A vén sirásó haldokol:
Vígan tehát ágya körül!
Ki annyit sírba fektetett,
Most a sor őreá kerül.
Hajrá fiúk! ez a pohár
Az elfolyt nyolcszáz-ötvenért!
Kíván, – nincs egy nap híja se –
Bohó, ki többet is remélt!
Már ezt leőrtük, úgy ahogy,
Ami kevés még hátra van,
– Habár csak ellentétül is –
Virrasszuk dal között, vígan.
Hajrá fiúk! ez a pohár
Ama békés türelemért,
Hogy a halandó újba kezd,
Ha egy rossz ó-évet lemért!
Hányan vagyunk, kik a sorstól
Rongyot kapánk élet helyett,
Mégis, mivelhogy nincs különb,
Hordjuk biz azt, amíg lehet!
Hajrá fiúk! ez a pohár
A szenvedő embernemért,
Mely várva tűr, csalódva hisz –
S túl bírja élni a reményt!
Zörgetnek a ház ablakán:
Egy vak madár az, mely repűl,
A förgeteg; – mint fiú, esik!
Maradhat! tágasabb kivűl.
Hajrá fiúk! ez a pohár
Azért, ki bujdokolva jár
És nincs, hová – egy ilyen éjt
Kihúzni – hajtaná fejét!
Mit bánjuk, hogy lejár az év!
Énekre ajk és táncra láb!
Használja, ki mozogni tud,
Ezt az előnyét legalább.
Hajrá fiúk! ez a pohár…
Föl a kehelyt, koccantsatok!
Csörgése szóljon, hogy kikért,
És szóljon az, hogy hallgatok.
Vígan! az ó év haldokol,
Nevessünk mint örökösi, –
Pedig bizony semmit se hágy
Annak, ki végpercét lesi.
Hajrá fiúk! ez a pohár
Az évért, mely kiszenvede;
Emléke fönn lesz holnap is…
Egy kis mámor futó köde.
Forrás: magyar-versek.hu
