https://verskucko.com

Címke: közélet

  • Arany János – Alkalmi vers

    Az uj évet (ócska tárgy!)
    Kell megénekelnem,
    Hálálkodva, ahogy illik,
    Poharat emelnem.
    Mit van mit kivánni még
    Ily áldott időben? –
    Adjon Isten, ami nincs,
    Ez uj esztendőben.

    Olcsó legyen a kenyér,
    A gabona áros;
    Jól fizesse a tinót
    S nyerjen a mészáros,
    Mérje pedig szöszön-boron,
    Font kijárja bőven.
    Adjon Isten, ami nincs,
    Ez uj esztendőben.

    Senkinek a nyakára
    Ne vigyenek kontót;
    Valaki csak ráteszen,
    Nyerje meg a lottót;
    Annyi pénzünk legyen, hogy!
    Még pedig pengőben.
    Adjon Isten, ami nincs,
    Ez uj esztendőben.

    Szegény ember malacának
    Egy híja se essék;
    Messze járjon dög, halál,
    Burgonya-betegség;
    Orvos, bakó a díját
    Kapja heverőben.
    Adjon Isten, ami nincs,
    Ez uj esztendőben.

    Tücski-hajcski baromnak
    Sokasuljon lába;
    Boci járjon mezőre,
    Gyermek iskolába;
    Gyarapodjék a magyar
    Számra, mint erőben.
    Adjon Isten, ami nincs,
    Ez uj esztendőben.

    Kívül, belül maradjon
    Békében az ország;
    A vásárra menőket
    Sehol ki ne fosszák.
    Béke legyen a háznál
    És a szívredőben.
    Adjon Isten, ami nincs,
    Ez uj esztendőben.

    A biró is, mint eddig,
    Tisztét jól betöltse:
    Víz kedviért a babát
    Soha ki ne öntse;
    Emberiség, igazság
    Egyik serpenyőben.
    Adjon Isten, ami nincs,
    Ez uj esztendőben.

    Zenebona, babona,
    Huzavona vesszen!
    Visszavonás, levonás
    Minket ne epesszen.
    Legyen egység, türelem,
    Hit a jövendőben.
    Adjon Isten, ami nincs,
    Ez uj esztendőben.

    Nagy uraink (ha élnek)
    Nőjenek nagyobbra;
    Áldozzanak, legyen is mit,
    Mégse üssék dobra;
    Nemzetiségünk mellett
    Buzogjanak hően.
    Adjon Isten, ami nincs,
    Ez uj esztendőben.

    Író pedig írónak
    Szemét ki ne ássa, –
    Ne is legyen az idén
    Napfogyatkozása
    Jó erkölcs-, eszme-, hírnév-
    S előfizetőben.
    Adjon Isten, ami nincs,
    Ez uj esztendőben.

    Mire üssek még pohárt?
    Asszonyi hűségre?
    Barátság-, polgár-erény-,
    Vagy mi más egyébre?
    Hiszen ezek közöttünk
    Vannak kelendőben.
    Tudj’ Isten, mi minden nincs
    Ez uj esztendőben!

    1853

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Greguss Ágost – A tömeg tetszése

    Egyszer, nagy szónok Phókiónnak
    Úgy éljeneznek, úgy tapsolnak,
    Hogy a hatásra csak elámul,
    S aggódva kérdi barátjátul:
    – „Jaj, mit mondott!
    Ugy-é bolondot?”

    Ha oktalan lel jót a bölcs szavában,
    Kétkedni kezd a bölcs önön magában.

    Forrás: www.eternus.hu – Greguss Ágost versei

  • Tóth Árpád – Históriás ének a szinidirektorok szomorú harcáról

    Régi igazság, hogy az üstökös csillag
    Háborút jelent az, ha az égre ballag.
    Az üstökös után, bár kicsit megkésve,
    Ki is nyílt minálunk a háború kése.

    Hej, ez a háború iszonyatos bús ám,
    Melyről most zengni fog zord éneket múzsám,
    Nem afféle piti tripoliszi harc ez,
    A honfi-szívekbe iszonyúbban mart ez.

    Mert mikor a török az olaszba döfköd,
    Vagy mikor a japán az oroszra köpköd,
    Mi ez ahhoz képest, mikor két direktor
    Tépázza meg egymást, s a vérük direkt forr.

    Jó Zilahy Gyula vala egyik részen,
    Nyilatkozat-kardját kihúzta merészen;
    Másik részen vala Mikulás Erdélyi,
    Ő is bátor vala, azaz nem mert – félni!

