Imádkozom, halkan, szomorúan.
A szó megtorpan, mire odaér:
A mi mindennapi… Rég nincs, Uram,
az asztalunkon egy falat kenyér.
Forrás: Lélektől lélekig
Címke: könyörgés
-
Áprily Lajos: Miatyánk
-
Berzsenyi Dániel: Esdeklő szerelem
Ím, a nap leereszkedik
Thétis bíbor keblébe,
S mosolyogva emelkedik
Luna szemérmes képe.Az esti szellő fuvalma
Édes álmot lengedez,
Az ég békés s nyugodalma
Hegyet-völgyet béfedez.De ah, az én siránkozó
Szememre nem hullatja
Balzsamát az illatozó
Esthajnal csillagzatja!Lehajtom árva fejemet,
De gondjaim felköltik,
S nyughatatlan kebelemet
Fájdalmakkal eltöltik.Bágyadtságom ha bézárja
Néha fáradt szememet,
Kinyitja könnyeim árja,
S mossa halvány képemet.Jaj, semmi nem enyhítheti
Sérült szívem sebeit!
Mert a szerelem égeti
Minden titkos ereit.Csak nálad van gyógyító szer,
Te, ki azt megsebzetted,
Ki a szerelemnek ezer
Tőrét rám lehelletted!Téged várnak kiterjesztve
Reszkető két kezeim,
Téged az égre függesztve
Sírdogáló szemeim.Egy tekinteted gyilkosom
S boldogítóm tud lenni,
Szánj meg, Kegyes! légy orvosom:
Ne hagyj holtig epedni.Süllyedek! nyújtsd karjaidat,
Míg el nem fogy életem,
Míg elhervadt ajakimat
Ajakidra tehetem.Forrás: Lélektől lélekig
-
Reményik Sándor: Ne próbálj!
Engem gyengébbnek faragtál ki,
Hogysem próbáidat
Állhatnám, Uramisten
Dícsérve Téged rendületlenül.
Azért ígyen könyörgök Hozzád:
Ne próbálj engemet!
Tudom, hogy vannak választottjaid,
Akiket szentté finomít a bánat,
Akiket hőssé edz a szenvedés,
Akik áldják és magasztalják
Süvöltő ostorod,
Mert minden csapás nyereség nekik.
Nem én, nem én!
Én igazabbá, emberebbé
Nem tisztulok sötét eged alatt.Engem csak torzzá teszel és fonákká,
Engem csak összetörsz,
De szobrot szenvedéssel
Mégsem faragsz belőlem, Istenem.
Nekem kék szemed derült ege kell,
Örök mosolyod aranykupolája,
Őszi erdőkben halk lélekzeted:
Hogy kinyíljék szívem,
Szépségben s szeretetben – másokért,
Hogy ne kerengjek, mint a kerge állat
Veszett irammal, öntudatlanul
Önzésem és nyomorúságom
Őrült köreiben.
Ha azt akarod, hogy dícsérjelek
Szárnyaló énekkel, én Istenem:
Adj enyhülést, ne próbálj engemet!Forrás: Lélektől lélekig
-
Reményik Sándor – Maradj velem!
Maradj velem – hisz nem kívánok semmit
Tetőled, csak hogy néha lássalak.
Maradj velem, csak hogy mint illat lengd be
Néhanapján nagy árvaságomat!
Maradj velem, szólj hozzám néha-néha,
S ha én is szólok: rossznéven ne vedd –
Szeresd versem rendetlen ritmusát
S számláld rendetlen szívverésemet!
Különben maradj hites uradé –
Különben maradj Krisztus uradé –Az egyiktől is ennyit kértem én.
A másiktól is ennyit kértem én.
Te tudod Isten: bűn volt-e vajon
Ez a könyörgés és ez a remény –?
Elvitted egyikét a föld alá,
És más tájékra most a másikat.
Itt hagytál engem tehetetlenül
Könyörtelen csillagaid alatt.Hisz néha fényes híd a messzeség,
De máskor mégis nagyon-nagyon kell
A biztonság, hogy kéznyújtásnyira
Itt van valaki – kell egy kis „közel” –
A néhanapos drága lehetőség:
Az egy-város, a szomszéd-utca kell.
