https://verskucko.com

Címke: Jókai Mór

  • Jókai Mór: A nagyszájú hazafiak.

    Hagymát dörzsölsz a szemedhez
    Ugy siratod a népet,
    Vaczkort harapsz, hogy savanyu
    Legyen tőle a képed.
    Nagyot iszol, “csak bor legyék”, lelkednek ez a malaszt, –
    Akkor aztán “jöjj igaz szót hallani jámbor paraszt!”

    “Nagy az adó!” hát ugyan te
    Mit fizetsz Demosthenes?
    Soha egy árva batkát sem
    Még eddig! No most nevess!
    Hasadnak élsz; de hazádtól pénzt és munkát megtagadsz,
    S azt várod, hogy még téged is tartson a jámbor parasaszt.

    “Harczra fel!” S a hol te szolgálsz,
    Melyik az az ezred?
    Az Untauglik ezred! Te csak
    A kuczkód védelmezed.
    S ha megjön a sürgetett harcz, magad a sutban maradsz,
    Hadd menjen a mészárszékre maga a jámbor paraszt.

    “Kezdjük ujra!” Nem félted te
    A hazádat a tűztől,
    Csak pofád ragyogjon tőle,
    Közé dobod az üszköt.

    • De ha baj lesz, te magad majd szokás szerint kiszaladsz,
      S megadja a tréfa árát itthon a jámbor paraszt.

    (1878)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Jókai Mór – Óh Petőfi, ha most élnél!

    Óh, Petőfi, ha most élnél,
    Vajon mihez kezdenél itt?
    Élnéd-e úgy a világot,
    A hogy a többiek élik?
    Szorultságból, mint poéta
    Mit tehetnél mindenfélit?

    Adnál-e ki divatlapot,
    Változatos melléklettel?
    Czifra bolond divatokat,
    S hozzá egész tisztelettel
    Irnád-e, hogy most ezt hordják,
    Azt a “régit” hát feledd el!

    Vagy élczlapot szerkesztenél?
    Próbálgatva, hogyan lehet
    Álruhában átszöktetni
    Egy-egy ártatlan ötletet?
    S hányni a czigánykereket,
    Mikor már senki sem nevet?

    Vagy beállnál, mint munkatárs
    Egy-egy taposó-malomba:
    Irni Schleswigről, Bismarkról
    Pesti Naplóba vagy Honba?
    Épen neked való volna
    Ez a munka, ez a lomha!

    Vagy te is ott volnál régen,
    A hol a többi poéták?
    Kik a lantot elhajíták,
    S biztosító-, hiteladó-
    Intézetekben fogyasztják –
    Nem a tintát, csak a krétát.

    Vagy, nem! Volnál, a ki voltál:
    Ki azt mondja, mit rég mondott,
    Ki nem nézte, merre úsznak?
    A hol gát volt, ott átrontott,
    S bámulnának nagy szemekkel, –
    – Mint gyógyíthatatlan bolondot?

    Az olyan eszmékre, miként
    “Azok” voltak, most nincs bolt-ár;
    A te lángod kihült helye
    Nem tűzhely már, – csupán oltár:
    – Tisztelik; de nem főznek rajt’.
    De jól jártál, hogy meghaltál!

    Forrás: Lélektől lélek

  • Jókai Mór: A magyar nyelv ismét itthon

    Hozott az ég! keblünkbe zárt
    Rég várt vendég, magyar nyelv!
    Lelkünk lelke, szívünk vére,
    Velünk maradj, ne tűnj el.
    Ülj a székbe, mely megillet,
    Tedd fel babér-koronád,
    Erősödjék meg hatalmad
    Hosszú századokon át,
    Hogy e honban ne mondhassa
    Senki többé ezután:

    „Nem tudom a magyar nyelvet,
    Mivel nem tanulhatám.”

    Szálld meg költő s tudós lelkét,
    Hogy írjanak magyarán.
    Tisztaságban, helyességben
    Tündökölve egyaránt.
    Idegen szót, eszmejárást
    Ne hagyj többé mondani.
    Van mi nekünk annál jobb, szebb,
    Csak ki kell választani.
    Hogy e honban ne mondhassa
    Költő, tudós ezután:

    „Nem tudom a magyar nyelvet,
    Mivel nem tanulhatám.”

    Szállj az úri teremekbe:
    Hol eddig más volt divat.
    Tudjon veled elmulatni
    Nagyságos lányod, fiad.
    Casinóban, versenytéren,
    Páholyban, vigalmakon,
    Minden nagy úr tudjon szólni
    A hazai hangokon.
    Hogy e honban ne mondhassa
    Gróf és grófné ezután:

    „Nem tudom a magyar nyelvet,
    Mivel nem tanulhatám.”

    Szállj a jó táblabíróra,
    A ki azzal kérkedik,
    Hogy más nyelven, mint magyarul
    Nem is hallott még eddig.
    S mondd meg néki, hogy nem elég
    Téged viselni szájban,
    Hanem olvasgatni is kell
    Könyvekben és újságban,
    Hogy e honban ne mondhassa
    Senki többé ezután:

    „Beszéltem a magyar nyelvet,
    De b’z én nem olvasgatám.”

    (1859)

    Forrás: Index Fórum – Lélektől lélekig


  • Jókai Mór: Tüzes szerelmi vallomás

    Szerelméről beszélt nagyon Jankó;
    Választottját úgy híták hogy Janka;
    Nem volt ugyan valami szép lányka;
    De birtoka volt igen sok bankó.

    Mondta Jankó, hogy a szive mint ég!
    Akár csak egy feneketlen katlan,
    Melyben Janka nagysám szakadatlan
    Tüzesíthet vasalókat mindég.

    A mínt mondja, hogy a keble lángol:
    Egyszer csak kigyulad a kabátja,
    Érzi szagát, a füstjét is látja:
    Kigyúlt biz az a szerelmi lángtól.

    Hát egy csomag gyufa volt zsebében,
    Azt ő addig nyomkodta, dörzsölte,
    A szerelmi vallomás hevében,
    A míg egyszer lángra lobbant szépen
    S Jankó urfi majd ott égett tőle.