    Szörnyű vala nézni, mikor összecsaptak,
    Volt dolga huszonnégy vidéki hírlapnak,
    Szenzációs cikkek címe volt ökölnyi,
    Így indultak ők el színdirektort ölnyi.

    Legelül robogott Nagyváradi Napló,
    Fülibe volt dugva három tüzes tapló.
    Erdélyi Mikulás úr lovagolt a hátán,
    Kaján volt s fölényes, mint egy trottli sátán.

    Utána robogott a bősz harci ménnek
    Egy bús szürke csacsi, őt zengem most én meg,
    Sajtpapír képezte ennek sovány húsát,
    S becéző neve volt: Debreczeni Ujság.

    Gyan Thula ült nyergén ennek a szürkének,
    Gyan Thula! – e névtől ellágyul az ének,
    Gyan Thula! – a dicső, híres kofa-király,
    Kinek erőssége a nimole-irály.

    Felvonult a dísz-hős Frimm-féle mezében,
    „Dugóhúzóbogár” bűzlött a kezében,
    Köröskörül abroncs vala az ő fején,
    Hogy meg ne repedjen a lángésztől szegény.

    A harci kiáltás felzendült most: I-á!
    S Gyan a szegény Zsülnek a vérét kiivá,
    Erdélyi pedig, hogy nőjön harci kedve,
    Magát, mint hőst, direkt bolhákkal csípette.

    Dúlt az iszonyú harc hét napokon által,
    Szitokkal és bőven kiköpködött nyállal,
    Végre megállottak a harcosok bőszen,
    És mindenik így szólt: Világos, hogy győztem.

    Amaz oroszlánok, akik a mesében
    Addig marták egymást májban és vesében,
    Amíg mindkettőnek csak a farka maradt,
    Azok sem rúgták így a harci port s sarat.

    Mikor elfáradtak, harcuk újra kezdték,
    Bizony ez okozza majd a világ vesztét,
    Mert e színi harcnak tán sose lesz vége,
    S ebbe gebed bele majd az Örök Béke.

    Stead, aki az Örök Békét könyvbe írta,
    Most már tudjuk, mért halt hűvös hullámsírba,
    Megsejté e harcot bús próféta-lelke,
    S kétségbeesetten ugrott a tengerbe.

    Bús időket élünk, jó olvasóm, rettegj,
    Minden reményeink semmisülve lettek,
    Gyan Thula nem nyugszik, harccal kél és fekszik,
    Bár a kerek világ bele is betegszik.

    Nem nyugszik Gyan Thula, sziporkázik s öklel,
    Lapja fejét üti tökkel ütött tökkel,
    S csak akkor szünteti kissé a vad mámort,
    Mikor megcsókolja dr. Révi Nándort.

    1912.

    Forrás: www.eternus.hu – Tóth Árpád versei

  • Tóth Árpád – Szólt egy úr

    …És szólt egy úr, aki csak ritkán viccel,
    Bár jelenleg igazságügyminiszter.

    Szólt, és a szívünk ettől kéjteli:
    Leszek miniszter, s ha kell, éjjeli!

    Bársonyszékemen, mint egy bíbor kancsón,
    Merengek, s osztom szelíden parancsom.

    Viruljanak a rendőri erények,
    S a detektívek legyenek serények.

    A Népszavá-nak mondok egy halt wer dát,
    S el kell kobozni, mint egykor Haverdát.

    És aki balgán tüntetéshez nyúlna,
    Oszoljon fel, s legyen e célból hulla.

    Ezt kívánom, bölcsen, éjjelin, szépen,
    S persze csak a „törvények keretében”.

    Így szólt egy úr, aki csak ritkán viccel,
    Bár jelenleg igazságügyminiszter.

    1913.

    Forrás: www.eternus.hu – Tóth Árpád versei

  • Tóth Árpád – Libakerti Albert sóhaja a déli sark felfedezése alkalmából

    Minden szarka farka
    Istenbizony tarka,
    Kimegyek, kimegyek
    Én a déli sarkra.

    Kimegyek, ott leszek,
    Tetejibe mászok,
    Sőt mi több, lelkesen
    Ott is parcellázok.

    S toborzok – ilyet még
    Egyik sark se látott –
    Egy jégaszalási
    Részvénytársaságot.

    Kisded játékomnak
    A fele se móka.
    Beugrik majd nekem
    Eszkimó és fóka.

    Terjesztem közöttük
    A szép altruizmust,
    És leparcellázok
    Róluk tíz bőrt s tíz húst.