S egy hozzámhajló röpke pillanat,
Mely megsimítson, mint virágos ág.
Elmúlhat tőlem különben örökre:
Mit szerelemnek szólít a világ.Maradj velem! Leszáll az én napom.
Bagoly huhog szálló napom felett.
Maradj velem! E jajra ki felel:
A világ végezetéig veled?!
Maradj velem! Oly örök ez a kérés!
És tiszta, mint a hó kristályai.
Maradj velünk: Jézust is erre kérték
Alkonyba-hulló tanítványai.Forrás: Lélektől lélekig
-
Ecsedi Éva – Kedvesem
Ne szégyellj engem, hozzád tartozom,
ne szégyelld kopott ruhám, kopott bakancsom.
Szegénységem emelt fővel vállalom,
leteszem eléd egyetlen vagyonom,
csillogó szelencém csupán álom,
bükkfa ládába rejtettem – – –
Higgy nekem kedvesem, szótlan csenddel
ölellek körül, megérkezek újra otthonunkba,
s a szelídült vihar után, fejem válladra hajtom.
Kezedre csókolom fagyott ajkam, mosolyom,
mit hideg vackomon a magány hagyott emlékül.
Görcsös félelmed hagyd az ajtón kívül,
kioldozlak köteleid gúzsából.Kulcsot hoztam, messziről jövök,
távoli országokon át, szomjam nem oltotta
idegen források vize, adj innom a te forrásod
friss nektár. Napkeltével indultam, utak nyíltak
végtelen időkön keresztül, vezetett a fény,
mögöttem árnyak loholtak. Kedvesem hagyd,
hadd szeresselek még. Szemedbe merült tekintettel
nézlek, arcodon könnyek futnak, félelmünk
keveredik, elveszett boldogság. Egeket tépek neked,
lábaid elé teszem a bolondok aranyát.
Kellj fel kedvesem, ne hidd, hogy részeg vagyok,
csak valami látomás gyötör szüntelen.
Zuhansz a magasból, távolodsz egyre messzebb.Ne hagyj itt! Látod feléd nyújtom kezem.
Ne hagyj itt! Látod eléd teszem a hegyeket,
azokon lépj hozzám. Madarakat küldök,
emeljenek, s ne hagyják porcelántested összetörni.
A horizont legendájának könyve őrzi neved,
vörös pírral írt betűk. Kedvesem, örvénybe kerültem,
tegnapokba merült álmokkal vívódok,
kedvesem hagyd, pillanatképekben is szeretnélek,
látod, lenhajammal takarlak, így adok oltalmat,
védőn féltve a múlt rémeitől.
Magaddal vitted utolsó levelem, mit zokogva írtam,
mond kedvesem, mondd, hogy elolvastad,
mond, még egyszer utoljára, hogy jó volt velem…Forrás: Lélektől lélekig
-
Móra Ferenc: Téli imádság
Már megmutattad nagy hatalmadat,
Az ember félve jár eged alatt.
Reszketve bújik meg hajlékiba,
Mint száraz lomb közt az alvó csiga,
Egész határunk rívó puszta lett —
Uram, parancsold vissza a telet!Nézd rózsafánkat ott a kert szegén,
Tán a tavaszról álmodott szegény,
Mikor a fagy orozva szállta meg
És forgácsokra tépte a hideg,
Soha se hajt az többet levelet —
Uram, parancsold vissza a telet!Hát ez az istenadta kis madár,
Kit vigaszunkra itt hagyott a nyár,
S most megfagyottan néz az égre fel
Világvesztett kis szemeivel,
Az ártatlan neked mit vétett?
Uram, parancsold vissza a telet!Kis lányom arca, nézd, milyen fagyos,
Ma angyalodhoz nem hasonlatos,
Dermedt kis ajka fájósan remeg,
Szeméből könnyet perget a hideg,
Ó, mennyivel szebb, amikor nevet —
Uram, parancsold vissza a telet!Forrás: Szeretem a verseket
-
Reményik Sándor: Maradj velem!
