Táviratok… levelek… levelek…
Mily jók is vagytok hozzám emberek:
köszöntő sorok, baráti szavak
repülnek felém, mint a madarak.
E sok levél mind a válaszomra vár,
írok… írok… de egyre több madár
dalol nekem, ó mily nagy jutalom
e megbecsült virágos alkonyom.
Köszönöm, hát ezerszer köszönöm,
hogy megosztjátok vélem örömöm:
a sugarat, mely homlokomra hullt,
s feledteti, mily szörnyű volt a múlt!
Barátaim, de megbocsássatok,
mindőtöknek felelni nem tudok,
külön-külön nagy munka lenne az,
e vers szívemből csordul és igaz.
Hiszen tudjátok, ez a lényegem,
benne a hálám, forró köszönetem
hozzátok, vegyétek név szerint…
fáradt szívem most nyugalomra int.
Mögöttem oly sok küzdés, szenvedés,
érzem, rám férne egy kis pihenés…
megpróbálom… s küldöm e versemet
levél helyett: köszönet… köszönet!
Forrás: margitanyakepeslapjai.bloglap.hu
