Címke: kitartás

  • Szepes Mária: Tapasztaltad-e már…

    Tapasztaltad-e már, hogy ami könnyű, erőfeszítés nélkül véghezvihető számodra, az nem igazi értéke sorsodnak, mert már tudod. Átélted. Nem tanulsz újat belőle. Hajlandó vagy már elfogadni azt, hogy ami nehéz, fájdalmas erőfeszítéseket kíván, egyedül attól nőnek lelki izmaid?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Babits Mihály: Mint a kutya silány házában…

    Mint a kutya silány házában,
    legeslegutolsó a családban,
    kiverten és sárral dobáltan,
    és mégis híven és bátran
    kiált egyedül a határban
    fázva és szeleknek kitártan:
    amit kiáltok, úgy kiáltom
    vénen, magamban és ziláltan,
    sárosan, rúgdalva, ruhátlan,
    híven, remegve és bátran.

    Magamra maradtam, magamra
    és hangom mint vén kutya hangja
    rekedt már, vagy mintha a kamra
    mélyéből jönne, tömlöckamra
    mélyéből. (Én vagyok a kamra.)
    És mire fölér ajakamra,
    száz faltól fulladt és bamba,
    mert az élet mosott goromba
    habjaival, és süket és tompa
    iszapot rakott minden ablakomba.

    Nagy almáriumaimban néha
    szalagokat találok, léha
    csecsebecsét. Fakó, únt, méla
    régi divatok maradéka,
    régi gazdagság bús hagyatéka.
    S szólok: »Gyermekeim, ti hangok,
    vegyetek föl néhány cafrangot,
    néhány szalagot és sallangot!«
    És fölvesznek néhány sallangot
    gyermekeim, a megfakult hangok.

    De abban is csak ügyetlenebbek,
    félszegebbek és feszesebbek
    – mint kinőtt ruhában – merevebbek
    s koldus irígyeim nevetnek:
    de a hangok csak jönnek, tolulnak,
    semmivel sem törődnek, kibújnak,
    s botlódva bár, újak és újak,
    gáton, iszapon átnyomulnak,
    s fulnak és túrnak és fúrnak,
    míg cafrangjaik rongyokban lehullnak.

    S kérdem: »Mit jöttök egyre-másra,
    fázva, fulva, fakulva, vásva,
    hogy szégyeneteket mindenki lássa?
    Mért jöttök ki ilyen dadogásra?«
    S felelnek: »Dadogunk, botorkálunk,
    de ki kell jönnünk, egy szó előtt járunk,
    dadogás vagyunk, egy szó jön utánunk,
    követek vagyunk, utat csinálunk.
    Nagy szó, nagy szó a mi királyunk!
    Mi dadogunk, de várj, ki jön utánunk.«

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Parancs János: Merre és hová?

    mintha most kezdődne el az életem
    választanom úgy kellene
    pedig lassan már véget ér

    itt állok ismét az utak kezdetén
    leköpdösve kifosztva üres kézzel
    öregedve is álmodozó balga kamasz

    elhiszem amit hitetve mondanak
    a keserű tapasztalatok dacára
    őrzöm a csenevész lángot

    etetem a tűz falánk kutyáit
    a csontjaimat mardosó mohó pofákat
    nem tudom mi végre mást nem tehetek

    attól tartok erősebb akarat ez nálam
    hiába választanék más célt más utat
    általa ismét csak ide jutnék

    nélküle még ijesztőbb jégvilágba

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gámentzy Eduárd: Nevessünk

    Nevessünk!
    -Szenvedtünk már érte.
    Rajzoljunk Napot az éjsötétre!
    Fessünk virágot kövekre, hóra.
    Felejtsük el, hogy lenne-volna!

    Van mindenünk ami csak számít!
    -Szívünk…
    és könnyünk úgy világít

    Fekete rögökön,
    Tócsákban, sáron,
    Hogy aki keres,
    Az ránk találjon…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Arany János: Enyhülés

    Kél és száll a szív viharja
    Mint a tenger vésze;
    Fájdalom a boldogságnak
    Egyik alkatrésze;
    Az örömnek levegőjét
    Megtisztítja bánat,
    A kizajlott búfelhőkön
    Szép szivárvány támad.

    Tegnap a remény is eltört,
    Az utolsó árboc,
    Csupán a kétség kötött egy
    Gyarló deszka-szálhoz:
    Ma fölöttem és alattam
    Ég és tenger síma;
    Zöld ligetnek lombja bókol
    Felém, mintegy híva. –

    Nem törik a szenvedő szív
    Oly könnyen darabbá,
    Csak ellágyul, s az örömre
    Lesz fogékonyabbá;
    Mint egy lankadt földmüvesnek
    Pihenő tanyája:
    Kész boldogság lesz neki a
    Szenvedés hiánya.

