Címke: jókívánság

  • Devecseri Gábor – Imátlan ima

    Befejezni a napot szépen,
    bízni az óra örömében,
    az álom hajóján kivárni,
    szeretteinknek jót kívánni,
    élőnek, holtnak, szeretteink
    szeretteinek szép rend szerint,
    örömet kívánni mindahánynak
    (torló percek hullámot hánynak,
    az órák az éjbe ömölnek),
    örömet kívánni az örömnek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Vörösmarty Mihály – Újesztendei szép kívánság

    Kormosan, de tiszta szívvel,
    A füst barna fiai
    Beköszönünk ma hozzátok,
    Házak boldog urai.
    És kívánunk, és óhajtunk
    Újnál újabb esztendőt,
    Szerencsével rakodottat,
    Nem is egyet, sem kettőt,
    Hanem igen, igen sokat,
    Annyit, mint a kis világ,
    Mennyi csillag van az égen,
    Régi fákon mennyi ág.

    De talán az sok is volna;
    Semmiből sem jó a sok;
    Éljetek míg kedvetek tart,
    Éljen úri házatok,
    Míg a szép leány kapós lesz,
    S kedves a bor, és kenyér,
    Míg szomszédba a magyarnak
    Nem kell futni ezekért,

    Míg szívetek, mint a gyertya
    Oly vídámon égdegel,
    Szemetekben az örömtűz,
    És az erő nem hal el; –
    Majd ha egykor kürtőtökben
    A pók szövi hálóját,
    S vendég hagyta házatokból
    Füst nem ontja fel magát,

    Majd ha nem lesz mit vakarni
    Sem odafenn, sem alúl,
    S a korommal a vígság is
    Mindörökre elvonúl,
    Akkor még ki kérdi többé,
    Hány meg hány hét a világ?
    Jobb fekügyék a gödörbe,
    És takarja el magát.

    De az Isten ójon attól! –
    Éljen a szent vígaság,
    Ezt óhajtja a Földvári
    Tűzkármentő Társaság.

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Katona József: Új esztendőre

    Vidám elme
    te! szerelme
    az örökös tavasznak –
    csend és béke
    egy gyermeke,
    kinél búk s ürmök asznak!
    A szerencse
    folyton öntse
    rózsáit öszvényeden,
    elégedés
    vezéred, és
    légyen köröd egy Éden.
    Minden reggel
    víg sereggel
    játsszon a Nap súgára
    (mosolyogva
    lépbe fogva)
    Arcád diadalmára. –
    S Neked intsen
    báj-bilincsen
    jőve az Alkonyodat
    végső fénye,
    hogy rabkénye
    készítse meg álmodat.
    És ha majdan
    e Kor hajdan-
    korrá változik – midőn
    Élet s Halál
    számot talál
    vetni a hosszú időn:
    Akkor, Kedves,
    vedd jól, nedves
    szememböl, végtisztemet;
    Ott örökké
    légy Élőké;
    bár itt egy hant eltemet!!!
    1817.

    Forrás: Versek mindenkinek
    Katona József, Új esztendőre, újév, jókívánság, barátság, élet, halál, idő, ünnepi vers