https://verskucko.com

Címke: Jókai Mór

  • Juhász Gyula: Március idusára

    Vannak napok, melyek nem szállnak el,
    De az idők végéig megmaradnak,
    Mint csillagok ragyognak boldogan
    S fényt szórnak minden születő tavasznak.
    Valamikor szép tüzes napok voltak,
    Most enyhe és derűs fénnyel ragyognak.
    Ilyen nap volt az, melynek fordulója
    Ibolyáit ma a szívünkbe szórja.

    Ó, akkor, egykor, ifjú Jókai
    És lángoló Petőfi szava zengett,
    Kokárda lengett és zászló lobogott;
    A költő kérdett és felelt a nemzet.
    Ma nem tördel bilincset s börtönajtót
    Lelkes tömeg, de munka dala harsog,
    Szépség, igazság lassan megy előre,
    Egy szebb, igazabb, boldogabb jövőbe.

    De azért lelkünk búsan visszanéz,
    És emlékezve mámoros lesz tőled,
    Tűnt március nagy napja, szép tavasz,
    Mely fölráztad a szunnyadó erőket,
    Mely új tavaszok napját égre hoztad,
    Mely új remények ibolyáját fontad.
    Ó nagy nap, szép nap, légy örökre áldott,
    Hozz mindig új fényt, új dalt, új virágot!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Jókai Mór: A nagyszájú hazafiak.

    Hagymát dörzsölsz a szemedhez
    Ugy siratod a népet,
    Vaczkort harapsz, hogy savanyu
    Legyen tőle a képed.
    Nagyot iszol, “csak bor legyék”, lelkednek ez a malaszt, –
    Akkor aztán “jöjj igaz szót hallani jámbor paraszt!”

    “Nagy az adó!” hát ugyan te
    Mit fizetsz Demosthenes?
    Soha egy árva batkát sem
    Még eddig! No most nevess!
    Hasadnak élsz; de hazádtól pénzt és munkát megtagadsz,
    S azt várod, hogy még téged is tartson a jámbor parasaszt.

    “Harczra fel!” S a hol te szolgálsz,
    Melyik az az ezred?
    Az Untauglik ezred! Te csak
    A kuczkód védelmezed.
    S ha megjön a sürgetett harcz, magad a sutban maradsz,
    Hadd menjen a mészárszékre maga a jámbor paraszt.

    “Kezdjük ujra!” Nem félted te
    A hazádat a tűztől,
    Csak pofád ragyogjon tőle,
    Közé dobod az üszköt.

    • De ha baj lesz, te magad majd szokás szerint kiszaladsz,
      S megadja a tréfa árát itthon a jámbor paraszt.

    (1878)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Jókai Mór – Óh Petőfi, ha most élnél!

    Óh, Petőfi, ha most élnél,
    Vajon mihez kezdenél itt?
    Élnéd-e úgy a világot,
    A hogy a többiek élik?
    Szorultságból, mint poéta
    Mit tehetnél mindenfélit?

    Adnál-e ki divatlapot,
    Változatos melléklettel?
    Czifra bolond divatokat,
    S hozzá egész tisztelettel
    Irnád-e, hogy most ezt hordják,
    Azt a “régit” hát feledd el!

    Vagy élczlapot szerkesztenél?
    Próbálgatva, hogyan lehet
    Álruhában átszöktetni
    Egy-egy ártatlan ötletet?
    S hányni a czigánykereket,
    Mikor már senki sem nevet?

    Vagy beállnál, mint munkatárs
    Egy-egy taposó-malomba:
    Irni Schleswigről, Bismarkról
    Pesti Naplóba vagy Honba?
    Épen neked való volna
    Ez a munka, ez a lomha!

    Vagy te is ott volnál régen,
    A hol a többi poéták?
    Kik a lantot elhajíták,
    S biztosító-, hiteladó-
    Intézetekben fogyasztják –
    Nem a tintát, csak a krétát.

    Vagy, nem! Volnál, a ki voltál:
    Ki azt mondja, mit rég mondott,
    Ki nem nézte, merre úsznak?
    A hol gát volt, ott átrontott,
    S bámulnának nagy szemekkel, –
    – Mint gyógyíthatatlan bolondot?

    Az olyan eszmékre, miként
    “Azok” voltak, most nincs bolt-ár;
    A te lángod kihült helye
    Nem tűzhely már, – csupán oltár:
    – Tisztelik; de nem főznek rajt’.
    De jól jártál, hogy meghaltál!

    Forrás: Lélektől lélek

  • Jókai Mór: A magyar nyelv ismét itthon

    Hozott az ég! keblünkbe zárt
    Rég várt vendég, magyar nyelv!
    Lelkünk lelke, szívünk vére,
    Velünk maradj, ne tűnj el.
    Ülj a székbe, mely megillet,
    Tedd fel babér-koronád,
    Erősödjék meg hatalmad
    Hosszú századokon át,
    Hogy e honban ne mondhassa
    Senki többé ezután:

    „Nem tudom a magyar nyelvet,
    Mivel nem tanulhatám.”

    Szálld meg költő s tudós lelkét,
    Hogy írjanak magyarán.
    Tisztaságban, helyességben
    Tündökölve egyaránt.
    Idegen szót, eszmejárást
    Ne hagyj többé mondani.
    Van mi nekünk annál jobb, szebb,
    Csak ki kell választani.
    Hogy e honban ne mondhassa
    Költő, tudós ezután:

    „Nem tudom a magyar nyelvet,
    Mivel nem tanulhatám.”

    Szállj az úri teremekbe:
    Hol eddig más volt divat.
    Tudjon veled elmulatni
    Nagyságos lányod, fiad.
    Casinóban, versenytéren,
    Páholyban, vigalmakon,
    Minden nagy úr tudjon szólni
    A hazai hangokon.
    Hogy e honban ne mondhassa
    Gróf és grófné ezután:

    „Nem tudom a magyar nyelvet,
    Mivel nem tanulhatám.”

    Szállj a jó táblabíróra,
    A ki azzal kérkedik,
    Hogy más nyelven, mint magyarul
    Nem is hallott még eddig.
    S mondd meg néki, hogy nem elég
    Téged viselni szájban,
    Hanem olvasgatni is kell
    Könyvekben és újságban,
    Hogy e honban ne mondhassa
    Senki többé ezután:

    „Beszéltem a magyar nyelvet,
    De b’z én nem olvasgatám.”

    (1859)

    Forrás: Index Fórum – Lélektől lélekig


  • Jókai Mór: Tüzes szerelmi vallomás

    Szerelméről beszélt nagyon Jankó;
    Választottját úgy híták hogy Janka;
    Nem volt ugyan valami szép lányka;
    De birtoka volt igen sok bankó.

    Mondta Jankó, hogy a szive mint ég!
    Akár csak egy feneketlen katlan,
    Melyben Janka nagysám szakadatlan
    Tüzesíthet vasalókat mindég.

    A mínt mondja, hogy a keble lángol:
    Egyszer csak kigyulad a kabátja,
    Érzi szagát, a füstjét is látja:
    Kigyúlt biz az a szerelmi lángtól.

    Hát egy csomag gyufa volt zsebében,
    Azt ő addig nyomkodta, dörzsölte,
    A szerelmi vallomás hevében,
    A míg egyszer lángra lobbant szépen
    S Jankó urfi majd ott égett tőle.