    Szivadar trafikkal
    Fog ott hasznot nyírni,
    Gyan Thula ellenben
    Regényt fog ott írni.

    Németh András pedig
    Vendéglőt nyit ottan,
    Tehát az eszkimók
    Szeme sűrűn koppan.

    Szóval azt a sarkot
    Mások felfedezték,
    De altruizmusból
    Csak mi adunk leckét.

    1912.

    Forrás: www.eternus.hu – Tóth Árpád versei

  • Tóth Árpád – Szenzáció!!!

    Tisztelt közönség! nagy eset készül,
    Készülj rá bátran, hősin, vitézül.

    Neked most diszkrétül súgom én meg,
    Szenzációt hoz a jövő péntek.

    Közénk látogat a doktor Prőhle,
    Ah, igen! Közénk ereszkedik ő le.

    A színpadra ő kiáll nyalkán,
    S elmeséli, hogy milyen is a Balkán.

    Ó, hála, Zsül, néked, Zsülikénk, Zsülke!
    Hogy agyad e pompás ötletet szülte.

    Már régen sírtunk és égtünk lázba,
    Hogy Prőhle nem játszik a színházba.

    Már régen bőgünk, hogy a színpadon
    Csak színműveket játszanak agyon.

    S epedve várta minden polgár,
    Mikor lép fel a szerb meg a bolgár.

    S a pénteki műsor egyébként is fényes,
    Szigetvári hősös és szenes legényes.

    Szinte azt hinné, aki nem szakértő,
    Hogy az ügy direkt jóízlést sértő,

    Pedig oly édes lesz összekeverve
    Szenesék, Prőhle s Szigetvár keserve!

    Az ember szíve direkte dagad,
    S ha nem dagad, hát nem dagad,

    Zsülink ezen fenn nem akad,
    – Jó olvasó, kösd fel magad.

    1912.

    Forrás: www.eternus.hu – Tóth Árpád versei

  • Réthy László – Lőwy Árpád császári és királyi kitüntetést vár

    Itt van a császár s Budavára
    Fényes, mint a Salamon-tornya,
    Ős magyarok és új leventék
    Jönnek hódoló díszes sorba’.

    – Lesz ordó s kitüntetés bőven,
    Hisz ilyet sokan érdemelnek,
    Mert hívei vagyunk halálig
    A dicső monarchikus elvnek.

    Én is szeretnék egy kitüntetést, mely
    Lőwy Árpád stílusjében volna írva:
    Szeretnék a császártól egy darab szart
    Monogrammos selyempapírba.

    Forrás: www.eternus.hu – Réthy László versei

  • Réthy László – A körtefa

    Vezércikket ír Lengyel Zoltán
    (Hogy odafenn is meghallják tán?)
    Amelynek az a jelszava:
    Hogy hazánk egy nagy körtefa.

    Kemény körte terem a vén fán,
    S hiába is puhítják szalmán,
    Jobbat, mért s hogy teremne hát,
    Ha rosszul ápolják a fát?

    Teljesítsétek minden vágyát,
    Adjatok napfényt, esőt, trágyát,
    S édes körtét terem a fa,
    – Ez Lengyel Zoltán végszava.

    Az „Úr” válaszolni majd így fog:
    Kívánságtok együtt nagyon sok;
    Trágyát azt mindjárt adhatok,
    A többire meg – várjatok.

    Vonatkozással a „Független Magyarország”
    1903. augusztus 21.-iki vezércikkére.

    Forrás: www.eternus.hu – Réthy László versei

  • Juhász Gyula: Az önemelő polgár

    Már rég pihen a komoly lantom
    És rég nem pihent már a víg,
    A komolyat most már fölajzom
    És rajt’ ez ige hallatik:
    Láttam királyt Beóciában,
    Dívát, ki néha énekel,
    Láttam Maraton győzedelmét,
    Háziúrt, aki nem emel.

    Láttam Polónyit, aki Géza
    És láttam Fedák Sárit,
    De nem láttam eddig állampolgárt,
    Aki több adót áhít!

    Uram, bocsásd el már szolgádat,
    Mert láttam végre, végre őt,
    Kevés adó miatt föllebbező
    Szegedi adófizetőt.

    Nápolyba menni és meghalni,
    Ezt mondták mindig még nekem,
    Czímer Károlyt meglátni s élni:
    Ezt hirdesse ma énekem!

    Valóban, aki így adózik
    És aki adót így emel,
    Annak a város úgy adózzon,
    Hogy szobrot emeljen a korzón,
    Bár ennél többet érdemel.

    1908

    Forrás: MEK