(ford.: Károlyi Amy)
Akár ha jámbor távozik
és hívja lelkét szelíden,
barátja szól: most búcsúzik
a lehellet, más mondja, nem:
így oldódjunk el nesztelen,
nincs könny-ár, sóhaj-fergeteg,
az öröm is szentségtelen,
ha bámulhatja a tömeg.
Aggaszt e földről-költözés,
találgatjuk hogyan s miért,
de égi szféra-reszketés,
ha messzi van is, mégse sért.
Nem tűrik földi szeretők
(kiknek a lelke testi vágy)
a távolt, elveszítve ők
szerelmük elementumát.
De a miénk tűz-tiszta lett,
magunk se tudjuk micsoda,
érte lelkünk kezeskedett,
nem bánt szem, száj, kéz távola.
Ezért két lelkünk egy marad,
ha mennem is kell, egybe-van,
tágul inkább, de nem szakad,
mint légiessé vert arany.
Két lelkünk csakis úgy lehet,
ahogy körzőn kettős a szár,
tiéd a pontba-rögzített,
mégis mozog, ha párja jár.
S ámbár e szár középen ül,
mégis ha párja útra kél,
hajlik felé, utána dűl,
feláll, mikor az visszatér.
E szár legyél, ki arra tör,
hogy rézsút rohanjon velem;
szilárd-voltodtól ép a kör,
így végzem én a kezdetem.
Forrás: Magyar Bábel
