mindenről te jutsz eszembe
rólad minden eszembe jut
minden rólad jut eszembe
mindenről eszembe jutsz
mindenről te jutsz eszembe
Forrás: Lélektől lélekig
mindenről te jutsz eszembe
rólad minden eszembe jut
minden rólad jut eszembe
mindenről eszembe jutsz
mindenről te jutsz eszembe
Forrás: Lélektől lélekig
Ezen a bús éjféltájon
minden csillagod bejárom,
dideregve, félve, fázón
a válladra hajtom fejem.
Nem elvakult szenvedéllyel
úgy vagyunk, ahogy lenni kell,
a lebukó napkoronggal
nem éreztük, hogy menni kell.
Nem kapni akarunk – adni.
Minden érzést befogadni,
életet nem elképzelve,
egy igazságot követve.
Megcsendül a lelkünk húrja,
szívünk dobban: újra, újra…
Felragyognak a csillagok,
vágy, tűz, száguldó vér vagyunk.
Égő láng mardossa testünk,
őrülten egymást keressük,
mámortól megittasulva,
szabad Nirvánába jutva,
meggyötörten, összetörten
pihegünk egymásra dőlten,
kéjes fájdalomba esve,
minden törvényünk megszegve.
Forrás: Lélektől lélekig
Ki érti, mondd, az ősi formulát:
miért a nyárra ősz, s az őszre tél?
Az ón az új mi végre fordul át,
mint két fogaskerék, mi összeér?
Ki érti, mondd, talán az alkotó,
miért a késztetés, a görcs, a vágy?
Miért rotál tucatnyi vasgolyó,
s kering az év, e lomha gömbcsapágy?
Miért követsz, s miért követlek én?
Önzéseink körhinta-tengelyén
csupán a kattogás kering velünk.
Miért, ha míg e verset gépelem,
akárha két parányi gépelem,
egymáson elforog tekintetünk.
Forrás: Index Fórum – Lélektől lélekig