Ez a nap is eljött,
kézen fogja társát.
Aranykoronával,
csókkal küldi el.
Új reménységet hoz,
karján újabb táskát,
s abban új játékot,
mindent, ami kell.
Mit kívánhatnék én?
Csak, amit ígértek!
Boldogságot, fényt
és jót, mi átölel.
Hitet a jövőben.
Gyűlöletnek végét.
S azt, hogy mindezt adja
Isten, ahogy kell.
Adjon bort és búzát!
Hatalmas hűséget.
Tűrést, amit eskü
nem törölhet el.
Édes szeretetet,
ami úgy sem nehéz,
hogy az, aki kapja,
rég nem hiszi el.
Adjon nekünk imát!
De, ami őszinte!
Adjon megbocsátást,
kitartást, ha kell.
És soha ne tűrje,
hogy olyan kezekbe
hulljon el a krajcár,
hol nem költik el.
Viselje a gondunk!
Tanítson meg élni!
Hogy mi ne ítéljünk
és ne vesszünk el!
Hogy akkor is adjunk,
amikor már kérni
aki régen mert még,
ma már az se’ mer.
Végül, drága Isten!
Kérlek, hagyj a tervben,
egy jó adag tudást,
mert a bűn lever.
Ha mi nem vigyázunk,
ez a csordaszellem
újra megfojt mindent.
Gyilkol, nem nevel.
Mindegy. A nap eljött,
kézen fogja társát.
Aranykoronával,
csókkal küldi el.
Új reménységet hoz
ez az év, s új táskát,
s abban új játékot.
Mindent, ami kell.
Forrás: Szeretem a verseket
