Tapasztaltad-e már, hogy ami könnyű, erőfeszítés nélkül véghezvihető számodra, az nem igazi értéke sorsodnak, mert már tudod. Átélted. Nem tanulsz újat belőle. Hajlandó vagy már elfogadni azt, hogy ami nehéz, fájdalmas erőfeszítéseket kíván, egyedül attól nőnek lelki izmaid?
Forrás: Lélektől lélekig
Mint a kutya silány házában,
legeslegutolsó a családban,
kiverten és sárral dobáltan,
és mégis híven és bátran
kiált egyedül a határban
fázva és szeleknek kitártan:
amit kiáltok, úgy kiáltom
vénen, magamban és ziláltan,
sárosan, rúgdalva, ruhátlan,
híven, remegve és bátran.
Magamra maradtam, magamra
és hangom mint vén kutya hangja
rekedt már, vagy mintha a kamra
mélyéből jönne, tömlöckamra
mélyéből. (Én vagyok a kamra.)
És mire fölér ajakamra,
száz faltól fulladt és bamba,
mert az élet mosott goromba
habjaival, és süket és tompa
iszapot rakott minden ablakomba.
Nagy almáriumaimban néha
szalagokat találok, léha
csecsebecsét. Fakó, únt, méla
régi divatok maradéka,
régi gazdagság bús hagyatéka.
S szólok: »Gyermekeim, ti hangok,
vegyetek föl néhány cafrangot,
néhány szalagot és sallangot!«
És fölvesznek néhány sallangot
gyermekeim, a megfakult hangok.
De abban is csak ügyetlenebbek,
félszegebbek és feszesebbek
– mint kinőtt ruhában – merevebbek
s koldus irígyeim nevetnek:
de a hangok csak jönnek, tolulnak,
semmivel sem törődnek, kibújnak,
s botlódva bár, újak és újak,
gáton, iszapon átnyomulnak,
s fulnak és túrnak és fúrnak,
míg cafrangjaik rongyokban lehullnak.
S kérdem: »Mit jöttök egyre-másra,
fázva, fulva, fakulva, vásva,
hogy szégyeneteket mindenki lássa?
Mért jöttök ki ilyen dadogásra?«
S felelnek: »Dadogunk, botorkálunk,
de ki kell jönnünk, egy szó előtt járunk,
dadogás vagyunk, egy szó jön utánunk,
követek vagyunk, utat csinálunk.
Nagy szó, nagy szó a mi királyunk!
Mi dadogunk, de várj, ki jön utánunk.«
Forrás: Lélektől lélekig
mintha most kezdődne el az életem
választanom úgy kellene
pedig lassan már véget ér
itt állok ismét az utak kezdetén
leköpdösve kifosztva üres kézzel
öregedve is álmodozó balga kamasz
elhiszem amit hitetve mondanak
a keserű tapasztalatok dacára
őrzöm a csenevész lángot
etetem a tűz falánk kutyáit
a csontjaimat mardosó mohó pofákat
nem tudom mi végre mást nem tehetek
attól tartok erősebb akarat ez nálam
hiába választanék más célt más utat
általa ismét csak ide jutnék
nélküle még ijesztőbb jégvilágba
Forrás: Lélektől lélekig
Nevessünk!
-Szenvedtünk már érte.
Rajzoljunk Napot az éjsötétre!
Fessünk virágot kövekre, hóra.
Felejtsük el, hogy lenne-volna!
Van mindenünk ami csak számít!
-Szívünk…
és könnyünk úgy világít
Fekete rögökön,
Tócsákban, sáron,
Hogy aki keres,
Az ránk találjon…
Forrás: Lélektől lélekig
Kél és száll a szív viharja
Mint a tenger vésze;
Fájdalom a boldogságnak
Egyik alkatrésze;
Az örömnek levegőjét
Megtisztítja bánat,
A kizajlott búfelhőkön
Szép szivárvány támad.
Tegnap a remény is eltört,
Az utolsó árboc,
Csupán a kétség kötött egy
Gyarló deszka-szálhoz:
Ma fölöttem és alattam
Ég és tenger síma;
Zöld ligetnek lombja bókol
Felém, mintegy híva. –
Nem törik a szenvedő szív
Oly könnyen darabbá,
Csak ellágyul, s az örömre
Lesz fogékonyabbá;
Mint egy lankadt földmüvesnek
Pihenő tanyája:
Kész boldogság lesz neki a
Szenvedés hiánya.
