https://verskucko.com

Címke: Karinthy Frigyes

  • Karinthy Frigyes – életrajzi szilánk

    Karinthy Frigyes (1887. június 25., Budapest – 1938. augusztus 29., Siófok)
    Foglalkozása: író, költő, drámaíró, publicista, humorista
    Anyja neve: Engel Mária
    Múzsa: Böhm Aranka (második feleség), továbbá a nyelvi humor, az irónia és a korabeli irodalmi élet figurái

    A Nyugat első nemzedékének egyik legsokoldalúbb alkotója, aki a magyar irodalmat a modern humor, a groteszk és a nyelvi játék új szintjére emelte. Az Így írtok ti paródiasorozatával máig páratlan műfajt teremtett: úgy figurázta ki a kortárs írókat és költőket, hogy közben pontosabban értette őket, mint bárki más. A Tanár úr kérem és a Utazás a koponyám körül szerzőjeként generációk alapélménye lett, szatírái és versei mögött pedig gyakran mély emberi szorongás és finom önirónia húzódik. Élete utolsó éveiben agydaganattal küzdött, amely végül legyőzte.

  • Karinthy FrigyesMenekülés

    Mivel már nem bírom tovább
    A gyötrő kínt, mely rám nehézül;
    Mivel szívemből egy lökéssel
    A vallomás kitörni készül;
    Mivel vonaglik gyáva lelkem
    A mámortól, mely átölel;
    Mivel az üdv közel, közel van:
    — Azért futok most innen el.

    Mivel szép vagy, mivel szeretlek,
    Emésztő, görcsös szenvedéllyel;
    Mivel tenélküled kiégett,
    Sötét a lelkem, mint az éjjel;
    Mivel halál van, hol te nem vagy,
    Hideg halál van, mindörökké;
    Mivel csak látni, látni vágylak:
    — Azért nem foglak látni többé.

    A Polikrátesz gyűrűjének
    Zokogja lelkem bús regéjét:
    Kell, hogy az istenek haragját
    A boldogok remegve féljék,
    Én a gyötrelmekért születtem,
    Reménytelen jövék e földre;
    — Azért halok meg messze tőled,
    Lesújtva, gyáván, összetörve.

  • Karinthy Frigyes: Pitypang

    Kezed felé
    Kezed, hajad felé
    Kezed, hajad, szemed felé
    Kezed, hajad, szemed, szoknyád felé
    Mit kapkodok?! – mindegyre kérded
    Hol bosszús-hangosan, hol fejcsóválva, némán –
    Virág
    Mért nem szelíden simogatva
    Ahogy szokás, ahogy mások teszik
    Miért kapkodva, csillogó szemekkel
    És mért nevetek hozzá – szemtelenség!
    Ilyen csúnyán, fülsértő – élesen!
    Eh, rögtön itthagysz, vagy kezemre ütsz!
    Pitypang, ne hagyj itt
    Inkább megmondom
    Megmondom – várj, füledbe súgom,
    Hajtsd félre azt a tincset.
    Kezed felé
    Kezed, hajad felé
    Kezed, hajad, szemed felé
    Kezed, hajad, szemed, szoknyád felé
    Mi kapkod így – hát mégse jut eszedbe?
    Mi kapkod így – még mindig nem tudod?
    Pedig ily bosszús arccal
    Próbálod elhárítani akkor is
    Hajad, szemed, szoknyád lefogva.
    Porzód felé
    Porzód, bibéd felé
    Porzód, bibéd, szárad felé
    Porzód, bibéd, szárad, szírmod felé
    Mi kapkod így, pitypang? – A szél!
    A szél, a szél, a szemtelen bolond szél
    Vígan visítva bosszúságodon.
    Pitypang, mi lesz?
    Ez még csak a szellő
    Ez még csak kapkod és fütyörész
    De én még nem is beszéltem neked a családomról
    Hallod-e, hé!
    Füttyös Zivatar Úr volt az apám – anyám az a híres arkanzaszi Tájfun
    Tölcséres vihar a sógorom –
    Pitypangpehely, kavarogtál-e már ziláltan – alélva
    Felhőbefuró forgószél tetején?
    Jobb lesz, ha nem ütsz a kezemre.

    Forrás: Szeretni tehozzád szegődtem

  • Karinthy Frigyes: Derengés

    Vak voltam – látom a szemed
    Süket voltam – hallom a hangod
    Néma voltam – gügyögni kezdek,
    Légy csendben, hallod?

    Hallod? Torkomba zümmög
    Elnyújtott, furcsa, vádoló panasz:
    De messze, messze, de régi, de mély –
    Hogy sír! Mi az?

    Asszonyt igéző férfi búg,
    Vagy ölbekúszó, gyönge gyermek?
    Anyám, nem jó volt. Szülj meg újra.
    Rossz voltam. Verj meg.

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Karinthy Frigyes: Lecke

    Megcsókoltalak, megmutatni,
    Hogyan kell nékem csókot adni.
    Megfúltál, úgy öleltelek
    Mutatni, hogy ölelj te meg.

    És sírtam is, ölelve térded,
    Mert tudtam, hittem, hogy megérted,
    Bő könnyeim, a könnyü bért,
    Mit értem ontsz, a könnyekért.

    Eldobtam mindent – íme, lásd,
    Hogyan lehet szeretni mást,
    Kiért mindent százszor megadnál,
    Ezerszer jobban önmagadnál.

    Kész vagyok meghalni miattad,
    Hogy élj, hogy meg ne halj miattam,
    Ahogy hiszem, hiszen mutattad.
    Ne tétovázz, ne félj, ne féltsd magad,
    Csak az kap ingyen, aki ingyen ad.

    Mondtam, szeretlek, mondd, szeretsz-e –
    Mindössze ennyi volt a lecke,
    Mindössze ennyi a titok,
    De jaj neked, ha nem tudod.

    Jaj néked, hogyha az egész
    Szabály és példa kárbavész –
    Jobb lett volna meg sem születni
    Nékünk, mint egymást nem szeretni.

    Forrás: –

    PÁSZTOR ÁDÁM: A Lecke (TANÁR ÚR KÉREM)