A széles utcák alkonyi porában
A csorda ballag hangtalan haza
S a vén torony erkélyén egymagában
Dalol a kürtös. Égbe száll szava.
Alkony porában, nagy magyar magányban
Így áll a költő sorsa magasán
S az alkonyatnak egyre nő az árnya
És egyre bánatosabb a magány.
Forrás: MEK
(1877. november 22., Érmindszent – 1919. január 27., Budapest)
Anyja: Pásztor Mária
Múzsái: Diósyné Brüll Adél (Léda), Boncza Berta (Csinszka)
A modern magyar líra megújítója, a Nyugat első nemzedékének vezéralakja.
Verseiben a szerelem, a hit, a magyarság és az emberi lét küzdelmei egymásba fonódnak.
Életében egyszerre volt rajongott és elutasított, halála után pedig irodalmi ikonná vált.
A Léda-versek szenvedélye és a Csinszka-kapcsolat emberibb tónusai együtt rajzolják ki költészetének ívét.
Ma is ő az egyik legélőbb hang a 20. századi magyar költészetből.
Díj: posztumusz Kossuth-díj (1949).
Légy a szerelem szélén is bátor:
szeress engemet, Horváth Erzsi!
Mert a lebillent mérlegű ágyon
nincs többé játék.
Már fiam is csak a hinta álom
lengeti hozzád.
Sorsom örökség: tág a világom,
szűk Magyarország.
Mit akar itt ez a kéz a számon?
Csillagi csöndet emberi tájon?!
Hogy ami fáj, szótlanul fájjon?
Költő vagyok én: magyar költő!
Csak ami szívemen tollászkodik,
az röpül el az én számról.
Szeress engemet, Horváth Erzsi:
légy a szerelem szélén is bátor!
Majd összeterelem kis családom,
aklok melege szobánk belengi,
s tested füvére, én édes párom,
kicsapom tíz ujjam legelni.
Csak légy mindenek szélén is bátor,
és szeress engem, Horváth Erzsi!
Forrás: Szívzuhogás
Falon az inga lassú fénye villan,
Oly tétován jár, szinte arra vár,
Hogy ágyam mellett kattanjon a villany,
S a sötétben majd boldogan megáll.
Pihenjünk. Az álomba merülőnek
Jó dolga van. Megenyhül a robot,
Mint ahogy szépen súlya vész a kőnek,
Mit kegyes kéz a mély vízbe dobott.
Pihenjünk. Takarómon pár papírlap.
Elakadt sorok. Társtalan rimek.
Megsimogatom őket halkan: írjak?
És kicsit fájón sóhajtom: minek?
Minek a lélek balga fényüzése?
Aludjunk. Másra kell ideg s velő.
Józan dologra. Friss tülekedésre.
És rossz robotos a későnkelő.
Mi haszna, hogy papírt már jó egypárat
Beírtam? Bolygott rajtuk bús kezem,
A tollra dőlve, mint botra a fáradt
Vándor, ki havas pusztákon megyen.
Mi haszna? A sok téveteg barázdán
Hová jutottam? És ki jött velem?
Szelíd dalom lenézi a garázdán
Káromkodó és nyers dalú jelen.
Majd egyszer… Persze… Máskor… Szebb időkben…
Tik-tak… Ketyegj, vén, jó költő-vigasz,
Majd jő a kor, amelynek visszadöbben
Felénk szive… Tik-tak… Igaz… Igaz…
Falon az inga lassú fénye villan,
Aludjunk vagy száz évet csöndben át…
Ágyam mellett elkattantom a villanyt.
Versek… bolondság… szép jó éjszakát!
Forrás: MEK
Magam vagyok.
Nagyon.
Kicsordul a könnyem.
Hagyom.
Viaszos vászon az asztalomon,
Faricskálok lomhán egy dalon,
Vézna, szánalmas figura, én.
Én, én.
S magam vagyok a föld kerekén.
Forrás: MEK
Fekete leplét félredobva
A város ébred halk morajjal,
S miként ha rajtunk mosolyogna,
Pirosan ránk köszönt a hajnal.
Néhány bolond poéta-lélek
A kávéházban üldögélünk,
Való-igaz, hogy csúnya élet,
Melyet így álmodozva élünk.
Egyik se kormányozza sorsát,
Csöndes, nyugalmas, enyhe révbe,
A mi hazánk egy álomország,
A kávéházak szürkesége.
A mi hazánk egy kerek asztal,
Amelyen ott gőzöl a csája,
S a csüggedésben megvigasztal
A sült galamb teóriája.
És egyikünk sem szólna akkor,
Mikor a más mélázva hallgat,
S hazavánszorgunk virradatkor,
Hősei egy szomorú dalnak.
Mikor az utcára kiérünk,
Ott kint a reggel fénye pirkad,
Álmatlanul aludni térünk,
S előlről kezdjük álmainkat.
