nem jól keresed
mindig mástól várod a feloldozást
mindig elmenekülsz ha már majdnem rád talál
mindig szégyenlősen lehajtod a fejed
hogy ne láss
vagy üvöltesz
hogy ne hallj
nem akarsz önmagad szemébe nézni
nem akarod hallani saját
belső hangjaid
csak élni akarsz
ahogy lehet…
amilyennek az életet képzeled
létezni
enni
aludni
szeretni
gyűlölni
feledni
persze ki tudja
lehet hogy tényleg csak ennyi…
de valami azt súgja
mást…
többet jelent
Embernek lenni…
Forrás: Lélektől lélekig
Valaha rég
Egy drága-szép
Lovag nagy útra szállott.
Ment, mendegélt,
Száz útra tért,
Kereste Eldorádót.
Azóta agg
A szép lovag,
Szívében átok, átok.
Bármerre ment,
Se fönt, se lent
Nem lelte Eldorádót.
És végtire
Lankadt szíve
Egy árny eléje állott.
Szólt: „Áldalak.
Bús árny-alak,
Mutasd meg Eldorádót.”
„Ott messzi túl,
A Hold kigyúl,
Az Árnyak völgye vár ott.
Vágtass el, el” –
Az árny felel,
„Eléred Eldorádót.”
(Kosztolányi Dezső fordítása)
Forrás: Lélektől lélekig
Én azt hittem, hogy mindig kék,
ragyogó tükör a tenger,
s hogy rejtett aranyszemecskék
kincsével tele az ember.
Hogy járva a tengert, szembe kell
szállni merészen a széllel,
s akkor a hajós csodákra lel,
az idő nagy titkokat érlel.
Szálltam hát, Végtelen, feléd:
hullámok pörölye paskolt.
Ég s víz határa s a tengerfenék
derengett: messzi, deres folt.
S akkor megtudtam, hogy csak néha,
nagyritkán kék a tenger,
és hogy üres és szürke, még ha
csillog is sokszor, az ember.
Láttam földet, hol nincs tó, se folyó –
por és rög, semmi más:
nincs aranyszem a porban, melyből ott
gyúrják az ember fiát.
De tudtam: Nincs szebb feladat,
mint vágyva előre törni:
keresni, kutatni, hol rejlik a mag,
s szeretni, és gyűlölni.
És látni, hogy néha szürke homályon,
átragyog kéken a tenger,
s tudni: tisztább öröm nincs a világon
mint az, ha ember az ember.
Képes Géza fordítása
Forrás: Lélektől lélekig
Járatlan úton, fényen, árnyon át,
Keresem én a mesék városát,
Hol régen éltem, szépen, boldogan,
A várost, amely az álmokba van.
Andersen és Grimm s az Ezeregyéj
Erről a helyről annyi jót regél,
Bizton hiszem, hogy megvan valahol,
Csak azt nem tudom én, hogy merre, hol?
De ha gyermekszemekbe nézhetek,
Melyek reményt és békét fénylenek,
Nem kell nekem Grimm, Andersen se kell,
Megvan az út, mely oda vezet el…
Forrás: Lélektől lélekig
Remélem nem vagyok útban senkinek.
S míg „valahonnan” „bárhova” jutok,
talpam alá éles kövek görögnek.
Valahogy mindig félúton vagyok.
Úton a múltból talán a most felé.
S ha elhiszem, szép jelenem élem,
hegyek zúdulnak a két lábam elé.
Valahogy mindig félúton vagyok.
S néha félek, elfogy alólam az út.
Olykor elfog az a furcsa érzés,
hiába megyek – minden út körbefut.
Valahogy mindig félúton vagyok.
S azt mondják, az út a fontos, nem a cél.
Vezet hitem eltökélt magamban,
s hogy minden lépés a csillagokig ér.
Valahogy mindig félúton vagyok.
Mint ki örökké utazni kényszerül.
Csomagom könnyű, egy szív, s egy lélek.
S próbálok úton maradni – emberül.
Forrás: szeretem a verseket
Felhővé foszlott az erdő,
söprik nyers szelek.
Heggyé tornyosult a felhő.
Hol keresselek?
Korhadt tönkön üldögélek,
nyírkos fák alatt.
Nem tudom már, merre térjek,
honnan várjalak.
Virrasztom a fák tövében
szunnyadó telet.
Éneklek a vaksötétben
lámpásul neked.
Forrás: Lélektől lélekig
Addig kerestelek,
míg meg nem találtál
— s hogy ez megeshetett,
úgy érzem: becsesebb
életnél, halálnál.
Mindaddig vártalak,
míg el nem értelek
s a Pontnyi Pillanat
támasz-pontunk marad,
hol nincs enyém-tied.
Bár naponta meg kell mászni egy-egy vermet;
naponta föl lehet zuhanni a csúcsra!
Az ember, úgy látszik, avégre termett,
hogy mit elért: keresse újra s újra…
Vakon vágtázva is, és át tűzön-vízen,
meg-megmértük végre: mekkora lehet a Kék Végtelen!
— S e győztesen, s e vesztesen,
félálomban suttogjuk: igen.
Álmunk mély és teljes legyen.
S hogy nappal is rólunk álmodjon a Szerelem:
ébredj velem,
Jobbik Felem,
ÉBREDJ VELEM!
Forrás: Lélektől lélekig
Nem vagyok beképzelt, ha azt is képzeled.
Csupán azért, mert nem beszélek veled,
mivel sherwood-i erdőben farkasként élek.
Üldöznek a vadászok, és nem kapok részvétet.
Szótlanul tengődök, nem kérdez meg senki:
– Mi újság barátom? Kit szeretnél szeretni?
Talán bennem van a hiba. Ilyennek születtem.
Járom ösvényem. Társ nélkül. Szüntelen.
Elhagytatok. Elveszett lettem. Az is maradok.
Sötét barlangban bánatomba roskadok,
kiáltsatok és gyújtsatok tüzeket,
találjatok meg engem emberek!
Forrás: Lélektől lélekig
Különös táj lesz, sűrű lesz a csendje,
csak mélabúd halálos húrja szól.
Beleijedsz a süket végtelenbe,
keresni fogsz, és nem leszek sehol.
Forrás: Szeretem a verseket
Mikor születtem, kész volt a világ;
tudásomnak volt híja, nem az égnek,
tudatlanságom láttatott hibái
Ott is, hol lelkesedtek már a vének.
Soká hitette velem valami,
hogy küldetés az én megszületésem:
az ó világon kijavítani,
ami rosszul van, vagy nincs jól egészen.
Sokáig ünnepeltem úgy magam
– táplálta büszkeségemet alázat –
mint alkatrészt, melyre szüksége van
a mindenséget összetartó váznak.
Országokat bejártam; otthon is
– látszatra tétlen – ott se ültem resten,
betűk világába merülve is
a helyemet, a helyemet kerestem!
Hiába. Ép, egész, tökéletes
a pokol is, a föld is és az ég is.
Hadd járjon a világ! Fölösleges
külön kerékként elkeringek én is.
Forrás: Lélektől lélekig