    Nincsen olyan puszta inség
    Hogy magának benne
    A halandó egy tenyérnyi
    Zöld virányt ne lelne;
    És ha ezt a szél behordta
    Sivatag fövénnyel:
    Megsiratja… de tovább megy
    Örökös reménnyel. –

    Sivatagja életemnek!
    Van pihenő rajtad;
    Vészes hullám! szív-hajómat
    Nem szünetlen hajtod;
    Ha nehéz bú és nehéz gond
    Rossz napokat szerze:
    Kárpótolja a nyugalom
    Enyhületes perce.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Márai Sándor: Vándorúton

    Amióta anyám kezén vezetve megtanultam a lépést
    és ordas sziklákon csodák világa felé űzött a vágyam,
    járom az utat külső és belső törvény parancsa szerint;
    porban poroszkált, iszapot kavart, köveken vérzett a lábam,
    de visszafordulni a ködön át sehonnan, sohase vágytam,
    sorsot terelő járatlan utakra lobogó vér tüze vitt.

    Ám az élet egyre többször vágott arcomba sárviharával,
    társaim lettek a csönd, a döccenő gödrök, az örvénylő gond,
    az engesztelés vízesése fehérre fürdette a csontom;
    a gyermekkor fényeitől háborúk halálmenet űzött,
    hajsza, menekülés, vad rohanás derékba törte a ritmust,
    hörgő üvöltés rémemlékeit most is torkomra fojtom.

    Végigtiportam az évek semmibe vesző útjait rendre,
    elvergődtem a vak tilalmak lélekvesztő zegzugain át
    a szabad homlokú emberiség sugárút rengetegébe;
    mert innen mérik mindenki szívéhez a friss életütemet,
    innen terelik a tegnap és holnap acélívei alatt
    minden álmunkat, ami ezután szemünk sarkába se fér be.

    Útitársaim lettek immár csalhatatlanul valahányan:
    a tejízű reggel, a sós nappalok, a frissen szántott este,
    a fésűs szél, a doromboló vizek, a bölcsen konok hegyek;
    és úttalan utakon is mindig feszesen lépem a ritmust,
    elébe vágok a morc halálnak, hogy végigjárhassam a sort,
    és tévelygés nélkül, dudorászva előre megyek, csak megyek.

    Forrás: meglepetesvers.hu

  • Kányádi Sándor: Zsörtölődő

    Elegünk van már,
    elegünk.
    Meddig kell még di-
    deregnünk?
    Mondják a kupás-
    cserepet
    megülő fagyos
    verebek.

    Télen átal is
    nyaraló
    fecskének lenni
    volna jó,
    csettegeti a
    porkahó
    alatt csőrölő
    kis rigó.

    Varjú körözget,
    billeget,
    letácsol rigót
    s verebet.
    Hogyha kedves a
    tollatok,
    annyit ne sopán-
    kodjatok.

    Megértem én már
    eleget,
    ennél is zordabb
    teleket.
    De olyat eddig
    sohasem,
    hogy vége egyszer
    ne legyen.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kamarás Klára: Valaki mindig visszahív

    Mikor úgy érzem nincs tovább,
    utolsót lobbant már a láng,
    egy furcsa árnyék hívogat,
    hiába minden áldozat…,
    valaki mindig visszahív…

    Valaki mindig visszahív,
    mikor zokogva fáj a szív,
    mikor a kétség és tudás
    egymásra ront, s a pusztulás
    szegény, bolond fejemre száll…

    Szegény bolond fejemre száll
    a sűrű éj s a rút halál,
    és megfogják a vállamat,
    már csak egy végső pillanat,
    de mindig van egy fénysugár…

    …de mindig van egy fénysugár,
    vagy egy parányi fénybogár,
    mely megmutatja mennyit ér
    az élet, s újra jót ígér,
    mikor úgy érzem, nincs tovább.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Arnaud Desjardins: Idézetek

    „Vannak olyan napok, mikor az ég szürke, de ez nem jelenti azt, hogy a nap örökre eltűnt.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Müller Péter: Idézetek

    „Gyűjts erőt, dolgozd fel a múltad emlékeit, és jól figyelj, mert ahol eltörtél, ott leszel erős, ahol vesztettél, ott leszel legyőzhetetlen. Az Igaz Ember nem menekül a múltjától, bármilyen sötét volt is, mert kudarcaiból lesz hatóanyag, vereségeiből diadal – tragédiái érlelik naggyá.”

    Forrás: Lélektől lélekig