Nincsen olyan puszta inség
Hogy magának benne
A halandó egy tenyérnyi
Zöld virányt ne lelne;
És ha ezt a szél behordta
Sivatag fövénnyel:
Megsiratja… de tovább megy
Örökös reménnyel. –
Sivatagja életemnek!
Van pihenő rajtad;
Vészes hullám! szív-hajómat
Nem szünetlen hajtod;
Ha nehéz bú és nehéz gond
Rossz napokat szerze:
Kárpótolja a nyugalom
Enyhületes perce.
Forrás: Szeretem a verseket
Amióta anyám kezén vezetve megtanultam a lépést
és ordas sziklákon csodák világa felé űzött a vágyam,
járom az utat külső és belső törvény parancsa szerint;
porban poroszkált, iszapot kavart, köveken vérzett a lábam,
de visszafordulni a ködön át sehonnan, sohase vágytam,
sorsot terelő járatlan utakra lobogó vér tüze vitt.
Ám az élet egyre többször vágott arcomba sárviharával,
társaim lettek a csönd, a döccenő gödrök, az örvénylő gond,
az engesztelés vízesése fehérre fürdette a csontom;
a gyermekkor fényeitől háborúk halálmenet űzött,
hajsza, menekülés, vad rohanás derékba törte a ritmust,
hörgő üvöltés rémemlékeit most is torkomra fojtom.
Végigtiportam az évek semmibe vesző útjait rendre,
elvergődtem a vak tilalmak lélekvesztő zegzugain át
a szabad homlokú emberiség sugárút rengetegébe;
mert innen mérik mindenki szívéhez a friss életütemet,
innen terelik a tegnap és holnap acélívei alatt
minden álmunkat, ami ezután szemünk sarkába se fér be.
Útitársaim lettek immár csalhatatlanul valahányan:
a tejízű reggel, a sós nappalok, a frissen szántott este,
a fésűs szél, a doromboló vizek, a bölcsen konok hegyek;
és úttalan utakon is mindig feszesen lépem a ritmust,
elébe vágok a morc halálnak, hogy végigjárhassam a sort,
és tévelygés nélkül, dudorászva előre megyek, csak megyek.
Forrás: meglepetesvers.hu
Elegünk van már,
elegünk.
Meddig kell még di-
deregnünk?
Mondják a kupás-
cserepet
megülő fagyos
verebek.
Télen átal is
nyaraló
fecskének lenni
volna jó,
csettegeti a
porkahó
alatt csőrölő
kis rigó.
Varjú körözget,
billeget,
letácsol rigót
s verebet.
Hogyha kedves a
tollatok,
annyit ne sopán-
kodjatok.
Megértem én már
eleget,
ennél is zordabb
teleket.
De olyat eddig
sohasem,
hogy vége egyszer
ne legyen.
Forrás: Lélektől lélekig
Mikor úgy érzem nincs tovább,
utolsót lobbant már a láng,
egy furcsa árnyék hívogat,
hiába minden áldozat…,
valaki mindig visszahív…
Valaki mindig visszahív,
mikor zokogva fáj a szív,
mikor a kétség és tudás
egymásra ront, s a pusztulás
szegény, bolond fejemre száll…
Szegény bolond fejemre száll
a sűrű éj s a rút halál,
és megfogják a vállamat,
már csak egy végső pillanat,
de mindig van egy fénysugár…
…de mindig van egy fénysugár,
vagy egy parányi fénybogár,
mely megmutatja mennyit ér
az élet, s újra jót ígér,
mikor úgy érzem, nincs tovább.
Forrás: Lélektől lélekig
„Vannak olyan napok, mikor az ég szürke, de ez nem jelenti azt, hogy a nap örökre eltűnt.”
Forrás: Lélektől lélekig
„Gyűjts erőt, dolgozd fel a múltad emlékeit, és jól figyelj, mert ahol eltörtél, ott leszel erős, ahol vesztettél, ott leszel legyőzhetetlen. Az Igaz Ember nem menekül a múltjától, bármilyen sötét volt is, mert kudarcaiból lesz hatóanyag, vereségeiből diadal – tragédiái érlelik naggyá.”
Forrás: Lélektől lélekig
