha neked.

    Vannak napsugárral átszőtt lelkek is,
    melyek melege átjárja a te szíved is.

    Kik a mosolyuk mögött könnyet ejtenek,
    s halvány csillagon keresnek helyet.

    Vannak lelkek, kik halkan zümmögők,
    nektárt gyűjtenek, s nem tudod, kik ők.

    Van lélek, amely egy láthatatlan kéz,
    ha elesel, fölemel, s többé nem félsz.

    Van lélek, melynek végtelen sikolya
    szívedbe mar és nem enged el soha.

    Van lélek, amely álnok, hitszegő és hazug,
    éget, mint zsarátnok, ha egyszer bajba jut.

    Van lélek, mely éhesen kóborol, s ha enni, inni
    adsz neki, akkor is menekül, mint a farkasok.

    Van lélek, ki a dicsőség mezején
    kardot kirántva győztesen előre tör,

    s nem látja senki: mellén a csillag
    más harcosok vérétől tündököl.

    Ember!
    Te, ki kóbor és gyarló lelkekkel találkozol,
    hibázol, ha gyűlölsz, ítélsz vagy csodálkozol.

    Csak tudnod kell:
    van lélek, amelyben látod az eget,
    s van, amelyben pokol tüze fenyeget,

    van, mely a sötét éjben utat mutatva neked ragyog,
    s van, amely villanó fényével egyetlen csapással
    halálra sújt!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor – Jóakarat

    „Én jót akartam, – s minden rosszra
    vált…”
    Van-e szörnyűbb szó, szörnyűbb tőrdöfés;
    Mellyel a szív magának ád halált,
    S önnön hajába markol szaggatón
    A kétségbeesés?!

    „Én jót akartam.
    Zephirt vetettem, – és vihart arattam. –
    Szóltam a földnek: gyorsabban forogj! –
    S megindult alattam,
    Mint a horkanó paripa, vadul.
    Egy tégla nem tetszett a templomfalban,
    Megmozgattam, – s a templom összedőlt.
    Én jót akartam.”

    Mikor eljő az ítéletnek napja,
    A végső nap,
    S a maga jussát minden szív kikapja,
    Mikor a Bíró rátekint merőn:
    Egyensúlyozni bűnök tonnasúlyát,
    Egy hópehely a másik serpenyőn,
    Lángtengerek közt keskeny tejfolyó.
    Kárhozat-földjén üdvösség-barázda:
    Jóakarat – elég lesz ez a szó?…

    Forrás: Kedvesch versek – Index.hu

  • Jean Claude Ibert – Mert

    Mert hitt a virágokban,
    a földben, az égben, a tengerben,
    a fájdalomban, a régi szerelemben,
    mert az életben tévedezett,
    mert egyszerű volt és mohó,
    és meghatotta egy leheletnyi tiszta tett,
    mert ártatlan volt, édes, tökéletes,
    mert feláldozta magát a mágusoknak,
    mert nem tudta bűnét,
    se erényét, se éhségét, se bátorságát,
    mert csúnyának látta magát,
    és imádkozott a katedrálisokban,
    mert a holdra figyelt,
    az éjszakára a nyári mezőn,
    eszeveszett örömmel nézte a tüzet,
    mert boldog volt nagyon,
    mert lelke nyugalmas parcellákra
    szabta az időt,
    mert idegen volt itten,
    mert hitt a csodákban,
    az igazság szörnyetege egy napon
    hosszú fürtjeinél fogva a csatorna falára szegezte,
    hogy a mocsok tükrében lássa meg arcát,
    mert szép volt,
    mert elege volt
    abból a világból, ahol az emberek
    nem tudnak emberi nyelven szólni már.

    (Pór Judit fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: A Hadak Útja

    Vörös jelek a Hadak Útján:
    Hunniában valami készül,
    Rongyos hadak, roppant hadak
    Seregelnek vígan, vitézül.

    Máma Tűz-ország Magyarország,
    Fagyott testét a láng befutja.
    Csoda esett. Földre esett,
    Benépesült a Hadak Útja.

    Százezernyi parittyás Dávid
    Készül bízón, dalolva rátok:
    Ejh, jó urak, dicső urak,
    Ilyen gyávák a Góliátok?

    E roppant nép nem Csaba népe,
    Melyről legenda szólott nektek.
    Más nép e nép, ez csak: a Nép,
    A fölkelt Nép. S ugye, remegtek?

    Dobban a Föld s piros virágos,
    Nagy kedvvel a Napot köszöntjük.
    És láng-folyó, szent láng-folyó
    Minden utca, ha mi elöntjük.

    Új hadsereg a Hadak Útján,
    Új legenda, új harcos ének:
    Ez a jövő, a kész Jövő
    S pirkadása a magyar Égnek.

    Ez az ezer évig nyomorgók
    Százszor lesújtott, bús csapatja,
    De az erő, a friss Erő
    S vígságát a nagy Élet adja.

    Ágyú, gyilok, úri bitangság
    Nem fog a mi dús ereinken:
    Ha meghalunk, hát meghalunk
    S ha meghalunk, meghalt itt minden.

    Mi vagyunk: Jövő és Igazság,
    Engesztelés és nagy Itélet,
    És mi vagyunk, csak mi vagyunk
    Jó Sors, ha kell s ha nem kell: Végzet.

    Minden mienk, csak a tűrés nem
    S nincs hatalom, amely megingat
    És hangosan, nagy-hangosan
    Idézzük meg hóhérainkat.

    Ez az ország a mi országunk,
    Itt most már a mi kezünk épít.
    Tobzódtatok, tobzódtatok,
    Éppen elég volt ezer évig.

    Hír és dal ma riongva vág szét
    Városfalak közt, falvan, pusztán:
    Itt van a nép, megjött a Nép
    Vihar-irammal, Hadak Útján.

    Itt van a nép, trónt ülni fog most
    Ezer évig férge a rögnek,
    Itél a nép, ítélni fog
    S ezerszer jaj a bűnösöknek.

    Forrás: MEK