Maradj velem – hisz nem kívánok semmit
Tetőled, csak hogy néha lássalak.
Maradj velem, csak hogy mint illat lengd be
Néhanapján nagy árvaságomat!
Maradj velem, szólj hozzám néha-néha,
S ha én is szólok: rossznéven ne vedd –
Szeresd versem rendetlen ritmusát
S számláld rendetlen szívverésemet!
Különben maradj hites uradé –
Különben maradj Krisztus uradé –Az egyiktől is ennyit kértem én.
A másiktól is ennyit kértem én.
Te tudod Isten: bűn volt-e vajon
Ez a könyörgés és ez a remény –?
Elvitted egyikét a föld alá,
És más tájékra most a másikat.
Itt hagytál engem tehetetlenül
Könyörtelen csillagaid alatt.Hisz néha fényes híd a messzeség,
De máskor mégis nagyon-nagyon kell
A biztonság, hogy kéznyújtásnyira
Itt van valaki – kell egy kis „közel” –
A néhanapos drága lehetőség:
Az egy-város, a szomszéd-utca kell.
S egy hozzámhajló röpke pillanat,
Mely megsimítson, mint virágos ág.
Elmúlhat tőlem különben örökre:
Mit szerelemnek szólít a világ.Maradj velem! Leszáll az én napom.
Bagoly huhog szálló napom felett.
Maradj velem! E jajra ki felel:
A világ végezetéig veled?!
Maradj velem! Oly örök ez a kérés!
És tiszta, mint a hó kristályai.
Maradj velünk: Jézust is erre kérték
Alkonyba-hulló tanítványai.Forrás: Lélektől lélekig
-
Hatos Márta: Alázattal kérem
Ember embernek farkasa,
embertelen a világ,
ösztöntörvények uralkodnak,
a szemeket fedi homály.Nem látjuk, hogy ezer sebből
vérzik milliónyi kisgyerek,
pedig mindig hittük és
reméltük, a világ kerek,
s fordul majd emberek sora
rosszról jóra is talán,
elmúlik irigység, gonoszság,
s az ember talpra áll…De veszettek, vadak, ölnek,
vérben fetrengenek,
nézed undorodva,
talán nem is hiszed:
a világ elveszett.Vérszagra gyűlő vadakat
a hit nem állítja meg.Uram!
Ha látod, mi van itt a földön,
az egymást megmaró vadak közé,
egy kis szeretetet…
ha szíveskednél hinteni!Forrás: Lélektől lélekig
-
Juhász Gyula: Ne bántsátok a lombokat
Ne bántsátok a lombokat:
susogta George Sand a halál előtt.
Nem értették meg, én megértem őt.Ne bántsátok a lombokat,
hadd nőjenek, viruljanak az égre,
hadd mosolyogjanak napban, esőben,
hadd ringassák a békés fészkeket,
küldjék magasba a rigók dalát.Hadd boruljanak össze boldogan,
ha alattuk a szerelem tanyázik,
és hadd terítsenek álompalástot
az élettől elfáradt vándorokra.Ne bántsátok a lombokat,
hadd játsszanak alattuk gyermekek,
akik az első lépést most teszik,
tipegve ismeretlen cél felé,
és hadd pihenjenek meg a halottak
zöld sátraik alatt a rögök ágyán,
ne bántsátok a lombokat, ti élők!Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig
-
Ady Endre – Könyörgés egy kacagásért
Lukács Hugónak küldöm.
Arcod haragos fellegekből
Ismerős nekem, Isten,
Villámok hozták el szememig
S fürdettem gyakran könnyeimben.Nem láttam még sugaras arcod,
Melyet, hajh, sokan látnak,
Hol vagy, hol vagy és miért kerülsz,
Szent Istene a kacagásnak?Éhezem, Uram, a jókedvet,
Szomjazom nevetésed,
Ilyen hálás, pojácás híved
Soha tán nem is volna Néked.Egy gyönyörű, nagy kacagásban
Harsogjon föl a múltam,
Lássam egyszer vidám arcodat
Kacagó, szent sírásba fultan.Forrás: Szeretem a verseket
