https://verskucko.com

Címke: jóság

  • Móra László – Karácsony édes ünnepén

    Legyen ma templom minden ember szíve,
    Melyben a lélek szárnyat bontogat!
    Karácsony édes ünnepén
    Legyen imádság minden gondolat.

    Legyen ma templom minden ember szíve,
    S legyen a templom tiszta, szent fehér.
    Karácsony édes ünnepén
    Istennek tetsző legyen a kenyér.

    Szálljon szívünkbe áldott akarat,
    Ez kösse egybe mind a kezeket.
    Karácsony édes ünnepén
    Te légy vendégünk: Jóság, Szeretet!

    Akinek könnyet osztogat az Élet,
    És kín a napja, kín az éjjele,
    Karácsony édes ünnepén
    Ne fuss előle! Ó, beszélj vele!

    Testét takard be s enyhítsd sok sebét!
    Ó, lásd meg, tudd meg: testvér ő veled.
    Karácsony édes ünnepén
    A szíved szépül, őt ha öleled.

    Az emberszívek örökélő őre
    Tegye ma össze mind a kezeket!
    Karácsony édes ünnepén
    Maradj vendégünk: Jóság, Szeretet!

    Forrás: Szeretem a verseket

    K

  • Reviczky Gyula: Karácsonykor

    A zúgolódás, gúny, harag
    Rég halva már szivemben.
    Egy szóval sem panaszkodám
    A kis Jézuska ellen.
    Nem vádolám balgán azért,
    Hogy engem kifelejtett.
    Hogy nem hozott ajándékot,
    Szemem könnyet nem ejtett.

    Lelkem nyugodtan, csöndesen
    Átszáll a nagy világon.
    Imádkozom, hogy Jézusom
    Minden szegényt megáldjon.
    Ágyamra dőlök s álmodom
    Egy régi, édes álmot:
    Boldog, ki tűr és megbocsát,
    S ki szenved, százszor áldott!

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Ady Endre: A Jézuska tiszteletére

    A született Jézus,
    ez igézetes gyermek,
    áldja meg azokat,
    kik a szívünkbe vernek
    mérges szuronyokat.

    Áldassanak bennünk
    a kifeslett vér-rózsák:
    bánat, kín, szenvedés,
    mert Jézus volt a Jóság
    s a nagy, szent türelem.

    Csengessünk csengőkkel,
    szeressünk szeretettel,
    örüljünk, ha sírunk,
    ha ránk tör minden ember
    s ha álul bántatunk.

    A született Jézus
    született így s kívánta,
    hogy ez legyen az üdv:
    minden hívság kihányva
    életünk gömbiből.

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Weöres Sándor: Öregek

    Kodály Zoltán mesternek

    Oly árvák ők mind, az öregek.
    Az ablakból néha elnézem őket,
    hogy vacogó szélben, gallyal hátukon
    mint cipekednek hazafelé –
    vagy tikkadt nyárban, a tornácon
    hogy üldögélnek a napsugárban –
    vagy téli estén, kályha mellett
    hogyan alusznak jóízűen –
    nyújtott tenyérrel a templom előtt
    úgy állnak búsan, csüggeteg,
    mint hervadt őszi levelek
    a sárga porban.

    És ha az utcán bottal bandukolnak,
    idegenül néz a napsugár is
    és oly furcsán mondja minden ember:
    „Jónapot, bácsi.”

    A nyári Nap,
    a téli hó,
    őszi levél,
    tavaszi friss virág
    mind azt dalolja az ő fülükbe:
    „Élet-katlanban régi étek,
    élet-szekéren régi szalma,
    élet-gyertyán lefolyt viasz:
    téged megettek,
    téged leszórtak,
    te már elégtél:
    mehetsz aludni…”

    Olyanok ők,
    mint ki utazni készül
    és már csomagol.
    És néha, hogyha agg kezük
    játszik egy szőke gyerekfejen,
    tán fáj, ha érzik,
    hogy e két kézre,
    dolgos kezekre,
    áldó kezekre
    senkinek sincsen szüksége többé.

    És rabok ők már,
    egykedvű, álmos, leláncolt rabok:
    hetven nehéz év a békó karjukon,
    hetven év bűne, baja, bánata –
    hetven nehéz évtől leláncolva várják
    egy jóságos kéz,
    rettenetes kéz,
    ellentmondást nem tűrő kéz
    parancsszavát:
    „No gyere, tedd le.”

    Forrás: Magyar Kurír

  • Várnai Zseni: A gonoszok erősek

    Azt hittem, hogy a jóság a legfőbb, szent erény,
    jók a gyengék, a gyávák és jó, aki szegény,
    magamat sem dicsérem, talán mert jó vagyok,
    ezért se földön, égen jutalmat nem kapok.

    Mért ápolok szívemben ily csenevész növényt?
    Késsel kéne kivágni e beteg csökevényt,
    amely egy gyönge múltból tengődve itt maradt…
    a gonoszok erősek, s aki erős, szabad.

    Az élet is kegyetlen s nincs benne értelem,
    akit gyengít a jóság, az elhull védtelen,
    kardfogú, nagy vadállat őzecskét lakomáz,
    szelíd az őz és jámbor, de étel, semmi más.

    Ó, engem is megesznek, ha föl nem lázadok,
    tanítsatok meg ölni, okos vadállatok,
    taníts fekete isten, hiszen tiéd a föld,
    diadalod zenéje minden teret betölt.

    A kürtjeid hatalmas hangorkánt zengenek,
    a dobjaid dobognak és pengék pengenek,
    a jóság cincogását e kórus elnyeli,
    hiszen sátáni kedved maga vezényeli.

    Tüzes karnagyi pálcád villámként fölcikáz,
    énekeseid népe intésedre vigyáz,
    a kórus egyre nő és félelmesre dagad,
    diadalodat zengi, s örök uralmadat.

    Végy kórusodba engem, és inkább eldobom
    ezüstszavú, törékeny, kicsiny ezüstsípom,
    rézkürtöt adj kezembe, recsegjen élesen,
    ezüstsípom daláért úgysem volt érdemem.

    Az angyalok karába én már nem juthatok,
    oly testetlen szelíd és oly tiszta nem vagyok,
    kutyák között vonítani, kutyáknak meghagyom,
    erős, fekete isten, te légy a karnagyom.

    Forrás: margitanyakepeslapjai.bloglap.hu