Nincs szó, nincs jel,
nincs rajzolt virág.
Nem szállhat az égen
szárnya tört madár.
Nincs jó, ami jó,
nincs már, aki felel.
Nincs hely, ahová visszatér,
ki útra indul el.
Hol az arc, hol a kéz?
Akiért, s csak azért?
Hol a tér, ahol a fény
hozzád még elér?
Kell, te legyél,
ki Nap lesz Éj után —
te légy, aki megtalál
egy régi balladát.
Ki szívét osztja szét,
ő lesz a remény —
Ki szívét osztja szét,
az élet, csak övé —
Ki szívét osztja szét,
követik merre jár,
hegyeken és tengereken túl
értik majd szavát.
Így légy te a jel,
ki új útra talál,
ki elmeséli valamikor
egy lázas éjszakán.
Ami volt, s amiért:
— az minden a miénk! —
de szava lesz a megbocsátás,
szava a szenvedély.
Az légy, ki sose fél,
ki a szívek melegét
összegyűjti két karjába,
mit nem téphet senki szét.
Választott, ki a múltat
magában oldja fel,
őrző, ki érzi a hajnalt,
tudja ébredni kell.
Ha félsz, gyere állj mellém —
szívem, szívedhez ér…
Forrás: Lélektől lélekig
