Próbálgatom, tanulgatom,
hogy ne szeresselek nagyon.
Félelmesek a viharok,
s én romló törzsű fa vagyok.
S minden nagy érzés új gyökér,
mely földbe köt, ha mélyet ér.
Magam hullásra készítem,
gyökereimet gyengítem:
Ha a viharban dőlni kell,
fogódzás nélkül dőljek el.
Forrás: Lélektől lélekig
Húszéves testünk olyan fáradt
a rossz ágytól s a rossz kenyértől,
olyan messze estünk a fénytől.
Az anyáinknak melle nincsen,
se húgainknak tisztessége,
a tisztesség kellett kenyérre.
Se bal, se jobb, se Marx, se Isten,
itt börtön, ott halottat kell siratni,
bután középen kell maradni.
Térdünk fagyottan citerázik,
beteg testünk jeges szél fújja,
ősz is és tél is csak szapulja.
Nincs erőnk barikádra állni,
nincs erőnk igéket dörögni,
ma állásért kell könyörögni.
A jövőt ellopták előlünk
s a küszöbön állnak és várnak
nagyszállítói a halálnak…
1933
Forrás: eternus.hu
Fényből-árnyékból álló test vagy,
halálos repülő,
indokolatlan benned, ami ember,
indokolatlan, ami nő.
Örökös tűzkarokba fonnak az égig érő kínjaid,
de a földön, az agyonégett földön
örökké emel valakid.
Röpülj vagy sírj, a könnyeidnek
arcomra hullik harmata,
röpülj, röpülj, én tartalak,
mintha az Isten tartana.
Forrás: Index.hu / Kedvesch versek
Vállak között zúzolódik szerelmem:
egyszer a villamos elviszi örökre,
hajnalra, trombitaragyogásból
kihullok belőle összetörve,
alvatlan, torzonborz fejemet
lehorgasztom, elveszítem miatta,
a horkolások omlásán kívül,
arcom levélhullás simogatja,
őszi virradat, utcák, megüresedek,
megtelek az ő forgatagával,
gyűlölöm félszárnyú ágyamat,
deres fatörzsnek vetem a hátam,
a kujtorgó kutyák között
áthűlök, kifényesedik lélegzetem,
mint a fejfájás elmém hasogatja
ez a kiszolgáltatott szerelem,
leejtett pohárral törik össze,
segítségért nem kiabálhatok,
késsel kicsorbul, rádióval sivít,
csapok hideg vizével elcsorog,
mire oltalmas fedele megépül,
deres fatörzsnek vetem hátamat,
elhull gyerekkéz-forma levéllel,
bőrrel megkékül, szívvel megszak.
Forrás: Szívzuhogás
Beírtak engem mindenféle Könyvbe
és minden módon számon tartanak.
Porzó-szagú, sötét hivatalokban
énrólam is szól egy agg-szürke lap.
Ó, fogcsikorgatás. Ó, megalázás,
hogy rab vagyok és nem vagyok szabad.
Nem az enyém már a kezem, a lábam,
és a fejem, az is csak egy adat.
Jobb volna élni messze sivatagban,
vagy lenn rohadni, zsíros föld alatt,
mivel beírtak mindenféle Könyvbe
és minden módon számon tartanak.
Forrás: MEK
Gyermekké tettél. Hiába növesztett
harminc csikorgó télen át a kín.
Nem tudok járni s nem ülhetek veszteg.
Hozzád vonszolnak, löknek tagjaim.
Számban tartalak, mint kutya a kölykét
s menekülnék, hogy meg ne fojtsanak.
Az éveket, mik sorsom összetörték,
reám zudítja minden pillanat.
Etess, nézd – éhezem. Takarj be – fázom.
Ostoba vagyok – foglalkozz velem.
Hiányod átjár, mint huzat a házon.
Mondd, – távozzon tőlem a félelem.
Reám néztél s én mindent elejtettem.
Meghallgattál és elakadt szavam.
Tedd, hogy ne legyek ily kérlelhetetlen;
hogy tudjak élni, halni egymagam!
Anyám kivert – a küszöbön feküdtem –
magamba bujtam volna, nem lehet –
alattam kő és üresség fölöttem.
Óh, hogy alhatnék! Nálad zörgetek.
Sok ember él, ki érzéketlen, mint én,
kinek szeméből mégis könny ered.
Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén
nagyon meg tudtam szeretni veled.
1936. máj.
