S forog maga körül lassan, nesztelenül,
Senkitől sem hajtva, soha meg nem állva.
Csarnok közepében kereklapu asztal,
Kerek asztallapba sugárzó Nap róva.
Tündérlányok ottan asztalt terítenek,
Terített asztalra ételt, italt tesznek.
Minden kerül oda, szájnak, szemnek kedves,
Útról érkezőnek, rég nélkülözőnek.
Ezután Ilona asztaltól fölkelvén
Szép szerelmes szóval Miklóst is szólítja,
Gyümölcsös kertjébe sétára noszolja,
Gyönyörűszép karját karjába akasztja.
A Világ Kincséhez hogy őt elvezesse,
Aranyalma fáját Miklós megismerje.
Tündérkert közepén áll a csodaszép fa,
Minden nap éjfélre almái megérnek,
Gyönyörű gyümölcsét tündérek élvezik,
Tündérhon lakói boldogan ehetik.
Csodafa tövénél zöldlevél nyoszolya,
Miklós és Ilona most leülnek oda.
Szerelmes szavakkal egymást szólongatják,
Gyönyörű csókokkal egymást ápolgatják.
Ölelkezvén ülvén, akként beszélgetnek,
Alma megérését míg ottan megvárják.
Elmeséli Miklós ide utazását,
Galamb érkezését, útnak indulását,
Sűrű aranyerdőn átal miként jutott,
Két folyón átkelvén ottan miként járt volt.
Szóval mondja neki Gyönyörű Ilona,
Szóval magyarázza ölelő kedvese:
– Szálló fehér galamb a lelket jelenti,
Egymáshoz valókat egymáshoz vezérli.
Forrás: Lélektől lélekig
